Repülés, repülőgépek

jetplanes

Az utolsó nap.......

2017. január 31. - stonefort2

                             

A repülőtér sohasem tartozott az átlagos munkahelyek közé legyen az katonai,  közforgalmi, vagy sport célú. Az ott dolgozók jelentős része előbb-utóbb érzelmi kapcsolatba került a repülőgépekkel, hiszen az a csoda, hogy a több tíz vagy száz tonnás „vas” a levegőbe képes emelkedni, a fizikai háttér ismerete ellenére mindig lenyűgöző. A reptéri emberek egy része ezért mindig követi  szemével a felszálló gépet, amelyhez percekkel azelőtt még az állóhelyen a  munkája kötötte. Legyen az takarító, csomagos, vízfeltöltő kocsi sofőr, vontatós, rampás, vagy repülőgép szerelő, mindannyiuknak része van abban, hogy a gépek rendben, időben elindulhassanak. Igazi csapatmunkáról van szó, amelyben szigorú rend szerint mindenkinek megvan a kisebb-nagyobb szerepe.

dsc_3725.jpg

A városban járva, ha repülőgépzajt hallok,  mindig felnézek, és ez különösen akkor (volt) jó érzés, ha  kék svancú gépet láttam, a lajstrom ismerete nélkül is tudtam, hogy egy pici magyar felségterület repül ott Európa valamely szeglete felé, és ebben ha csekély mértékben is, de az én munkám is ott van.

Hasonlót érzetem egy alkalommal Heathrow-ban is szpottingolás közben. Percenként érkeztek a leszálló gépek,  közöttük több olyan is volt, amelyeken az előző napokban-hetekben dolgoztam odahaza, és amelyek fedélzetén a Flight-log-ban ott volt az aláírásom az elvégzett „daily check” igazolásaként. A szpotterek élnek-halnak a repülésért, képesek órákat várni egy-egy alkalomra, és sokuk szívesen dolgozna a repülőtereken, repülőgépeken, de többségük esetében  a sors másként rendelkezett.  Magamat szerencsésnek tarthattam közöttük, hiszen nekem közeli kapcsolatom van a repülőgépekkel már évtizedek óta.

Először első munkahelyemen, a Pestvidéki Gépgyárban csodálkoztam rá fiatal „egytollú indiánként” arra, hogy milyen dolog az, amikor valaki mély érzelmi viszonyban áll a repülőgépekkel. A csoportunkba jött dolgozni Pápáról egy leszerelt katona, aki azelőtt tiszthelyettesként MiG-21-eseket üzemeltetett. Családi okokból költöznie kellett, így adta magát a PG , ahol a szakmában maradhatott és azt csinálhatta, amit szeretett. A helyzet azonban úgy hozta, hogy a PG-ben kapott fizetésből nem tudta fenntartani családját, ezért jövedelmezőbb foglalkozást volt kénytelen keresni, ami akkoriban még nem ment nehezen. El kellett búcsúznia a kollégáktól, ami könnyű volt, hiszen csak nemrég ismertük egymást. Jóval nehezebb volt viszont megválnia a repülőgépektől. Jól emlékszem, az 507-es oldalszámú MiG-21-es mellett potyogtak a könnyei, és az élettelen vasat megcsókolta, amit akkor én még furcsán néztem. Aztán pár évvel később megértettem, és hasonlóan nehéz volt megválnom nekem is a 21-esektől. Lett viszont helyettük Tupoljev, és Boeing, ami ha örökre nem is, de némileg feledtette a forszázs bömbölését, a tűzcsóvát maga után húzó vadászgép látványát.

p1030758_resize.jpg

Aki  először látja egy 737-es hajtóművét burkolat nélkül, az túlzás nélkül megilletődik. A MiG-21-es vagy a Mi-24-es sem volt éppen „piskóta”, de ez az összetettség, látszólagos bonyolultság az ismert megbízhatóság  mellett tiszteletet parancsoló. Aki ezeken a gépeken dolgozik, az átérzi azt, hogy ez nem vurstli. Egy sor tanfolyam, izzasztó  vizsga, sok év gyakorlat után mondhatja magáról valaki, hogy valamilyen mértékben ismer egy típust. Rengeteg munka, az éjjel  jeges szélben szitkozódva végzett derékroppantó kerékcsere , vagy éppen a fűtött  cockpit-ban gombok nyomogatása közben sokunknál, de nem mindenkinél  kialakult az az érzelmi kapcsolat a gépekkel, amelyekről az előzőekben már volt szó.

p1090032_resize.jpg

Ha egy korszak lezárul, az sokszor fájdalmas. Ha látni a bíztató jövőt, ha a szeretett  típus helyett ott van az új, korszerűbb, akkor gyorsan elmúlik a rossz érzés.

Magyarországon azonban az utóbbi évek, évtizedek alatt hozzá kellett szokni ahhoz, hogy a repülés különböző ágaiban többnyire megfelelő utódlás nélkül történik meg egy-egy típus kivonása. Így történt ez több katonai típussal, és ami a legfájóbb, 2012-ben a MALÉV-val, ami nem csak több típus eltűnését, egy szakmai kultúra részleges kihalását eredményezte, hanem egyben sok száz, vagy ezer ember megélhetését tette tönkre.

p1070437_resize.jpg

  1. február 3-án reggel ugyanolyan sötét álmos hideg volt, mint ahogy az télen megszokott. A távolban a mindennapok gyakorlatának megfelelően sorra látszottak a reggel hazaérkező gépek fényszórói, amikor elterjedt a hír, utasokkal utoljára szállnak le a MALÉV gépei.Noha számítani lehetett a cég csődjére, a hír letaglózott. A bizakodó politikusi, vezetői nyilatkozatok komolyságába vetett hit újra megrendült, és azóta bebizonyosodott, hogy a MALÉV megfelelő utód nélkül szűnt meg.

p1090039_resize.jpg

A gyorsaság csak a konkurenciára és a gép tulajdonosára volt jellemző, az ILFC lízingcég azonnal kérte vissza jogos tulajdonát, a 18 Boeing 737NG-t, amelyek közel tíz éve meghatározói voltak a hazai légi utasszállításnak.

Reggel még ott sorakozott Ferihegy betonján a 14 gép (kettő külföldön rekedt, kettő pedig a hangárokban volt karbantartáson) estére pedig a reptér soha nem látott módon kihalt, egy-két éjszakázó külföldi gép árválkodott az állóhelyeken.

p1090008_resize.JPG

A MALÉV NG-k utolsó ferihegyi napján már csak egyetlen szomorú munkánk akadt. Az utasterekből el kellett távolítani minden a MALÉV-re utaló dolgot, a menetrend tartókat, dokumentumokat, a Szabadság-híd, Halászbástya képét, stb, majd a tankolást követően sorra indultak a lízing cég által meghatározott helyre, az írországi Shannon-ba.

p1090106_resize.jpg

A sort a HA-LOU kezdte, amely a 18 óra 48 perckor végzett felszállást követően egy iskolakört repült, és illő módon elköszönve alacsonyan áthúzott a 31L pálya felett. A többi sorra követte, bár kissé lassította a dolgot, hogy az üzemanyagra várni kellett.

p1090065_resize.jpg

A 66 éves MALÉV korszak utolsó jelentős eseményén részt vettek mindazon reptéri emberek, akiknél megvolt az emlegetett érzelmi kapcsolat. Készültek a csoportképek utoljára a gépek mellett, a WC-s autó sofőrje a telefonjával próbálta megörökíteni a távozó Boeing-ot, a  vontatós az utaslépcső eltolása előtt utoljára megveregette „Lósanyi” oldalát, a tűzoltók az utolsó gép (HA-LOM) hátratolásakor szirénázni kezdtek, miközben többeknek folytak a könnyei.

Nem gondoltam volna, hogy hiányozni fog az éjszaka jeges szélben szitkozódva végzett derékroppantó kerékcsere.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr6412172020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.