Repülés, repülőgépek

jetplanes

jetplanes

Újjászületés, öregesen

2017. december 06. - stonefort2

                                           

2017 novemberében megkezdődött a légierő öt évvel ezelőtt leállított, de hivatalosan szolgálatból ki nem vont Mi-24-es harci helikoptereinek nagyjavítása. Az oroszországi Szentpétervár közelében lévő Gorelovo javító bázisra négyesével kerültek a magyar gépek, pontosabban köztük hat ex-NDK-s „oldalágyús” P verzió. Összesen 12 forgószárnyast élesztenek fel a tetszhalott állapotból, amelyek egyenként ezer repült óra üzemidő hosszabbítást kapnak.

dsc_2850_resize.jpg

A világon megszokott dolog, hogy a hosszú élettartamú és költséges haditechnikai eszközöket a nagyjavítások során egyúttal korszerűsítik, hiszen lépést kell tartani a gyors fejlődéssel. Főként a fedélzeti elektronika, fegyverzet, önvédelmi rendszerek terén fontos az előrelépés, így szükség esetén a viszonylag régi eszközök is eredményesen vethetők be. Sajnos azonban a magyar Mi-24-esek megmaradnak a hetvenes-nyolcvanas évek színvonalán, legalábbis a nyilvánosságra került információk szerint semmiféle korszerűsítésre nem kerül sor. Ennek oka állítólag  az Oroszországgal szemben fennálló meglehetősen szelektív nyugati embargó.

pg_2005_resize.jpg

Átadás előtt, nagyjavítás után. A PG nagyhangárja

Az Airbus és a Boeing (meg számtalan egyéb nyugati cég) igazgatósága a tenyerét dörzsöli az egyre újabb csúcstechnológiára vonatkozó orosz megrendelések láttán, amiket esze ágában sincs korlátozni az EU vagy az USA politikai vezetésének. Orosz eredetű haditechnikát azonban a NATO tagállamoknak az oroszokkal nem, csak saját erőből lehetne korszerűsíteni, amihez azonban részben szükséges lenne a gyártó részvételére is. Tehát csak olyan országokban működik (pl. a lengyeleknél) ahol a fejlett saját háttéripar rendelkezésre áll, és kellő bátorsága van a politikusoknak ellent mondani az évtizedekkel ezelőtt kötött szerződések betűjének, miszerint a gyártó engedélye nélkül nem lehet módosításokat végezni.

dsc_0865_resize_1.jpg

Nálunk „természetesen” szolgai módon az utóbbira való hivatkozást hallhatjuk, bár az is komoly korlátozó tényező, hogy a légierő egykori ipari hátterét jelentő Dunai Repülőgépgyár Rt.-t ellehetetlenítette a rövidlátó politika, így az ma már nem képes a hajdani nagy volumenű ipari szintű repülő eszköz javítások kivitelezésére. Csak emlékeztetőül, a cég annak idején száznál több Mi-24-es harci helikopter nagyjavítását végezte el, mégpedig nem csak a magyar, hanem a csehszlovák, lengyel, keletnémet és bolgár légierő megrendelésére is.

img_000334345_resize.jpg

Szétszerelt Mi-24-es a PG-ben

A szolnoki repülőtéren települt harci helikopterek üzemeltetése 2012 december 31-én befejeződött, de a típus hivatalos kivonása nélkül. A gépek tartozékai, fegyverzete azonban „inkurrenciaként” értékesítésre került, a SOLAR Kft. „jóvoltából”. Érdekes kérdés annak felelősségét firtatni, hogyan lehetséges egy még elvileg rendszerben álló haditechnikai eszköz teljes hátterét felszámolni, aminek újbóli megteremtése most nem kevés plusz pénzt fog felemészteni.

dsc_0651_resize.JPG

A légierő nem vidámpark. Bár egyesek annak nézték. Hende Csaba egykori honvédelmi miniszter az operátor ülésben.

További megválaszolatlan kérdés, honnan lesz fegyverzet, ha azt az oroszoktól nem vehetünk? Régi rakéták beszerzése más forrásból elvileg megoldható, de csak régi típusok hozzáférhetőek, korszerű nyugati fegyverzet integrációja meg szóba sem került.  Ahhoz a gépek komoly átalakítása is szükséges lenne, arra az átmeneti, a jövő évtized közepéig tartó időszakra pedig nem is lenne értelme.

dsc_9480_resize.JPG

"Csőrike" a repülőnapok sztárja

Joggal merülhet fel a kérdés, mi vezetett az öt évvel ezelőtt leállított típus reaktiválásához? A varázsszó a terrorizmus és migráció. Legalábbis a helikopteres alakulat volt parancsnoka és egy beosztottja által jegyzett tanulmány alapján napjaink fő fenyegetései ellen a Mi-24-esek kiválóan megfelelnek. A szakemberek által papírra vetett információkat a politikusok természetesen nem tudják cáfolni, vagy vitatni, azonban a szóban forgó harci helikopter minősítése egy kissé túlzóra sikeredett. A sok „legjobb”, egyedülálló” jelző részben igaz, de egy dologról nem találunk utalást.

p1150574_resize.JPG

Ez a műszerezettség ma már elégtelen

A legfontosabbról. Mégpedig arról, hogy a Mi-24-es korszerűsítés nélkül nem felel meg az elvárásoknak. Konkrétan az éjszakai harcképességről van szó, a helikopter a jövőben is csak nappal és jó látási viszonyok között lesz képes  feladatát ellátni. Márpedig az aszimmetrikus hadviselés is eltolódik az éjszakai órák irányába, erre tekintettel végezték el az oroszok is a Mi-24-es korszerűsítését. Amíg a sárkányszerkezet, hajtáslánc alig változott, a fedélzeti műszerezettség és elektronika alapvetően megújult.

dsc_7377.jpg

A továbbfejlesztett Mi-35-ös orra alá forgatható infravörös és televíziós kamera rendszer került, ami megfelelő fegyverzettel együtt biztosítja az éjszakai bevethetőséget is. Ennek szükségességéről az említett hazai szakemberek tanulmányában egyetlen szó sem esik, ami megkérdőjelez egyet és mást.

p1150583_resize.jpg

Ergonómiai rémálom az operátor munkahelye

A régi helikopterek újbóli üzembe állításának egy komoly haszna azonban lehet. Ha egyszer végre tényleg komolyan vehető politikusi hozzáállást követően sor kerül a típusváltásra, akkor talán lesz elegendő kiképzett állomány, amelyre lehet alapozni. Egyelőre azonban még ez is gondot okoz, különösen műszaki területen .

dsc_0484_resize.jpg

Éleslövészet nem irányított rakétákkal

 Koncepció hiányában  nem tudni, hogy a jövőben milyen helikopter kategóriák lesznek a légierőben. Az elengedhetetlenül szükséges szállító feladatkörűek mellett (ezek részleges üzemidő hosszabbítása és nagyjavítása megtörtént) tényleges harci helikopterek, vagy csak felfegyverezhető könnyű típusok látják el majd a szükséges feladatokat. Költségek tekintetében az utóbbiak összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek, és ha Magyarország nem szándékozik távoli koalíciós hadműveletekben részt venni, akkor hazai viszonylatban elegendőek is. Ehhez viszont a nagy és nehéz Mi-24-esek újbóli üzembe állítására nincs szükség.

dsc_9461_resize.jpg

Annak idején a NATO is respektálta a Mi-24-est, amelyből Magyarországra jelentős mennyiség, összesen 60 darab érkezett, de ezek közül csak 42 üzemelt. Nézzük röviden a részleteket.

dsc_0671_resize.jpg

1978 februárjában utazott ki Frunzéba (ma Biskek, a kirgizek fővárosa) típus átképző tanfolyamra az első csoport pilóta Szentkirályszabadjáról. Az első négy gép augusztusban érkezett meg 005, 006, 007 és 008 oldalszámmal. Ezeket 1980-ban követte további 16 M-24D  104-től 119-ig terjedő számozással. Ezek a gépek még a régi, elégtelen képességű radar besugárzásjelző rendszerrel voltak felszerelve, és semmilyen önvédelmi rendszerük nem volt.

158532_21371_01_resize.jpg

Illegálisan készült kép a PG nagy hangárja mögött, az első magyar Mi-24-esről.

1985 áprilisától érkezett további tíz M-24D (574-583) amelyeken már  megvolt a faroktartó alatti ASZO infracsapda szóró, ezen felül a korszerűbb nagyobb szögfelbontású besugárzásjelző rendszer. Az év végén állt szolgálatba a korszerűsített Mi-24V (711-720) amelyeknek már a fegyverzete is korszerűbb volt, a régi lassú Falanga páncéltörő rakéták helyett a hangsebességű Sturm szolgált a harckocsik megsemmisítésére, ráadásul szükség esetén négy helyett akár nyolc példányban.

 Az új fegyver 4-ről 6 km-re növelte a lőtávolságot, de még mindig csak jó látási viszonyok esetén. Közben megkezdődött a Pestvidéki Gépgyárban (a Dunai Repülőgépgyár Rt. jogelődje) a helikopterek nagyjavítása, az első a 106-os volt, amely már az új terepszínnel hagyta el a tököli repülőteret. A PG-ben az első széria gépeire utólag felszerelték az infracsapda szóró kazettákat, valamint a reduktor mögé az „Ispanka” aktív  zavaró berendezés tartószerkezetét.

dsc_6605_resize.jpg

További védelmi eszközt is kaptak a gépek, mégpedig a hajtóművek fúvócsövére felszerelhető EVU berendezést, amely hideg levegőt kevert a forró gázokhoz és szükség esetén alkohol beporlasztással további jelentős hőelvonásra volt képes, csökkentendő a hordozható infravörös légvédelmi rakéták jelentette veszélyt.

dsc_0865_resize.jpg

A rendszerváltás követően 1995-ben Németország ajándékba adott húsz további Mi-24-est, 16 D és 6 P változatot, utóbbiak lényegesen különböztek, mivel a megszokott nagy szögtartományban forgatható négycsövű 12,7 mm-es géppuska helyett a törzs jobb oldalán fixen volt beépítve a kétcsövű 30 mm-es gépágyú. Az üzembe állítás helyett azonban az ex-NDK-s helikopterek Szentkirályszabadján rozsdásodtak, hasznosítás nélkül.

dsc_0279_resize_1.jpg

Ex-NDK-s Mi-24P-k Szolnokon

Erre az időszakra volt tehető több korszerűsítési program tervezése. A V4 országok közösen képzelték el a Mi-24-esek modernizációját részben nyugati fedélzeti elektronikával és fegyverzettel. Aztán volt külön terv is magyar gépek számára, a francia MBDA a Mistral rakétát ajánlotta integrálásra légi célok ellen, de mint az előző tervből, ebből sem lett semmi. Volt még izraeli upgrade elképzelés is, de végül a flotta maradt az eredeti technikai színvonalon.

p1170006_resize.JPG

Nyolc Sturm indítóval

Az ezredfordulót követően került sor mindössze kettő német eredetű Mi-24P nagyjavítására és szolgálatba állítására. Ennek érdekessége, hogy a gyártó késedelme miatt a Dunai Repülőgépgyár Rt. szakemberei saját régebbi tapasztalataik alapján végezték el a munkát , mégpedig kiváló minőségben. Ez a két gép volt a típus utolsó példánya a cég történetében. 2010 után már mindössze a kettő (335-336) Mi-24P állt üzemben, egészen a leállításukig.

dsc_1813_resize.jpg

A "Die hard" akciófilm felvétele közben

A teljes flotta összesen kb. 70 ezer órát repült, ennek során kettő katasztrófa következett be. 1982. július 22-én a 113-as számú gép ütközött földnek, a személyzet egyik tagja életét veszítette. A második esetben az 579-es és a 715-ös összeütközött, az előbbi gép lezuhant a pilóta és az operátor halálát okozva, a másik gép kényszerleszállt, de selejtezni kellett.

dsc_2723_resize.JPG

Lord Mountain gyakorlaton Szlovéniában

A típus felélesztéséről először 2017 elején lehetett felelős politikai nyilatkozatot hallani, ezt követte a novemberi szerződéskötés, és a gépek szinte azonnali kiszállítása. Először a két utóbb említett „P” és a 711-es valamint 720-as számú „V” tűnt el Kecskeméten az An-124-es rakterében november 22-én, majd december 2-án a többi négy „P”, név szerint a 331, 332, 334 és 338 számú. A cikk írásának idején még nem tudni, hogy a harmadik részlet négy „V” változatú gépe melyik lesz.

dsc_7022_resize.jpg

"Csőrike" Budapest felett

A Mi-24-es különböző változatai a legtöbb volt kelet-európai országban még szolgálatban állnak, a szlovákok viszont már kivonták. Oroszországban még folyik a gyártása, és a lényegesen korszerűsített Mi-35M exportra is került.

 Fotók: a cikkírótól

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr9913450689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása