Repülés, repülőgépek

jetplanes

jetplanes

Vadászgép a Hungária-körúton

2018. május 12. - stonefort2

Aki az 1-es villamossal utazik az egy röpke pillanatra láthat egy igazi vadászrepülőgépet. A Hungária-körúton a Nemzeti Közszolgálati Egyetem parkjában több haditechnikai eszköz is ki lett állítva, köztük egy MiG-21MF, amely annak idején a légierőnk fő típusa volt.

p1250951_resize.jpg

A mai szemmel is esztétikus vonalvezetésű deltaszárnyú három szomszédos országban még mindig szolgálatban áll, Romániában például az MF változat korszerűsített példányai. Azaz a nálunk már csak ismeretterjesztési, múzeumi céllal látható gépek a román légierőben még mindig aktívak, ami óhatatlanul felveti a gondolatot, hogy idehaza miért nem. A magyar légierő már a régi MiG-21-es váltótípusát a MiG-29-est is kivonta, hiszen mi gazdag országként megtehetjük, hogy a lehetséges üzemidőket sem használjuk ki, és a még komoly tartalékkal rendelkező repülőgépeket is selejtezzük. A horvátok, szerbek, románok másként gondolkodtak, és a lehetséges üzemidő végéig rendszerben  tartják   a technikát még akkor is, ha az már nem számít korszerűnek.  Évtizedekkel lehet így elhalasztani a típusváltást, ami (dollár) milliárdos nagyságrendű megtakarítást jelentett az említett országokban. Létezik egy sor olyan, pl légi rendészeti feladat, amelyeket az öreg harci repülőgépek is képesek ellátni. Tökéletesen megfelelnek a kommunikációs problémákkal áthaladó utasszállítók igazoltatására, ami a leggyakoribb esemény békeidőben, és a sort még lehetne folytatni.

p1250952_resize.JPG

A MiG-21MF volt a típuscsalád egyik első többfeladatú változata, amelyet akár vegyes, légi és földi célok elleni fegyverzettel is fel lehetett szerelni. Az eredeti három helyett már öt felfüggesztési pontot alakítottak ki, így az R-3Sz vagy RSz-2USz légiharc rakéták mellett akár póttartályokat, akár bombákat vagy nem irányított rakétablokkokat hordozhatott. A fő feladat azonban a légi célok leküzdése maradt, amihez a törzs alatt még egy kétcsövű GS-23-as gépágyú is rendelkezésre állt. 

p1250953_resize.JPG

A típus első példányai, köztük az NKE parkjában álló 4404-es 1971 tavaszán érkeztek Pápára, ahol öt éven keresztül szolgáltak a 47. vadászrepülő ezred állományában . 1976-ban az újabb MiG-21bisz verzió váltotta, így az MF gépeket átvette a "második lépcsős" kecskeméti 59. ezred, ahol 1994-ig üzemeltek, majd a MiG-29-esek szolgálatba állítását követően  újra Pápára telepítették át a típust, ahol 1997-ig, a kivonásukig repültek.

A Honvédség állományában  50 darab MiG-21MF szolgált, amelyek összesen 137886 alkalommal emelkedtek a levegőbe, 83207 óra időtartamban. Balesetben kilenc gép veszett oda, három pilóta halálát okozva, hatan sikeresen katapultáltak. Egy további MF, a 4407-es számú súlyos sérülés miatt nem repülhetett többet, ebből oktatási tansegédlet lett, amely még napjainkban is szolgálja Csepelen a Kossuth Lajos szakközépiskolában a repülőgép szerelők képzését. 

p1250954_resize.JPG

A 4404-es nemrégiben kapott új külső festést, amit követően szinte újnak néz ki hasonlóan ahhoz, mint amikor annak idején a Pestvidéki Gépgyárban a soron következő ipari szintű javítást követően kívül-belül megújulva készen állt arra, hogy a légierő átvegye. Jelen sorok írója maga is részese volt például az 1981-ben végzett első nagyjavításnak, így személyes emlékek is fűznek ehhez a repülőgéphez (is).

p1250948_resize.JPG

Üröm az örömben, hogy a kiállított repülőgép mellett lévő adattábla információi többségükben pontatlanok, pedig ha már ekkora munkát befektettek az újrafestésbe, igazán lehetett volna max, fél órát és egy nyomtatót használni arra, hogy autentikus adatok szerepeljenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr4413912506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása