Repülés, repülőgépek

jetplanes

jetplanes

"Mihu" mérleg

2019. december 21. - stonefort2

Hét éves kényszerszünet után egy éve álltak vissza a szolgálatba a légierő Mi-24-es, becenevükön "Mihu" harci helikopterei. Az egyszer már szolgálatból  kivont gépek reaktiválása nemzetközi viszonylatban ritka, nálunk úgy tűnik, nem kellő átgondoltsággal történt a dolog.  Az eltelt idő alkalmas lehet az eddig látottak összegzésére, azonban következtetéseket nehéz levonni, hiszen nem nyilvánosak sem a repült óra statisztikák, sem a meghibásodások közötti üzemidők. Azonban van néhány dolog, amire a látottak alapján talán megalapozottan gondolni lehet. 

dscn8166.jpg

Az eredeti terv szerint szentpétervári nagyjavításra küldtek volna 12 gépet, hat ex-NDK-s  Mi-24P és hat eredetileg is nálunk üzemelt Mi-24V helikoptert, végül a kb. 20 milliárdos költségű program során nyolc gép készült el, amelyek közül az elsők 2018 őszén érkeztek vissza, az utolsó pedig 2019. január elején.

dscn8706.jpg

Tehát összességében hat P és kettő V újult meg, és kapott részben korszerűsített fedélzeti elektronikát. A navigációs és kommunikációs rendszereket modernizálták nyugati berendezésekkel, emellett részlegesen alkalmassá váltak a gépek az éjszakai harctevékenységre is. Ezt azonban nem beépített infravörös felderítő rendszerek, hanem a pilóták sisakjára szerelhető egyszerű fényerősítő NVG szemüvegek biztosítják.

dscn0702.jpg

A nyolc harci helikopter komoly képesség növekedést jelent, de üröm az örömben, hogy  legfontosabb hajdani képességük, a páncélos elhárítás hiányzik. Az ehhez szükséges fedélzeti berendezések megvannak, a rakéta rávezető "Raduga" rendszer rendelkezésre áll, de nincs mit célra irányítania, ugyanis ez a fegyver kategória hiányzik a felszerelésből. Az eredeti "Sturm" selejtezve lett, lejárt az üzemidejük, és ezt egyébként sem gyártják már régóta. A Mi-24-es rendszereivel kompatibilis korszerűbb "Ataka" rakéták meg nem hozzáférhetőek, legalábbis Oroszországból az embargó miatt nem vásárolhatunk. Utóbbi fegyvertípus éppen a legközelebbi múltban jelent meg déli szomszédunk, Szerbia légi erejében, ahol most rendszeresítik az új gyártású Mi-35M harci helikoptereket, ezek a Mi-24-es korszerűsítésével jöttek létre. 

dsc_0113.jpg

Tehát lett nyolc felújított, egyenként kb. 1000 repült óra üzemidő tartalékkal rendelkező helikopterünk. Az első "adagban" érkezett kettő V és kettő P verzióval azonnal megkezdődtek a kiképzési repülések, 2018 végéig több alkalommal is láthattuk ezeket a különböző eseményeken, rendezvényeken, vagy csak "sima" szpotting közben. Aztán valami történhetett, mert a két  V, a 711 és 720 oldalszámú gép már nem látható, legalábbis a számomra. Szeretném remélni, hogy csak véletlen pont nekem nem kerültek a szemem elé. Aztán 2019 decemberében Szolnokon a hangárok mellett "forgószárnyaszegetten"  láttam az egyik V-t, és nagyon úgy tűnt, hogy a gép inaktív. Szeretném hinni, hogy a két V nem "kannibalizáció" áldozata, vagyis nem alkatrész donor ahhoz, hogy a többi üzemképes maradhasson. Szomorú lenne egy ilyen rövid időszak után. De nem zárható ki, hogy ez a helyzet.

dsc_0348_1.jpg

A P-k azonban repülnek sőt, egyes terülten új képességet hoztak. Már több alkalommal vettek részt éjszakai éleslövészeten korszerű módon, az előretolt repülésiránytó JTAC katonákkal együttműködve. A földi egység az általuk felderített és azonosított célokat infra pointerrel jelöli meg, így ha a megsemmisítendő objektumot magát nem is, de azt láthatja a NVG segítségével a helikopter személyzete, hogy hova kell lőnie.

dscn0921.jpg

A Mi-24-esek a nagyjavítást követően naptári üzemidő korlátot is kaptak, ami elvileg hét év, vagyis legkésőbb 2026-ban ki kell majd vonni őket a szolgálatból. Erre azonban lehet, hogy hamarabb is sor kerül, hiszen az új H145M könnyű helikopterek közül öt felfegyverezhető lesz, de a "Mihu"-hoz képest lényegesen kisebb tűzerőt képviselve. 

Az egyik V 2019 decemberében

dsc_8868.jpg

Augusztus 20-án a Duna felett

dsc_0501.jpg

Lövészetre készülve. A kétcsövű GS-30-2 gépágyú 30 mm-es lőszerekkel működik

dscn0649.jpg

A hajmáskéri lőtér felett

dscn0893.jpg

Potyognak a lőszer hüvelyek

dscn0836.jpg

Ha az ellenség ezt látja, komoly bajban van

dscn0743.jpg

dsc_0582.jpg

Nem csak az új típus, hanem "Ők" is megérdemelnék a fedett tárolást, de erre nincs lehetőség. 

p1320289.jpg

(saját fotók)

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr2915361420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása