Repülés, repülőgépek

jetplanes

Szélroham Afrika felett

2018. április 01. - stonefort2

                                          

A francia Dassault a Mirage típuscsalád sikere nyomán fejlesztette ki a többfeladatú Rafale (szélroham) vadászbombázót, amely technikai, technológiai szempontból Európa legfejlettebb és legjobb harci repülőgépe napjainkban.

10_resize_5.jpg

A konkurens Eurofighter Typhoon hívei hiába kapják fel a fejüket erre  tömör megállapításra, ezt független, szakszerű elemzés is megerősítette, miután Svájcban a három „Eurokacsa” a Rafale, Typhoon és Gripen részletes, minden  területre kiterjedő összehasonlítását végezték. A francia gép repülési jellemzői, fedélzeti elektronikája, üzemeltetési tulajdonságai nagyrészt kiválóak, és a nagy távolságban lévő ellenséges légi célok leküzdési képessége is hamarosan a legjobbak közé emeli, miután rendszeresítik a jelenlegi MBDA Mica EM/IR helyett a Meteor rakétát.

5_resize_6.jpg

A Rafale „karrierje” pedig nyögvenyelősen indult. Alacsony megrendelés állomány, kezdetben enyhén szólva hiányos képességek jellemezték, így sokáig nem is született rá külföldi igény.

Idő előtt nyilvánították bevethetővé, inkább politikai és marketing okok miatt, így 2001 végén amikor a francia haditengerészet parancsot kapott az Afganisztán elleni hadműveletek támogatására, az első hét hajó fedélzeti Rafale-M is a Charles de Gaulle hordozó fedélzetére települt a Flotille 12F század állományában, hogy részesei legyenek a „Mission Héraclés” feladatnak. Azonban sem a fegyverzetük, sem a fedélzeti elektronikájuk nem volt még megfelelő a harci bevetésekhez, így többnyire vadász kíséretet adtak és a hajó körüli légvédelmi őrjáratot látták el, amire tulajdonképpen semmi szükség nem volt. De a hírekben, szaksajtóban „jól hangzott”, hogy a gépek „bevetésre kerültek”. Fegyverzetük pedig mindössze kelttő MBDA Magic 2 közeli célok megsemmisítésére alkalmas légiharc rakéta volt, akkor ugyanis nemhogy az aktív lokátoros és infravörös MBDA Mica EM/IR, vagy éppen a csapásmérő fegyverzet, de még a  fedélzeti gépágyú integrációja sem fejeződött be. Később kis számú csapásmérő feladatot is teljesítettek, de ekkor önállóan még nem voltak képesek a bombák pontos célba juttatására.

4_resize_3.JPG

Ettől függetlenül értékes tapasztalatokkal járt az első akció, amelyet aztán hosszú időn keresztül nem követett másik. Az új évezred első évtizedének végén azonban újabb válsággócok alakultak ki, ahol fegyveres beavatkozásra volt szükség. Afrika északi és középső része jelentős részben a franciák érdekszférája, már csak a megszűnt, de hajdan jelentős gyarmatbirodalom miatt is. A függetlenné vált országok többségében máig a francia a hivatalos nyelv, és ezer szállal kötődnek a régi gyarmattartóikhoz, így szükség esetén kérhetnek és kapnak katonai támogatást. Vagy éppen kéretlenül is megjelennek a francia katonai egységek, de erről kevesebb szó esik.

Az afganisztáni akciót követően 2004-ben váltak teljes mértékben bevethetővé az F1 szériához tartozó Rafale-ok, de főként csak vadászként , ekkor már rendelkezésre álltak a nagy távolságú légi célok elleni Mica rakéták és a beépített gépágyú is. Az F2-es szintre történő korszerűsítés során kapták meg a korlátozott csapásmérő képességet, ami később az F3 módosításnál bővült ki komolyabb precíziós lehetőségekkel. Addig a Rafale-ok csak a légi „teherautó” szerepét játszhatták, a 2007 márciusától először bevetett GBU-12-es lézerbombákat ugyanis a SEM-ek (a régi Super Etendard Modernisé) gépek által hordozott célmegjelölőkkel irányították.

pos_reco_ng_felderito_kentener_resize.JPG

Ezt követően már rendelkezésre álltak a Damoclés lézeres célmegjelölő konténerek és a Pod Reco NG felderítő berendezés, amit a törzs alatti középső felfüggesztőre lehetett szerelni. Utóbbiak gyakorlati használatára 2011 elejétől került sor, amikor a CdG (a repülőgép hordozó rövidített neve) az Indiai-óceánon hajtott végre gyakorló feladatot. Az azonban gyorsan élessé vált, bár nem komoly ellenféllel szemben. Szomália partjainak közelében elharapózott a tengeri kalóz tevékenység. A forgalmas hajózási útvonalon közlekedő teherhajók sokaságát támadták meg az önjelölt hadurak által irányított afrikai fegyveresek, akik váltságdíj fizetése ellenében bocsátották el a hajókat és azok személyzetét, de az árut természetesen ekkor is megdézsmálták. Mivel az akkori jogszabályok nem tették lehetővé azt, hogy a kereskedelmi hajókon fegyveresek teljesítsenek szolgálatot, csak költséges katonai erővel, tengeri és légi jelenléttel lehetett elejét venni a kalózkodásnak. A CdG néhány hónapig biztosította a kereskedelmi hajók védelmét, a Rafale-M gépek póttartályokkal felszerelve órákon át voltak képesek őrjáratozni, és fegyverzetre sem volt szükségük a  fedélzeti gépágyún kívül. A feladat kulcsa a kommunikáció volt. A hajók radarjai által felderített kisméretű tengeri objektumok pozíció adatai ha időben eljutottak a Rafale-ok pilótáihoz, akkor azok a Damoclés konténer nagy felbontású kameráival könnyen azonosíthatták, hogy tényleg csak halászokról, vagy kalózokról van-e szó.

6_9.jpg

Utóbbi esetben többnyire egy nagy sebességű áthúzás elég volt ahhoz, hogy visszaforduljanak. A gépek szükség esetén leszállhattak tankolni Dzsibutiban, ahol a franciák saját használatú légi bázist tartottak fenn. A kalózok elleni bevetésekről sajnos nem sok került nyilvánosságra csakúgy, mint a többi afrikai akcióról sem. A tengerészek írott és íratlan szabályai szerint a tengeri kalózok ellen bármilyen erőszakos fellépés jogos, és a sérült, süllyedő hajóik valamint személyzetük számára nem kell segítséget nyújtani. Ahogy a második világháborút követően egyetlen német tengeralattjáró parancsnokot sem vontak felelősségre azért, mert nem mentették az általuk elsüllyesztett hajó legénységét.  Természetesen a baleset az más, akkor kötelező a segítség. Csak orosz részről kerültek ki olyan felvételek, amelyeken látható, hogyan lövik szitává az afrikai kalózok hajóit. A liberális és „művelt” nyugat jogvédői nyilván belekötöttek volna a csak kézi fegyverekkel rendelkező szomáliai bűnözők elleni „nem arányos” fellépésbe, de mivel a felvételek jó része  mindmáig nem nyilvános, nincs mire hivatkozniuk.

aleqm5gj5czmsqorsoh_xqr6zfy9qghhvq_resize.jpg

2011 tavasza már sokkal mozgalmasabban telt. Az ENSZ Biztonsági Tanács  1973-as számú rendelete alapján katonai akció vált lehetségessé Líbia ellen, amit éppenséggel a franciák szorgalmaztak a legintenzívebben. Nicholas Sarkozy köztársasági elnök utasítására kezdetét vette az Operation Harmattan, amelynek során már nem csak a francia haditengerészet, hanem a légierő, az Armée de ’l Air Rafale gépei is szerepet kaptak.

8_5.jpg

Március 19-én délelőtt Máltán szpotterek sokasága várta a reptéren a Lufthansa A380-as utasszállító gépét, amellyel akkoriban több európai országban végeztek gyakorló repüléseket. A várakozás alatt többen a nagy magasságban húzódó kondenzcsíkok végét pásztázták, és a teleobjektívek közel hozták a teljes fegyverzettel dél felé repülő Rafale gépeket, valamint egy C-135FR légi utántöltőt. Az első Líbia elleni bevetés kezdődött, akkor még „médiacsendben”, hiszen a meglepetés erejét ki kellett használni. Ekkor még a líbiai légvédelem képes volt tevékenykedni, és nem véletlenül voltak a rakétabázisok is az első célpontok között. A Rafale-ok nem kaptak sem vadász, sem SEAD (Suppression of the Enemy Air Defense) kíséretet, ugyanis a bombák mellett négy-négy légiharc rakétát is hordoztak, ezen felül a SPECTRA elektronikai zavaró rendszerük biztosította a megfelelő védelmet. A gépek közül néhány a Pod Reco NG felderítő konténert hordozta, hiszen a gyorsan változó harci helyzet alapján kellett megtervezni a következő bevetéseket.

A légierő együléses Rafale C és kétüléses (ezek nem gyakorló változatok) Rafale B gépei is részesei voltak az első bevetéseknek, amelyeket  a Mont de Marsan és a Saint Dizier bázis állománya hajtott végre. Néhány nappal később a tengerészet Rafale M gépei is bekapcsolódtak a harctevékenységbe, és a Misrata légi bázison kettő Mi-24-es harci helikoptert, valamint  öt jugoszláv gyártású Galeb gyakorlógépet semmisítettek meg.

rafale_29_3_3_resize.jpg

Az EC.01.007 számú, Provance nevű század hajtotta végre az első bevetést egy különleges fegyverrel. Az érdekes módon nem a híres MBDA, hanem a Sagem cég nevéhez köthető SBU-38 Hammer, vagy AASM (Armament Air-Sol Modulaire) nevű „rakétabomba” rendkívüli képességekkel rendelkezik, nagy magasságból indítva 60 km-re repül, alacsony oldást követően is elér 15 km-re lévő ismert pozíciójú földi célpontot. Az első változat ugyanis még INS/GPS önirányító rendszerrel volt felszerelve, vagyis inerciális és műholdas berendezés segítette a navigációját. A fegyver számára a Damoclés konténer által felderített célt is ki lehetett jelölni, de ebben az esetben csak kevésbé pontosan sikerült a GPS pozíciót meghatározni. Ennek ellenére a hadművelet során 55 km távolságból még olyan kis méretű objektumot is telibe talált a Hammer, mint például egy harckocsi, bár ekkor a cél helyzetét más forrásból kapták meg.

l-armement-a-solenzara-1_resize.jpg

A leggyakrabban azonban az amerikai GBU-12-es lézervezérlésű bombákat alkalmazták, ezek méretéhez és tömegéhez fejlesztette ki a Rafaut cég a Rafale vadászbombázók középső szárny alatti felfüggesztőjére szerelhető különleges tripla bombazárat, amely három bomba elhelyezésére és a gép tűzvezető számítógépével történő összekötésére szolgált.

A vadász őrjáratok, csapásmérő bevetések és felderítés mellett a Rafale-ok egy további fontos feladatot is elláttak. A gépek törzse alá függeszthető tankoló konténer segítségével a bevetésről üzemanyag hiánnyal érkező gépeket segíthették ki, így azok biztonsággal érhettek vissza a hajóra, vagy a Földközi-tenger túlsó partján lévő bázisokra.

3_resize_4.JPG 

Líbia mélyebben fekvő déli területei sem voltak biztonságban, elsősorban az ott lévő  repülőtereket támadták a több száz kilométeres hatótávolságú MBDA Scalp szárnyas rakétával, amely a brit RAF állományában Storm Shadow  típusjelzéssel szerepelt. A közösen fejlesztett és gyártott fegyver francia változatából a Rafale B és C kettőt hordozhatott a szárnyai alatt három póttartály és hat légiharc rakéta mellett, de a hajó fedélzeti M esetében csak egyet függesztettek a törzs alá, mivel limitálva volt a felszálló tömeg.

missions-du-25-mars-2011-3_resize.jpg

Az F3-as szériára korszerűsített Rafale-ok a líbiai bevetés során már rendelkeztek a NATO-ban alkalmazott Link 16-os adatátviteli rendszerrel, így a Pod Reco NG felderítő rendszer adatait repülés közben továbbíthatták a CdG fedélzetére, onnan meg a koalíciós akcióban részt vevő többi partner számára. Érdekesség, hogy a francia deltaszárnyú már akkor használta a ROVER (Remotely Operated Video Enhanced Receiver) rendszert, amely más országoktól eltérően nem valamely külső felfüggesztésű konténer részeként működött, hanem a Rafale beépített tartozéka volt. Ez nagy felbontású felvételek, videók cseréjét biztosította más egységekkel, vagy éppen földi előretolt JTAC irányítókkal.

A hajó fedélzeti gépek előnye volt, hogy a Szidra-öbölben cirkáló CdG  harmad-

negyed távolságra volt, mint akár a korzikai, akár a szárazföldi  bázisok, így a Rafale M gépek póttartályokkal akár két órán át tartózkodhattak az ellenséges terület felett, újabb célpontok felbukkanására várva. Nem volt ritka a négy és fél órás bevetés, és ezekben az esetekben is jól jött a „Nounou” becenevű tankoló konténer, amelynek segítségével kisebb mennyiségű üzemanyagot vételezhettek egy másik Rafale M készletéből.

1_resize_3.JPG

A Líbia elleni akció március 19-étől  augusztusig tartott, ennek során  a CdG fedélzetéről 1400 bevetést hajtottak végre, zömében a Rafale M gépek, ekkor ugyanis már a SEM-ek szerepe rohamosan csökkent. A vadonatúj és kissé költséges Hammer „rakétabombákból” összesen 80 darabot használtak, de ennek a többszörösét alkalmazták a GBU-12-esből. A háború idején vált bevetésre éretté az AASM új változata az SBU-64-es, amely az INS/GPS helyett passzív infravörös önirányítású volt és ez lehetővé tette mozgó célok megsemmisítését is. A légierő lehetőségeiből adódóan több fegyvert juttatott célba, az AASM-ből például 155 darabot, de a kb. harmad-negyed árú lézerbombákból ők is jóval többet. Az amerikaiak mellett az elsők között alkalmazták a kombinált irányítású BGU-49-es bombákat, amely a „sima” GBU-12-es módosított változata GPS navigációval. Erre rossz látási viszonyok között, felhőzeten keresztül történő bevetés esetén van szükség, amikor az elektro-optikai rendszerekkel nem biztosítható a cél követése és lézerrel történő besugárzása.

7_resize_8.jpg

Egy területen a Rafale-ok elmaradtak több más, akár kevésbé korszerű típus mögött.  2011-ben még nem voltak alkalmasak az NVG vagyis az éjjellátó alkalmazására, és a pilóták a sisakba szerelt adatmegjelenítő rendszert sem kapták  meg, ezeket csak később rendszeresítették.

A líbiai konfliktus intenzív része Kadhafi „trónfosztását” követően befejeződött, de az ország káoszba süllyedt, amiből még most sem sikerült kikeverednie. Az afrikai francia katonai jelenlét súlypontja délebbre tolódott. A Líbiával délről határos Csádban több évtizedre visszamenőleg volt jelentős francia katonai erő, beleértve légi egységeket is. Emlékezetesek azok a youtube felvételek, amelyeken a francia Mirage F-1-esek és 2000-esek elképesztő mélyrepüléseket hajtanak végre a csádi sivatag felett és a sziklák között. Nem véletlenül voltak ott, mivel számos harci bevetésükre volt szükség a csádi kormányerők támogatására már a nyolcvanas évektől. 2012 elején azonban újabb konfliktus éleződött a közelben. Az ENSZ Biztonsági tanácsa decemberben hozta meg azt a rendelkezését, amelynek alapján több afrikai ország és a franciák segítséget nyújtottak Mali kormányzatának a dzsihádista erőkkel szemben. Azonban Csád és Mali között ott volt Niger, ami a célterülettől több mint ezer kilométeres távolságot jelentett. A csádi főváros N’Djamena repülőterén volt a franciák fő bázisa és logisztikai központja, ahol a harci gépeik kiszolgálása történt. Bamako-ban (Mali fővárosa) csak folyamatban volt az erők felvonultatása, amelyhez még az orosz An-124-eseket is kibérelték. Gazelle, Tiger, Puma helikopterek közvetlenül kerültek Bamako-ba, de a harci gépekkel erre akkor még nem volt lehetőség. Az Operation Epervier kezdetekor a Mirage 2000D csapásmérők mellé Rafale-ok is érkeztek, de nem akármilyen módon.

rafale-over-mali_resize.jpg

  1. január 12-én este a franciaországi Saint Dizier bázison négy Rafale-t készítettek elő hosszú távú bevetésre. Mindegyikre három póttartályt, a Rafaut felfüggesztőkre 3-3 GBU-49 és AASM bombát, a többire Mica légiharc rakétákat szereltek. A négy gép összesen 24 csapásmérő eszközzel 13-án nulla órát követően szállt fel az addigi leghosszabb bevetésére. Az útvonal repülés során igazodni kellett az áthaladási engedélyekhez, hiszen a felfegyverzett gépeket nem minden útba eső ország kormányzata látja szívesen. Többszöri légi tankolást követően érték a kijelölt célterületet Mali északi részén, ahol a 24 rendelkezésre álló bombával 21 célpontot semmisítettek meg. Ezt követően a gépek keleti irányba fordultak és még további másfél órát repültek N’Djamena repülőteréig, ahol az indulást követően 9 órával és 35 perccel szálltak le. Mivel a négy gép nem volt elegendő, a Mont de Marsan-ban állomásozó ezred megismételte az áttelepüléssel egybekötött hosszú távú bevetést. Két gép a 12 AASM bombát minimális időközzel indította, így pár másodperc alatt tucatnyi robbanás következett be a célterületen, ahol a terroristáknak nem volt ideje és lehetősége fedezéket keresni.

Érdekes őrjáratokra is sort kellett keríteni. A Bamako-ba folyamatosan utánpótlást szállító tehergépeket veszélyeztethették a terepjárókon gyorsan mozgó iszlamisták, ezért a Rafale-ok a reptér körzetében őrjáratoztak és a Damoclés konténerekkel pásztázták a terepet, hogy időben felderítsék a közeledő ellenséget. Erre csak ritkán került sor, így a fegyvereket többnyire felhasználás nélkül visszavitték a bázisukra. Ezek a bevetések is hosszúak volt, és 5-9 órán át tartottak, noha N’Djamena „csak” 1000-1400 km-re volt leggyakoribb célterületektől. A légi utántöltés tehát ezekben az esetekben is létfontosságúnak bizonyult.

2_resize_8.jpg

A Rafale sokoldalúságának nagyon jó hasznát vették. A felderítés mellett közvetlen légi támogató bevetésekre is sor került, ezen kívül a Mali északabbi részein Gao és Timbuktu irányába haladó konvojok biztosítását is sokszor a vadászbombázók látták el a levegőből. A gépek kommunikációs és adatátviteli rendszere jól működött, nem volt probléma az együttműködés a szárazföldi erők helikopteres egységeivel, vagy éppen a tengerészet Atlantique felderítőivel.

Az afrikai konfliktusok ha kisebb intenzitással is, de folyamatosak, így a francia katonai jelenlét is állandó, természetesen az alakulatok gépeit és személyzetét közben váltják, így a többségnek már van harci tapasztalata. A Rafale azóta bevetésre került Szíriában is, de az már egy másik történet.

A Dassault az előzetes terveknek megfelelően szünet nélkül dolgozik a továbbfejlesztésen. 2018 januárjától az F3R szintre történő korszerűsítés folyik, amely már biztosítja az AESA rendszerű fedélzeti radar alkalmazását, a Damoclés váltó típusának a Talios konténer használatát, a saját-idegen felismerő rendszer 5 és S üzemmódjának használatát, a SPECTRA önvédelmi rendszer korszerűsítését, és egy sor egyéb újdonságot. Az F4 előkészítése folyamatban van, de ez csak a következő évtizedben realizálódik. A nemzetközi siker is „beindult”, így az indiai megrendelés mellé már egyiptomi,  qatari is társult.

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr4813798638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.