Repülés, repülőgépek

jetplanes

jetplanes

Forgószárnyak a Tisza felett

2017. augusztus 17. - stonefort2

Hagyomány, hogy a katonai alakulatok és nekik otthont adó város között igyekeznek jó kapcsolatokat kialakítani. Különösen így van ez Szolnokon, amelynek közelében  a 86. Helikopter Bázis található. Minden év augusztus 20-án a város lakói a Tisza felett látványos bemutató keretében ismerkedhetnek meg a reptér katonáinak munkájával, pontosabban csak annak egy kis részével. Ugyanitt található az az alakulat is, amelyről kevés szó esik, a vitéz Bertalan Árpád Különleges Műveleti Ezred katonái a honvédségen belül a legjobban képzettnek és legjobban felszereltnek számítanak. A "különlegesek" is részesei  a bemutatónak, számukra rutin az ejtőernyőzés, vagy a vízbe ugrás a helikopterből. 

A 2017. augusztus 17-én megtartott első gyakorló napon láthattuk a honvédség "új" eszközeit is. A mentőszolgálat állományából kivont AS350 Ecureuil (Mókus) könnyű helikopterek mellett műrepülést hajtott végre a csehektől idén tavasszal beszerzett Zlin 242-es alapfokú kiképző repülőgép is.

Május 20-án érkeztek vissza Oroszországból a nagyjavításon átesett Mi-17-esek. Ezek közül egy részese volt a bemutató gyakorló napjának.

dsc_0190_resize_1.jpg

Légierőnk legújabb szerzeménye a Zlin 242-es

dsc_0047_resize.jpg

A cseh fejlesztésű és gyártású típus kategóriájában kiváló ár/érték arányt képvisel, a tervek szerint a kétüléses és a négyüléses  változatból összesen nyolc példányra kerül az ék alakú magyar felségjel. Csak az a kérdés, hogy mikor, ugyanis nem hivatalos információk szerint probléma van a gyártással. Egyelőre így csak kettő gép áll rendelkezésre.

dsc_0340_resize.jpg

A másik újdonság, a Mókus.

dsc_0066_resize.JPG

A "különlegesek" a fast rope segítségével pillanatok alatt elhagyják a helikoptert. A frissen nagyjavított gép oldala már jól összekormozódott  a hajtómű égésgázai miatt. Ezért nem a műszaki katonák a felelősek. Több oka is lehet, a hajtómű kora, vagy beszabályozottsága, amit még a nagyjavítás idején végeztek el az oroszok. Érdekes módon a bal hajtómű kormol jobban, a jobb oldali alig. Az alapos mosást követően  pár üzemórával már fekete a gép oldala,amit máshol az adott terület sötét színre festésével tesznek kevésbé feltűnővé. Annak idején a Mi-2-eseknél is hasonló volt a helyzet.

dsc_0223_resize.jpg

A "különlegesek" által  tűzharc után elfogott "rossz fiút"  kihallgatásra viszik

dsc_0266_resize.JPG

"Mókusszelidítők"

dscn8424_resize.jpg

Menekülő galamb. Közel volt a végzetes rotorlapátokhoz

dsc_0071_resize.jpg

A Hende-féle beszerzés eredménye a civil konfigurációjú orosz Mi-8-as, ami a többihez képest kevésbé sokoldalú, hiszen fegyverzet felfüggesztők hiányában nem alkalmas tűztámogatásra. 

dsc_0249_resize.jpg

Hideg vizes fürdő. Ruhában nem lehet kellemes a meleg ellenére sem. 

dsc_0179_resize_2.jpg

A nagyjavított Mi-17N  régebben többre volt képes, ugyanis a pilótáknak megvolt a képzettsége és jogosítása az éjjellátó szemüvegek használatához. Ma már nincs. 

dsc_0182_resize.jpg

Önvédelmi képesség nélkül. Nem sok olyan NATO tagállam van, amelynek helikopterei semmilyen ma már alapvetőnek számító rakéták elleni felszerelés nélkül üzemelnek. Magyarország ilyen. 

dsc_0093_resize_2.jpg

A 701-es oldalszámú nagyjavításra váró Mi-17-es. hat fegyverzet felfüggesztési ponttal.

dsc_0234_resize.jpg

Nemzeti ünnepen nem maradhat el a zászló

dsc_0048_resize.jpg

A 701-est szépen lemosták a bemutató előtt, nemrég még ez is jó kormos volt.

dsc_0183_resize.jpg

A Mi-17-es teher nélkül méretéhez képest kiválóan manőverezik.

dsc_0206_resize.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr9012757604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása