Repülés, repülőgépek

jetplanes

A vizsgálat lezárult, ne felejtse el!

2016. október 04. - stonefort2

                                 

                        Befejeződött az MH17-es lelövésének kivizsgálása

A 2014 júliusában Ukrajna keleti része felett megsemmisült   maláj Boeing 777-es katasztrófájának okai már pár nap elteltével többé-kevésbé pontosan realizálhatóak voltak, de ennek ellenére rengeteg vitát váltottak ki a különböző feleket feltétel nélkül preferáló közvélemény jelentős részében. Az eseményeket, repülés- és haditechnikát egyáltalán nem, vagy csak részben ismerő önjelölt „szakértők” sokasága bizonygatta álláspontját pro vagy kontra, néha helytálló, de többnyire elképesztő ostobaságokkal.

A hivatalos nemzetközi vizsgálat (amelyben az oroszok nem vettek részt) több százezer dokumentumot, fénykép felvételt, rögzített rádió és telefon beszélgetést vizsgált meg, ennek alapján alkotta meg a  végleges jelentést, amelynek főbb megállapításai egybe esnek a két évvel ezelőtt írt cikkemmel. Ennek utólagos közlése olvasható lejjebb.

  Célkeresztben: az utasszállítók

A Malaysian Airlines MH17-es járatának Ukrajna feletti lelövése sajnos már  a sokadik ilyen eset volt. A 2014. július 17-én rakéta találat következtében megsemmisült Boeing 777-es rövid időn belül már a második súlyos vesztesége volt az ázsiai légitársaságnak,  a néhány hónappal korábban nyomtalanul eltűnt ugyancsak 777-esük fedélzetén is több száz ember utazott.

1.jpg

Az utasszállító gépek ellen főleg terror akciók voltak „szokásban”, a reguláris hadseregek a fegyveres konfliktusok idején többnyire tiszteletben tartották azt a nemzetközi jogban is szabályozott alapelvet, hogy polgári repülőgépek ellen nem lehet fegyveres erőszakot alkalmazni. Sajnos azonban csak többnyire, néhány esetben az egyértelmű azonosítás ellenére lelőttek utasszállító repülőgépeket, például a MALÉV Tu-154-esét Bejrut közelében vagy a líbiai légitársaság Boeing 727-esét a Sínai felett, utóbbit bizonyítottan, előbbit valószínűleg az izraeli légierő.

Az utóbbi évtizedek többi hasonló eseménye téves célazonosítás eredménye volt, a dél-koreai 747-est állítólag egy RC-135-össel tévesztették össze, az iráni A300-ast egy F-14-essel, az orosz Tu-154-est pedig egy célgéppel.

Hogy a legutóbbi eset részleteit mikor ismerhetjük meg, az egyelőre bizonytalan, mivel a vétkes fél minden eszközzel igyekszik akadályozni a körülmények tisztázását.

A sajnos nem példa nélkül álló súlyos esemény egy bonyolult, soktényezős nemzetközi konfliktus során következett be, a részletek ismertetése előtt mindenképen szükséges néhány összefüggés említése.

Az orosz-ukrán ellentétek hosszú történelmi múltra tekintenek vissza. Az ukránokban mély, máig érződő nyomot hagyott a holodomor, amelynek során a sztálini önkény több millió ukrán ember éhen pusztulását okozta, miután elkobozták az utolsó szem vetőmagot is. Az utóbbi években a gázár körüli viták miatt romlott a két ország  viszonya, majd 2014 elejétől bekövetkezett zűrzavart kihasználva az oroszok úgy keverték a kártyát, hogy megbontsák Ukrajna addigi területi egységét. A Krím annektálását még nagy nehezen lenyelte volna az új ukrán vezetés, de további területek elveszítését már nem. Oroszország számára viszont nagy szükség lenne szárazföldi összeköttetésre is a Krímmel, így a donyecki és luhnaszki körzetben élő jelentős orosz kisebbség jogaira hivatkozva fegyverrel is támogatják a „szakadárokat”, akik a két megye elszakadását és Oroszországhoz csatolását szeretnék bármi áron elérni.

5.png

Európában azonban a legritkábban esnek egybe a nemzetiségi területek és az államhatárok. Az  orosz és az ukrán félnek is van némi igaza. A nemzetiségek jogait, legalább részleges önrendelkezésüket biztosítani kell, de ha az nem valósul meg, még nem indok a fegyveres beavatkozásra. Ha minden nemzetiség az anyaországához akarna fegyveres erővel csatlakozni, akkor Európa lángokban állna.

A kijevi hatalomváltást követő zavaros helyzetet és a meglévő hatalmi űrt az oroszok azonnal kihasználták, a Balti térség „elvesztését” (a NATO-hoz és az EU-hoz csatlakozását) követően Ukrajnával nem akarnak hasonlóképpen járni. Az azonban elvileg egy szuverén ország, és a lakosság jó része inkább a Nyugathoz való közeledést preferálja, meglehetősen idealista módon, hiszen attól még nem lesz jobb, lásd a számos kelet-európai, közte a magyar példát.

A konfliktus nem korlátozódik a pár száz kilométeres orosz-ukrán határvidékre. Az orosz titkosszolgálat megnövelte aktivitását a Balti államokban, ahol ugyancsak jelentős létszámú orosz kisebbség él. A lengyelek közvetlen közelében lévő kalinyingrádi enklávéban egymást érik az orosz légierő demonstratív éleslövészetei, ahol bevetik az új Szu-34-es bombázókat is. Orosz harci gépek sorra sértik meg a környező országok légterét, ami már a finneknél is megtörtént. A nyár folyamán nehézbombázóik tucatnyi alkalommal repültek be az USA ADIZ (Air Defense Identification Zone) zónáiba a keleti és nyugati partvidéken is. A NATO sem tétlen, növelték a Balti államok légvédelmét biztosító vadászgépek számát, és több bázisra települtek  ideiglenes jelleggel kanadai, francia, amerikai harci gépek.

Putyin otthon minden eddiginél népszerűbb, az egyszerű orosz embereknek imponál, hogy vissza akarja szerezni a részben elveszített szuperhatalmi státuszt, kerül amibe kerül. Meglehetősen gusztustalan módon folyik az orosz propaganda, Moszkvában olyan utcai plakátok láthatók, amelyeken Obama majomként egy Ukrajna feliratú banánra feni a fogát. Amerikai és nyugat-európai befolyásnak tulajdonítják az ukrán hatalomváltást és a velejéig  korrupt , de oroszbarát Janukovics rendszer megbuktatását.

4_2.jpg

Az ukrán hadsereg számára a legrosszabbkor jött a válság.  A gazdaságilag legyengült ország nem képes megfelelő szinten fenntartani fegyveres erőit, és ez különösen vonatkozik a legköltségesebb haderőnemre, a légierőre. Alig pár tucat harci gép volt üzemképes a konfliktus kezdetén, a Krímből szétszedve, trélereken kellett kimenekíteni az ottani légi bázisokról a MiG-29-esek többségét. A kevés gép és a kevés jól képzett pilóta csak egyszerű harci feladatokra képes, ami felemás eredménnyel jár. Hiába vetik be a régi „Reisz” pilóta nélküli felderítő gépeket, a célpontok kijelölése, és azok megsemmisítése sok esetben pontatlan, ami súlyos civil áldozatokkal járt. A Szu-25-ösök jobbára csak az Sz-8-as nem irányított rakétákkal támadják a földi célokat, amihez kis magasságban kell repülniük. Ez meg is látszik a veszteségeken, a strapabíró, sérüléseket jól tűrő csatagépekből veszítették eddig a legtöbbet, kb. fél tucatot.

3.jpg

A „szakadárok” (akik  jobbára oroszoknál kiképzett és nem ukrajnai kalandorok) furcsa módon számos komoly felkészültséget igényelő fegyverrendszert „szereztek” állítólag ukrán raktárakból és átállt ukrán katonáktól. Bizonyított tény viszont, hogy a legtöbb eszköz a határ túloldaláról érkezik. Mivel repülő eszközeik nincsenek, ezért az ukrán légifölény ellensúlyozására komoly légvédelmi eszközparkot vetettek be. A MANPADS kategóriájú rakétákból van a legtöbb, számos Mi-8-ast és repülőgépet ezekkel semmisítettek meg. Az Igla vállról indítható rakétáknak még olyan komoly „trófeája” is volt, mint például egy IL-76-os, amelynek lezuhanásakor  több mint 40 ukrán katona veszítette életét.

Aztán 2014. július 14-én változott a helyzet, ekkor már egy 6500 méter magasságban repülő An-26-os kapott végzetes találatot. Ez jóval felette van a hordozható rakéták megsemmisítési zónájának, ehhez már „valami” komolyabb kellett.

Három nappal később, július 17-én  délután került sor a maláj utasszállító lelövésére. Az első hírek viszonylag pontosnak bizonyultak, legalábbis a helyszín, és a valószínűsíthető fegyver tekintetében. Felmerül a kérdés, hogyan lehetséges az utóbbi. Nagyon egyszerűen. Az amerikai SBIRS (Space Based Infra Red System) geostacioner pályán, azaz egy pont felett folyamatosan figyeli a „hőkitöréseket”, ami a rakéták indítására utal. Azok hajtóműve ugyanis egy pillanat alatt hatalmas hőmennyiséget bocsát ki, aminek helye gyorsan változik. Ezáltal megkülönböztethető egy dízelmozdony vagy teherhajó motorjának „gázföccsétől”.

8_1.jpg

A SBIRS az orosz ballisztikus rakéták indításának észlelésére készült, de érzékenysége lehetővé teszi a jóval kisebb hőforrások detektálását is. A műhold jelzett, az időponttal és helyszínnel egyezett az MH17-es járat lezuhanása, egyéb felderítési forrásokból pedig azonosították az SA-11 Buk M1 légvédelmi komplexumot. Utóbbi különlegesnek mondható a maga nemében, ugyanis egyetlen összetevője is képes önállóan harci munkát végezni, a célfelderítő/harcvezetési radar és kommunikációs rendszer nélkül. Ezt a lánctalpas járművön lévő saját tűzvezető radar teszi lehetővé, amelynek azonban korlátozottak a lehetőségei, legalábbis a cél azonosítását tekintve. A kiszemelt repülő eszközt ugyanis szükséges több egymástól független eszközzel is azonosítani. Az elektronikus módszerek között van a hagyományos IFF, azt azonban nem tudjuk, hogy a rakétaindító járművön van-e olyan berendezés,   amely képes venni a repülőgépek transzponderének jeleit. A Buk már állítólag alkalmas korlátozott NCTR üzemmódra, azaz a radarhullámok visszaverődési jellemzője alapján kategorizálhat egy célt, legalábbis a mérete, mozgásparaméterei alapján ez megoldott. Ezen felül egy televíziós optikai rendszer is tartozik a komplexumhoz, amely jó látási viszonyok között  alkalmas a vizuális azonosítás elvégzésére. , Hogy az utóbb említett eszközök a Buk indítójárművén működőképesek voltak-e, nem ismeretes.

7_1.jpg

A szóban forgó légvédelmi komplexum típus mögött már volt harci tapasztalat, néhány éve a grúz hadsereg ezek segítségével semmisítette meg az orosz légierő négy bombázóját, többek között egy Tu-22M-et. Ezúttal sokkal könnyebb célpontot szemelt ki a kezelő személyzet, a Boeing 777-es sem manőverezéssel, sem elektronikai zavarással nem tudott védekezni, hiszen annak pilótái valószínűleg nem is látták a szemből alulról érkező füstcsíkot. A roncsokról közölt fotók alapján a rakéta valószínűleg a gép orr része mellett balra robbant, legalábbis erre utal a pilótafülke bal oldali maradványáról közölt fotó, amelyen sűrű repesznyomok láthatók. A személyzet minden bizonnyal azonnal életét veszíthette, a megrongált gép pedig a robbanás és a belső túlnyomás hatására a sérülések mentén darabokra szakadt.

10.jpg

A közel háromszáz ember halálát okozó bűncselekmény elkövetőit vita övezi. A „szakadárok” az első pillanatban dicsekedve bejelentették, hogy megint lelőttek egy ukrán szállítógépet, és a hírt még az orosz RIA hírügynökség is átvette. Amikor kiderült, hogy valójában mi történt, ami információt lehetett, azt törölték. Azonnal elkezdődött a ködösítés, hazudozás.  A netes fórumokon egymásnak esett az oroszpárti és az ukránok mellett álló közvélemény, mindegyik „szakértők” és „dokumentumok” hadával bizonygatta igazát. Az információs káoszhoz vastagon hozzájárult, hogy a világ legbefolyásosabb  vezetőiig bezárólag keleten és nyugaton megszokottá vált a hamis információk közlése, a politikusok hazudozása.

0_90df1_fd3c2158_xl.jpg

Mi természetesen nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megítéljük, minősítsük a különböző források adatait, azonban néhány széles körben elterjedt hamis dolgot tisztázhatunk.

Az „oroszpárti” vélemények szerint a maláj gépet az ukrán légi irányítás szándékosan vezette a veszélyzónába. Az MH17-es járat azonban a megszokott és más légitársaságok által is használt L980-as jelű útvonalon repült az orosz határ felé. A korlátozás csak a repülési magasságra vonatkozott, a maláj gép bizonyítottan a limit felett repült. Térben és időben közel volt a Singaporean Airlines másik 777-ese, amely Koppenhágából tartott Ázsia felé, és ellenkező irányban a Delhiből jövő Air India 787-es közlekedett arra. A maláj gép néhány kilométerrel északabbra repült a szokásosnál, mivel délebbre zivatar tevékenység volt az adott időben. Kisebb eltérések teljesen megszokottak és normálisak, pláne a hosszú távú járatokon.

Aztán elhangzott, hogy az ukránok lőtték le szándékosan, hogy a Nyugatot bevonják a konfliktusba. Csak hát a szóban forgó területen nem voltak ukrán csapatok, hiszen az a „szakadárok” ellenőrzése alatt állt. Aztán elhangzott, hogy egy ukrán Szu-25-ös lőtte le a Boeing-ot. Ez több szempontból is erősen valószínűtlen. Egy szubszonikus típus csak mesteri időzítéssel, rávezetéssel kerülhet tüzelési helyzetbe egy hasonló sebességű, és magasabban repülő célpont mögött. Mint tudjuk, a csapásmérő típusnak sem radarja, sem automatizált rávezető rendszer nincs, és a szükséges fegyverzet is hiányzik .

2.jpg

Önvédelemre két kisméretű R-60-as infravörös önirányítású rakétát lehet felszerelni a gép szárny alatti külső felfüggesztőire, amely a kategória legkisebb típusa. Mivel infravörös önirányítású, ezért a Boeing valamelyik hajtóművének közelében robbant volna, de ebben az esetben a másik hajtómű üzemképes marad, és a személyzet közölheti az irányítással, hogy mi történt. Az R-60-as egyszerűen túl kicsi egy ekkora gép megsemmisítéséhez. Az elmúlt években több alkalommal indítottak légiharc rakétákat utasgépek ellen, és ezt  még egy kisméretű Hawker 125-ös is túlélte, egy hajtóművel leszállt.

legiharc_raketa_csak_serulest_okoz_egy_utasszallitonak.jpg

Nem ellentmondás ugyanakkor, hogy az említett IL-76-ost egy még kisebb töltetű rakéta semmisített meg. A szóban forgó tehergép sajnos nagyon érzékeny a sérülésekre, de a személyzetnek ekkor is volt ideje jelenteni azt, hogy mi történt. A Szu-25 -ös teóriát még az is cáfolja, hogy a típus egyszerűen képtelen abba a magasságba emelkedni, ahol a 777-es repült, hiszen alacsonytámadásra tervezett csapásmérő típus.

A lelőtt 777-es pilótafülke oldalfalának sérülései nagy repeszsűrűséget mutatnak, ami egy rakéta közeli robbanására utal. A Buk komplexum 9M38M1 rakétájának 70 kg-os harci részében körkörösen sokszögletű  fémdarabok találhatók, amelyek többszörös hangsebességgel repülnek szét és pontosan olyan jellegű sérüléseket okoznak, mint amilyenek a roncson láthatóak.

9.jpg

Számos forrás emlegette a Szu-25-ös gépágyúját, mint a Boeing pilótafülke szekcióján látható nyomok okozóját. A 30 mm-es robbanó lövedékek azonban jóval nagyobb lyukakat ütnének, nem beszélve arról, hogy a Szu-25-ös célzó rendszere nem alkalmas arra, hogy oldalról nagy szögsebességgel érkező célra előretartást dolgozzon ki. 

A hazudozásnak még koránt sincs vége. Orosz részről tagadták, hogy a Buk indító tőlük származik. A közösségi média és az okos telefonok korában naivitás volt. Amerre ugyanis járt, az először tréleren, majd saját lánctalpán haladó rakétaindítót sokan lefotózták, és a képeket feltöltötték a közösségi oldalakra.

buk_surface_to_air_missile_battery-389784.jpg

Ezek alapján beazonosíthatóvá vált a jármű útvonala, és a képek exif fájljai alapján az időpontok. A Buk keletről jött, majd a 777-es lelövését követően ugyanarra távozott. Aztán orosz részről közöltek egy „műholdképet” is a lelövésről. Ezen azonban egy Boeing 767-es  és egy Szu-27-es volt, amely éppen rakétát indít.

moment-flight-mh17-was-shot-down.jpg

A kép egyértelmű hamisítvány, a készítőjének halvány fogalma sem volt arról hogyan is néz ki egy ilyen szituáció a gyakorlatban. A rakéta füstcsíkja csak a gép előtt látható, noha az indítás már megtörtént, és közben a Szuhoj is haladt, tehát mögötte is kéne látszania.

mig_29_firing_aa-10.jpg

Mindezek ellenére az orosz propaganda hívei még most is szentül meg vannak győződve arról, hogy az ukránok bűne a dolog, de még arra a legegyszerűbb kérdésre sem tudnak válaszolni, hogy miként volt lehetséges az „ukrán” Buk hosszas és zavartalan  közlekedése a szakadárok által ellenőrzött területen.

Az utasszállító lelövése senkinek nem állt érdekében, és minden bizonnyal véletlenül történt, a Buk kezelői nem voltak a helyzet magaslatán. A részleges rendszer képességei korlátozottak voltak, a cél azonosítására nem volt megfelelő szinten mód. Mindenképpen felelőtlen magatartás eredményezte a dolgot, és ha a tettesek vétlenek lennének, akkor saját jól felfogott érdekükben segítették, és nem akadályozták volna  a kivizsgálást végző csoport munkáját.

 

                                              

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr7411768317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.