Repülés, repülőgépek

jetplanes

jetplanes

"Apokalipszis"a Bakony felett?

2017. május 03. - stonefort2

Az ikonikus háborús film emlékezetes jelenete, amikor  tucatnyi helikopter  támadást hajt végre Vietnamban. 2017 május elejétől a Dunántúl felett szerencsére sokkal békésebb körülmények között, nemzetközi gyakorlat keretében valami hasonló látható. A párhuzam már csak azért is jogos, mivel az öt ország részvételével zajló esemény résztvevői között több a vietnami háború idejében ismertté vált helikopter típus is látható, pontosabban a legendás Bell UH-1 Huey továbbfejlesztett, és korszerűsített változatai, amelyek osztrák és szlovén felségjellel érkeztek a Pápa bázisrepülőtérre a Fire Blade 2017 gyakorlatra. Az EDA (European Defence Agency) szervezésében már közel tucatnyi alkalommal került sor hasonló eseményre a partner országokban, ezúttal hazánk adott otthont a rendezvénynek. A már említett országok mellett a belga és német hadsereg forgószárnyasai is áttelepültek a pápai bázisra, ahol a magyar gépekkel együtt közel másfél tucat helikopter elhelyezését és üzemeltetési hátterét biztosították. A kutató-mentő készültséget adó Mi-8-as és a vendégek tartalék gépeit nem számítva 2017. május 2-án kora délután 13 helikopter szállt fel ismerkedő repülésre. a külföldi személyzetek akklimatizálódását segítendő. A HM a média számára is lehetővé tette a részvételt, így a 701-es oldalszámú Mi-17-es fedélzetén a levegőből is mód nyílt a nem mindennapi kötelékrepülés, valamint a Dunántúl és a Balaton festői tájainak megörökítésére. 

dscn3042_resize.jpg

Felszállásra készen a 701-es

dscn3039_resize.jpg

Légierőnk régi-új szerzeménye a mentőszolgálattól átvett és átalakított AS350 "Mókuska" is részese volt az eseménynek

dscn3047_resize.jpg

A nemrég beszerzett Mi-8-as kutató-mentő készültségben

dscn3078_resize.jpg

Német "Csődör" a gurulóúton

dscn3085_resize.jpg

CH-53G Stallion-ok, balra fent az osztrák UH-60 Black Hawk, jobbra fent AB-212-esek

dscn3118_resize.jpg

A "Vörös rajt" a magyar "Finyó" vezeti (a finnektől átvett Mi-8-as)

dscn3159_resize.jpg

A "sógorok" olasz gyártmányú Agusta-Bell AB-212-ese

dscn3297_resize.jpg

Csak látszólag egyformák. A jobbra lent látható gép szlovén Bell 412-es

dscn3407_resize.jpg

A 701-es személyzete munkában

dscn3419_resize.jpg

A hajmáskéri lőtér "nulla pontja" közelében

dscn3452_resize.jpg

"Mókuska" ellenfényben

dscn3480_resize.jpg

Balatonalmádi  felett

dscn3543_resize.jpg

A "Finyó" oldaltartálya mellett nagy fényerejű kereső fényszóró látható

dscn3545_resize.jpg

Szlovén AS-532 Cougar

dscn3616_resize.jpg

A "kék raj" három Stallion-ja

dscn3821_resize.jpg

A virágzó repceföld nem tesz jót az álcázásnak.

dscn4015_resize.jpg

A gyakorlat legnagyobb résztvevői  a CH-53-asok

dscn4034_resize.JPG

Repülés után ellenőrzés a 701-esen.

Köszönet a nem mindennapi lehetőségért és a párját ritkítóan jó szervezésért!

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr3712475831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása