Repülés, repülőgépek

jetplanes

jetplanes

Korán ittak a medve bőrére

2017. augusztus 18. - stonefort2

Négy évvel ezelőtt mutatta be a hamvába holt Sólyom légitársaság Ferihegyen az első (és utolsó repülőképes) gépét, az Álmos Vezér névre keresztelt Boeing 737-500-ast. A rövid életű, pontosabban egyetlen kereskedelmi repülést sem végző cég szinte azonnal bedőlt, amit a hozzáértők (?) jelentős része leplezetlen kárörvendéssel szemlélt, talán a hangsúlyozott nemzeti szimbólumok miatt. Egy bizonyos, amit a jelen sorok írója személyesen megtapasztalt, a  HA-SHA profi módon, kifogástalanul esett át a "D-cehecken", és "zsír új" belső dizájnnal színvonalas szolgáltatás lehetőségét sugallta.  A MALÉV csőd után számos volt kolléga remélte megélhetését az új cégtől, amiből azonban nem lett semmi. Az okok egy részét széles körben tárgyalta a net tájékozott népe, hangsúlyozva a cégvezetés dilettantizmusát, hozzá nem értését.Tény, hogy a cégvezetőnek hatósági múltja miatt  több dologgal tisztában kellett volna lennie, azonban egy másik dologról nem nagyon esett szó. Nevezetesen arról, hogy a hatóság állományában  (is) dolgozó ellenérdekelt személyek milyen módon próbáltak meg keresztbe tenni, a szakmai segítségnyújtás helyett. Azóta sincs magyar nemzeti légitársaság, és talán jó darabig nem is lesz.

"Álmos Vezér" első és utolsó áthúzása Ferihegy felett

dsc_7133_resize.jpg

Leszállás kiváló fényviszonyok közepette

dsc_7179_resize.jpg

Háttérben a kőkeményen ellenérdekelt konkurencia

dsc_7210_resize.jpg

Üdvözlő vízsugár alatt

p1020985_resize.jpg

A magyar történelmi, nemzeti jelképek máig szálkát jelentenek sokak szemében

p1030006_resize.JPG

p1030018_resize.jpg

A "névtábla"

p1030024_resize.jpg

A makulátlan futómű gondola

p1020999_resize.JPG

Vadonatúj kabinbelső

p1030028_resize.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr3512761814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása