Repülés, repülőgépek

jetplanes

jetplanes

Csak a szépre emlékezem......

2021. február 02. - stonefort2

MALÉV nosztalgia

Kilenc évvel ezelőtt került csődhelyzetbe a nemzeti légitársaságunk. A megelőző hosszabb időszak politikai és gazdasági kóklereinek munkája "beérett", és hiába állt kedvező irányú pénzügyi pályára a cég, győztek azok, akik a végét kívánták. Köztük előkelő helyen a "barbi színű" konkurens vezetése. Az évente egymást váltó vezérigazgatók, az orosz maffiózó kezére játszó hazai politikusok egymást negatív irányban erősítő tevékenységének eredményeképpen  2012. február elején a  cég beszüntette a működését, amit ugyan lehetett sejteni, mégis hideg zuhanyként érte a  dolgozókat, aki, számára a MALÉV nem egyszerű, bármikor otthagyható munkahely volt. Aki a nem túlzottan kedvező fizetések ellenére hűséges maradt, az hivatásának és szívügyének  érezte a cég működési hátterének biztosítását. A "magasabb érdekek" képviselői számára azonban semmit nem jelent, hogy az évtizedek óta becsülettel, lelkesedéssel dolgozó "malévesek" földönfutókká lettek, vagy szerencsésebb esetben még kevesebb pénzért más cégek alkalmazásában maradhattak a  reptéren.

A további kesergés helyett szemezgettem a régi fotóimból, amelyek azonban sajnos csak a digitális korszakot idézik fel.

Végső búcsú. A csőd bejelentése után néhány nappal a hangárban karbantartáson lévő HA-LOP lajstromjelű gép utolsó "maléves" járatszámú repülésre készül 2012. február 5-én. A lajstromjel utolsó három betűje véletlen, de illik a céghez, pontosabban azokhoz a vezetőkhöz és politikusokhoz akik erre használták.

dsc_0074.jpg

Ha valaki hajlandó szabadidejében éjfélkor mínusz 15-20 fokban kimenni a reptérre elbúcsúzni egy repülőgéptől, az szerintem jelent valamit. Sokan voltunk. Pilóták, utaskísérők, repülőgép szerelők. 

dsc_0048_1.jpg

Indulásra várva

dsc_0100_1.jpg

A HA-LOP pilótafülkéje utolsó "maléves" repülése előtt

dsc_0011.jpg

A cég legjelentősebb utolsó típusa a Boeing 737NG volt, amelynek három különböző befogadó képességű változatának 18 példánya viselte a magyar színeket.

p1090039.jpg

dsc_1306.jpg

dsc_1989_1.jpg

p1040313_1.jpg

dsc_1043.jpg

p1010760_1.jpg

p1070617.jpg

p1040833.jpg

p1090218_1.jpg

p1140419_1.jpg

Az egyik vitatható sikerességű fejlesztés volt a kanadai Bombardier Q-400. A képen "retró" MALÉV színekben

dsc_0599.jpg

p1090220.jpg

dsc_9735.jpg

A másik félig megvalósult fejlesztés a CRJ-200 volt. Csak négyet rendszeresítettek regionális forgalomra

p1010111.jpg

A régebbi múlt gyönyörűen megőrzött és felújított emléke a Tu-154-es. Nemzetközi viszonylatban is kevés hasonló van

dsc_0453.jpg

Persze nem minden gép menthető meg, többségükre az alábbi sors vár.

p1090636.jpg

p1090634.jpg

A Boeing 767-es hosszú távú útvonalakon repült, de gazdaságtalanul, aminek részben szervezési, politikai okai voltak

p1040449_1.jpg

A légitársaság megszűnése örök nyomot hagyott a "malévesekben", így nem véletlen, hogy évről évre egymástól függetlenül számosan megemlékezünk a szomorú esemény évfordulójáról.

(saját fotóim)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr7016413320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása