Repülés, repülőgépek

jetplanes

A motoros repülés 115 éve

2018. december 17. - stonefort2

1903. december 17-én az USA keleti partján lévő Kitty Hawk melletti síkságon először emelkedett a levegőbe motorral meghajtott repülőgép. A Wright fivérek konstrukciója forradalmat indított el, és sohasem látott mértékű fejlődést követően jutott el a mai színvonalára, amikor naponta emberek milliói repülnek úti céljuk felé, és a légierők pedig háborúk kimenetelének eldöntésére képesek. 

A centenárium, vagyis a századik évforduló 15 évvel ezelőtt volt, amit a magyar repülő közösség nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő módon ünnepelt meg. Több mint száz repülőgép gyűlt össze a tököli (hajdani szovjet) légi bázison, majd  hatalmas kötelékben repülte körül Budapestet, érintve a hazai repülés fontos helyszíneit. Szórád Tamás barátomnak köszönhetően az Indicator L-410-esének fedélzetén én is részese lehettem a nem mindennapi eseménynek, amit a ma már nevetségesnek tűnő kis 2,3 megapixeles Panasonic fényképezőgépemmel örökítettem meg. 

Az L-410-es amelyen nem volt üres hely

p1010045_resize.JPG

Besenyei Péter Extra gépe

p1010050_resize.JPG

Az "üvegorrú" L-410-es függőleges tengelyű kartográfiai célú légi fotózásra szolgál

p1010069_resize.jpg

A Li-2-es akkor még nem a MALÉV színeiben repült

p1010070_resize.jpg

Pesterzsébet madártávlatból

p1010075_resize.jpg

A tököli volt szovjet légi bázis

p1010085_resize.jpg

A reptér keleti részén volt a hajdani Pestvidéki Gépgyár, később Dunai Repülőgépgyár, ahol a légierő gépeinek ipari szintű nagyjavítása történt. Ma már nem létezik a híres "nagyhangár", TESCO  áruház van  a helyén.

p1010093_resize.jpg

Az Extra első ülésében Veres Viktor, a "száguldó fotóriporter"

p1010128_resize.jpg

A ferihegyi műszaki bázis felett. Akkor még az Aeroplex of Central Europe használta mind a négy hangárt, a képen középen látható kettő ma már a Lufthansa Technik-é. Az apronon áll a "pénzmosó"  Il-76-os.

p1010107_resize.jpg

Ma már teljesen másképpen néz ki a kettes terminál

p1010109_resize.jpg

p1010117_resize.jpg

Cessna és Z-142  raj úton Bicske felé, ahol az óceánrepülő Endresz György kényszerleszállt anno.

p1010147_resize.jpg

Budaőrs

p1010155_resize.jpg

Csepel szabadkikötő

p1010160_resize.jpg

Az emlékrepülés teljes sikerrel zárult, és nagy élményt jelentett minden résztvevője számára

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr8214496550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.