Ferihegyen az utasszállító gépek számítanak mindennapos látványnak, a különböző társaságok igyekeznek egyedi, a többiétől eltérő színvilággal jelölni hovatartozásukat. A szivárvány minden színében pompázó közforgalmi gépek mellett néha "katonás" szürke "légi bálnák" is leszállnak. A kisgépes és teheráru forgalmat bonyolító egyes terminálon rendszeresen megfordulnak katonai szállító gépek vagy helikopterek, hiszen Ferihegy tartalék NATO bázis is,
2018. augusztus 17-én délután egyszerre kettő brit Airbus A400M Atlas katonai teherszállító érkezett, érdekes módon az egyik az angliai Brize Norton légi bázisról, a másik pedig Románia felől. Nyilván egyeztetve volt a kis intervallumban történő érkezés és a háromnegyed órával későbbi távozás. Mivel a hajtóműveket le sem állították, rakodás sem történt, ezért szinte bizonyos, hogy gyakorló repülésről volt szó.
Az Atlas ugyanis jelenleg rendszeresítés alatt áll, és a személyzetek átképzése javában tart. Noha azonos típus, a két gép különbözött, a ZM405 számú csak alap felszereléssel rendelkezett, míg a később érkező ZM411-esen már ott volt a legkorszerűbb rakétavédelmi rendszer, amelynek szenzorai és a lézeres berendezés jól láthatók. Mivel ezek nem éppen olcsó eszközök, minden valószínűség szerint csak azok a gépek kapják meg, amelyek később hadműveleti zónákba is repülnek majd. Az Európán belüli katonai szállítási feladatok, kiképzési repülések nem igényelik a drága rendszer meglétét.
Az A400M Atlas már nem először volt látható Ferihegyen, azonban egyszerre kettő még sohasem parkolt az egyes terminálon.
Ez a "kütyü" az infravörös önirányítású rakétákat eltérítő lézeres berendezés