Repülés, repülőgépek

jetplanes

Delták párbaja

2017. július 23. - stonefort2

 

Ötven évvel ezelőtt, 1967 júniusában zajlott le a hatnapos arab-izraeli háború, amely politikai vonatkozásai mellett nagy hatással volt a katonai repülésre is.  Az izraeli légierő a túlerőben lévő ellenféllel szemben hatalmas fölényt harcolt ki, részben a néhány évvel korábban beszerzett francia Dassault Mirage IIICJ vadászgépeknek köszönhetően.

1_resize_1.jpg

A háborúról megjelent számos korabeli és későbbi elemzés nem minden esetben korrekt következtetéseket vont le, amelyeket illik a helyükre tenni. A harcok eredménye a francia vadászgép „mennybe menetelét” hozta, ami később hatalmas export bevételt  jelentett a gyártó számára, ez azonban csak részben volt megalapozott. A siker leginkább az izraeli légierő személyi állományán múlt, és nem túlzás kijelenteni azt, hogy ha az ellenfél technikája állt volna a rendelkezésükre, akkor ha nem is teljesen, de közel hasonló eredményt értek volna el.

Az arab országokban a hatvanas évek közepére már nagy számban állt szolgálatban a szovjet MiG-21-es, amely hasonló alapelvek mentén született, mint francia ellenfele. Nem közismert, hogy a két deltaszárnyú típus „szülei” személyes jó ismerősök voltak. Marcel Bloch (aki a második világháborút követően változtatta nevét Dassault-ra) és Mihail Gurjevics a MiG tervezőiroda társ-névadója Párizsban együtt, egy csoportban járt egyetemre. A leendő szovjet konstruktőrt forradalmi mozgalmi tevékenység miatt bocsátották el a harkovi egyetemről, és tanulmányait emigrációban tudta folytatni. A szuperszonikus korszak két meghatározó típusának létrehozásában már kevesebb személyes szerepük volt, de ez az érdemeikből semmit sem von le.

8075b.jpg

A Közel-Kelet puskaporos hordója folyamatosan robbanás veszélyével fenyegetett, így a szemben álló felek  erőn felül igyekeztek haderejüket minél magasabb szintre fejleszteni. A légierő természetesen kiemelt terület volt, a Mirage III és a MiG-21-es mindössze egyetlen hónap különbséggel jelent meg a térségben. A  mennyiség között azonban lényeges eltérés mutatkozott. Izrael 1962 áprilisa és 1964 júliusa között 70 együléses Mirage IIICJ vadászt szerzett be, ezek mellé érkezett kettő felderítő verzió, majd 1966-tól négy kétüléses gyakorló Mirage IIIBJ. A környező arab országok néhány híján kétszáz MiG-21-est rendszeresítettek ugyanebben az időszakban, és hasonló volt a mennyiségi arány a többi, kevésbé potens régebbi harci típus terén is.

dassault-mirage-3c.jpg

A térségben folyamatosan történtek kisebb incidensek, légi összecsapások, amelyek során azonban az új francia típus enyhén szólva nem remekelt. Az első időszakban a fegyverzet terén előnyt élveztek az arabok, ugyanis a szovjet delta az első perctől kezdve bevethette az R-3Sz típusú infravörös önirányítású légiharc rakétákat. Ehhez hasonló fegyvere a Mirage-nak nem volt, ellenben rendelkezésükre állt a Matra R-530-as félaktív lokátoros önirányítású rakéta, de csak alig több mint egy tucat példányban. Ennek alkalmazásához azonban szükség volt a gépek orrában lévő Cyrano fedélzeti radarra, amely finoman szólva nem felelt meg az elvárásoknak. A pilóták nem egy alkalommal szabad szemmel előbb látták meg a célt, mint a radar segítségével. Később a „Jahalom” néven használt rakétával később mindösszesen egyetlen légi győzelmet sikerült elérni. Közeli légi harchoz az izraeli pilótáknak csak a két 30 mm-es DEFA gépágyú állt rendelkezésre, összesen 250 lőszerrel. A beépített fegyverzet terén így elvileg előnyben voltak, mivel a szemben álló fél MiG-21F-13-asai egyetlen 30 mm-es NR-30-assal voltak felszerelve, mindössze 70 lőszerrel. A hatvanas évek közepétől szállított MiG-21FL gépek (77-es típus, a PF nagyobb függőleges vezérsíkkal gyártott változata) felszereléséből pedig teljesen hiányzott a gépágyú, mindössze a kettő R-3Sz rakétát hordozhatták, viszont az F-13-assal ellentétben már ezeknek is volt fedélzeti radarja. Az RP-21-es azonban hasonlóan a Cyrano-hoz inkább csak ballasztnak volt jó, az összecsapások eredményességében így a vadászirányítók játszottak fontosabb szerepet. A hatvanas évek közepétől már a Mirage-ok rendelkezésre álltak az izraeli fejlesztésű Rafael Shafrir 1 infravörös önirányítású rakéták, de azok teljesen használhatatlannak bizonyultak, az első összecsapás során hátulról indítva az 1,2 km távolságban utánégetővel repülő nem manőverező, azaz ideális célt mutató MiG-21-est sem találta el. A rakéta teljes „pályafutása” alatt egyetlen kisebb sérülést okozott ellenséges repülőgépnek, így nem véletlen, hogy csak rövid ideig állt szolgálatban.

9.gif

A légi incidensek során az izraeli pilóták hiába kerültek kedvező tüzelési helyzetbe, gépágyúval is alig értek el találatot. Ennek nyomán egy tesztsorozatot folytattak le, siralmas eredménnyel. A vontatott célzsákokat ideális körülmények között csak a lövedékek 1,9%-a találta el, ami egyértelműen utalt arra, hogy a Mirage IIICJ CSF-95-ös célzóberendezése csapnivalóan működött. A folyamatosan változó mozgásparaméterekkel repülő cél eltalálásához komoly számítások elvégzésére alkalmas célzó kell, amely képes megfelelő előretartást kalkulálni. A franciák a hidegháborús elvek alapján a szovjet bombázók megsemmisítésének képességét tartották szem előtt, így a nagyméretű és nem manőverező célok ellen megfelelőnek hitték a célzó rendszert. A kisméretű, intenzíven fordulózó célok eltalálása azonban így csak véletlenül sikerülhetett. Módosítani kellett a 30 mm-es lövedékeken is. Azok gyújtója késleltetve működött, hogy a bombázó belsejében robbanjanak fel a nagyobb rombolás érdekében. A vadászgépek szárnyát vagy vezérsíkját átszakító lövedék így későn lépett működésbe, és csak kisebb sérülést okozott. A módosításokat saját hatáskörben, izraeli mérnökök bevonásával hajtották végre, és az alapos tesztek, légi lövészetek  komoly javulást hoztak. A későbbi harcok során a gépágyús tűzmegnyitások közel harmadában legalább egy lövedék eltalálta a célt. Ez már elfogadható értéknek bizonyult, az akkor rendelkezésre álló technológiával nehéz lett volna jobbat elérni. Még így is egyszerűsíteni kellett, a célzó készüléket három távolságra optimalizálták, 200, 400 és 600 méterre.

4_8.jpg

A háborúra történő felkészülés során hatalmas segítség volt az izraeli légierő számára, hogy 1966. augusztus 16-án az iraki légierő egyik MiG-21F-13-asa sértetlenül a kezükbe került. Az ellenfél legpotensebb harci eszköze a kezdetektől érdekelte az izraelieket és nem csak őket, hanem az egész nyugati világot. A Moszad, az izraeli titkosszolgálat már 1962-ben megkörnyékezte az egyiptomi légierő egyik pilótáját, hogy dezertáljon az új vadászgéppel. Az egymillió dolláros ajánlat azonban nem ért célt, a pilóta jelentette feletteseinek a dolgot,  az ügynök lebukott és felakasztották. Irakban nagyobb sikerrel jártak, a maronita keresztény vallású Munir Radfa százados hajlandónak mutatkozott a dezertálásra. „Turistaként” többször utazott Európába, ahonnan titokban Izraelbe vitték. Találkozott a légierő vezetőivel, megnézte azt a repteret, ahol le kellett szállnia, majd miután megszervezték családja kimenekítését, végrehajtotta a kockázatos akciót. Az utolsó pár liter üzemanyaggal sikerült leszállnia a Hatzor légi bázison. A levegőben egy Mirage géppár várta, így a bázis megtalálásával nem kellett vesződnie.

12_resize_2.jpg

A MiG-21-est alaposan elemezték, a levegőben is, Daniel Shapira berepülő pilóta vállalta a nem veszélytelen feladatot, amit az ismeretlen géppel történő repülés jelentett. Kiderült, hogy a szovjet típus repülési szempontból semmivel sem marad el a Mirage mögött, és  függőleges manőverekben jobb is annál. A légierő pilótái így később tudták, hogy mire számíthatnak az összecsapások során, milyen manővereket kerüljenek, és milyeneket alkalmazzanak.

Az arab országok pilóta állománya vegyes képet mutatott. Széles körben elterjedt nézet, hogy képzetlenek és motiválatlanok voltak, de az általánosítás ebben az esetben sem állja meg a helyét. Egyiptomban kétségtelenül volt egy rossz tendencia, az arisztokrácia leszármazottjai előnyt élveztek a repülőtiszti pályán, függetlenül a képességeiktől. Rajtuk kívül azonban igenis voltak rátermett és bátor pilóták, akik eredményesen szálltak szembe az ellenséggel. A hatnapos háborút követően volt rá eset, hogy a kétüléses MiG-21-esben hátul helyet foglaló szovjet oktató halálfélelmet élt át, de nem azért, mert olyan ügyetlen volt az ellenőrzött szíriai pilóta, éppen ellenkezőleg. Biztos kézzel uralta a 21-est olyan sebesség és állásszög tartományokban is, amelyek a szovjeteknél (és nálunk is) szigorúan tiltva voltak veszélyességük miatt.

7_8.jpg

Különösen Irakban fordítottak komoly figyelmet a kiképzésre. A brit módszereket meghonosító országban a szovjet sémához képest rengeteget repültek, évi 200 óránál többet. Ez komoly problémát okozott a szovjet gépek üzemeltetési rendszerében, amelyeket kevés repülésre, rövid élettartamra terveztek eleve sűrűn előírt időszakos ellenőrzésekkel.. Éppen ezért a gépek jelentős része nem volt üzemképes, mivel az időszakos munkákra várt, bár háborús időszakban ezt felülírja a szükség.

Egyiptomban és Szíriában is hasonló volt a helyzet, bár ott inkább az alkatrész hiány miatt volt a földhöz szögezve a gépek kb. 40%-a.

Izraelben a Mirage IIICJ gépek  10%-a röpke négy év alatt odavesztett, mégpedig főleg műszaki hibák miatt bekövetkező balesetekben. Az akkori idők típusainak műszaki megbízhatósága mai szemmel horrorisztikus volt, és ez hasonló módon vonatkozott a MiG-21-esre is.

zjzjz_resize.jpg

A két típus közötti első összecsapásra 1966. június 14-én került sor, amikor a 101. század pilótája Joram Agnon Szíria felett manőverező légiharcban lelőtte a szíriai légierő egyik MiG-21-esét.  A következő évben a fokozódó feszültség további összecsapásokhoz vezetett, de azok arányai már háborús szintet öltöttek. 1967. április 7-én mindhárom izraeli Mirage III-as század gépei részesei voltak annak a légi csatának, amelyben hat szíriai MiG-21-est lőttek le veszteség nélkül. Már ekkor bebizonyosodott, hogy a szovjet típus sérülésállósága nem megfelelő. Találat esetén többnyire azonnal kigyulladt, a 30 mm-es  lövedékek repeszei pedig sokszor felrobbantották a szárnyakban lévő oxigén palackokat, végzetes sérülést okozva. Ez végig kísérte a típus történetét, a legutolsó változatig bezárólag.

3_resize_3.jpg

Az 1967. június 5-én kitört hatnapos háború első légi csapása kétségtelenül meglepetésként érte az egyiptomi légierőt. A tévhittel ellentétben azonban nem vált üzemképtelenné minden reptér, és sok MiG-21-esnek sikerült felszállnia, mégpedig nem csak a készültségben lévőknek, ugyanis a reptereken szolgálatban lévő több pilóta is parancs nélkül rohant az üzemképes gépekhez, és saját elhatározásból szálltak fel. Az első izraeli hullám támadása alatt 27 gép próbált felszállni, de csak hét került harcérintkezésbe.  17 egyiptomi pilóta nem élte túl a háború első bevetését, többségük a még guruló gépben lelte halálát, de volt olyan is, akit a saját légvédelem lőtt le.

10_5.jpg

Az egyik fiatal hadnagy Abdel Moneim Mursiaz  az Abu Suweir légi bázisról szállt fel MiG-21-esével, és légiharcban eltalálta a kiszemelt izraeli gépet, Az azonban sérülten vissza tudott térni bázisára, a hadnagy viszont nem járt szerencsével, leszállás közben nem látta a pályán lévő bombatölcsért, és a gépében veszítette életét.

Az első hullámot több másik követte, négy órával a háború kitörését követően az Insasz légi bázisról négy MiG-21-es szállt fel, három FL és egy F változat. A reptértől nem nagy távolságban Bilbejsz közelében várták a támadókat, akik hamarosan meg is érkeztek. A Hatzor légi bázisról 12 óra 25 perckor  induló Mirage raj feladata a Kairótól nyugatra lévő katonai repülőtér támadása volt. A köteléket vezető bázisparancsnok Sami Fuad gépét azonban a saját légvédelem egy Dvina komplexum rakétájával lelőtte. A Nabil Sukri őrnagy által vezetett MiG-21FL szerencsésebbnek bizonyult, mivel sikerült az egyik izraeli géppár mögé kerülnie. A kísérő azonban túl közel volt, ezért az előbb repülő vezérgépet vette célba.

8_4.jpg

Az R-3Sz rakéta hasonlóan alacsony eredményességű volt, mint Vietnamban „eredetije” az AIM-9 Sidewinder, de ezúttal a fegyver jól működött, és megrongálta a Jair Neumann által vezetett Mirage III-ast. A füstcsíkot húzó izraeli gépre indított második rakéta is talált, aminek következtében az lángba borult, átesett és pörögve lezuhant. Pilótája életét veszítette.

5_5.jpg

Sukri három nappal később újra légi harcba keveredett, bár ekkor nem R-3Sz-ekkel, hanem két UB-16-57 típusú rakéta blokkal felszerelve a Sínai-félszigeten előre nyomuló izraeli páncélosok támadása volt a feladata. Azok légi fedezetét azonban biztosították a kék csillagos vadászgépek, így kénytelen volt azokkal harcba bocsátkozni. Megint sikerült tüzelési helyzetbe kerülnie, de a nem irányított Sz-5-ös rakéták légi cél ellen nem igazán alkalmas fegyverek. A MiG-21FL célzó berendezése pedig még első világháborús szintű, ezért nem is találta el a Mirage-t. A szóban forgó típus esetében a légigyőzelem objektív bizonyítása is akadályokba ütközött, ugyanis nem volt fotógéppuskája. A radar képernyőjét fotózta egy kis beépített kamera, de ezen a találat nem látszott. Ez is hozzájárult, hogy sok esetben jelentettek légi győzelmet, de nem a Mirage darabokra szakadását jelentette az, amikor például a póttartályokat dobta le az izraeli pilóta. A becsapódásnál darabokra szakadó tartályokat a média „repülőgép roncsként” mutatta be, és hitelesnek is tűnt a dolog az adattáblákon látható feliratok, azonosítási számok miatt.

6_7.jpg

A háború első napján három további Mirage (és több más típusú izraeli gép) is veszteséglistára került, kettőt a szíriai légvédelem lőtt le, egy pedig az  eltalált MiG-17-es roncsainak ütközött, és ezért kényszerült pilótája katapultálásra.

Az egyiptomi légierő nem csak védekezett, több alkalommal is elérték az izraeli légteret, és bár légigyőzelmeket nem arattak, sértetlenül tértek vissza. Pedig közel két tucat Mirage IIICJ adott állandó készültségi szolgálatot éppen a hasonló esetek megakadályozására. Ekkor még voltak egyiptomi fennhatóság alatt álló repülőterek a Sínai-félszigeten, amelyeket pár nappal később elfoglalt az izraeli hadsereg. Az egyiptomiak vesztesége nagyobb volt annál, mint amennyit az izraeliek jelentettek. Már említettük, hogy több gépet lelőtt a saját légvédelem, ezen felül üzemanyag hiány miatt is odaveszett néhány, mivel már nem érték el a legközelebbi repülőteret.

73312a6ca4ad7b790ae2fcaf99927c21.jpg

A szíriai frontos hasonló volt az eredményesség, a szír légierő gépeinek többsége ugyancsak a földön veszett oda, légi csatában az első napon csak négy MiG-21-esük zuhant le, pedig az esélyük jobb volt, ugyanis az izraeli vadászirányítók komoly hibát vétettek. A szíriai gépek elfogására vezetett Mirage-ok az utasítások alapján végzett manővereket követően nem a MiG-ek mögé, hanem 600 méterre eléjük kerültek. Az akkori radar rendszerek pontatlansága is hozzájárult a hibához, de a pilóták a hátrányos pozíciójuk ellenére elkerülték a lelövést és fordítottak a helyzeten.

mirageiiicjreview_box.jpg

A háború második napján a sínai fronton mindössze egyetlen esetben „találkoztak” MiG-21-esek és Mirage-ok, de igazolt eredmény nélkül. A 119. század fiatal pilótája Itamar Neuner Shafrir 1-es rakétával próbálta meg lelőni az egyiptomi gépet, de sikertelenül. Többször nyitott tüzet gépágyúval, a fotógéppuska felvétele alapján el is találta, de a MiG lezuhanását senki sem látta, így nem igazolták a  légi győzelmet. Neuner csak évekkel később, a „felmorzsoló háborúban” és 1973 októberében örülhetett légi győzelmeknek, sőt az „ász” státusznak, (ami öt ellenséges gép levegőben történő megsemmisítése után járt).

11_3.jpg

ItamarNeuner később az ezredforduló idején El Al légitársaság Boeing 737-es kapitányaként rendszeresen járt Budapestre is, amikor a cikkírónak sikerült személyesen szót váltania vele csakúgy, mint az Erdélyből származó  Kádár Györggyel, aki Jirmiahu Keidar néven 1967-et követően hét MiG-21-est lőtt le, bár ő már nem Mirage IIICJ-vel repült, hanem a licencjog nélkül lemásolt Mirage V-össel, azaz Nesher-el.

 

A hatnapos háború 1967. június 10-én fejeződött be jelentős izraeli térnyeréssel, a teljes Sínai-félsziget az uralmuk alá került, Jordánia egy részével és északon a Golan-fennsíkkal egyetemben. Az egyiptomi, szíriai, iraki és jordán légierő hosszú időre alkalmatlanná vált feladata ellátására, de a szovjetek és szövetségeseik, köztük Magyarország, gyorsan  pótolták a veszteségeket és az alapoktól kezdve átszervezték a kiképzési rendszert. A két delta között csak kevés közvetlen összecsapásra került sor, az izraeli Mirage-ok kb. 50 légi győzelme közül mindössze egy tucatot értek el szovjet vetélytársuk, a MiG-21-es ellen. Akkoriban csak egy Mirage lelövését tulajdonították a fő ellenfélnek, de a későbbi kutatások alapján felelősséggel állítható, hogy legalább 4-5 francia delta lezuhanását okozták a 21-esek. A későbbi háborúkban már tömegesen kerültek szembe a francia és szovjet delták, de érdekes módon a korszerűbb MiG-21-es változatok a közben a hajtómű és a fegyverzet kivételével változatlan Mirage IIICJ-k ellen sokkal rosszabb szinten szerepeltek, de az már egy másik történet.

 

                                                                                 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr2812682801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.