2018 júniusában a francia Armée de’ l Air kivonta állományából a Mirage 2000N-t, (becenevén Deux Mill, azaz kétezer) amelynek fő feladata a nukleáris csapásmérés volt. A 30 évnyi szolgálat után nyugdíjazott deltaszárnyú két változata a hagyományos fegyverzetű vadászbombázó D és az 5F vadász még üzemben marad, de ugyancsak csökkenő mennyiségben, hiszen a váltó típus a Dassault Rafale ha lassú ütemben is, de folyamatosan veszi át a feladatukat.
Az elegáns Mirage 2000 a hetvenes évek végének szülötte, és noha egyértelműen negyedik generációsnak kategorizálható, aerodinamikai kialakítását tekintve az ötvenes évek köszönnek vissza, hiszen „csak” olyan finomításokkal különbözik a régi Mirage III típustól, mint például a szárny és törzs közötti ívelt átmenet, vagy a szárny íveltségét növelő lehajtható belépőél. Az alap elrendezés, szívócsatorna kialakítás, futóművek, beépített fegyverzet stb. egyértelműen az öreg elődöt követi, mégis vitán felül egy potens és korszerű típus jött létre, nyilván kedvezőbb fejlesztési költségek árán.
Egy komoly problémára azonban nem adott megoldást. A kortársaknál alapvető követelmény volt, hogy egy új típusnak mind légi mind pedig földi célok megsemmisítésére képesnek kell lennie, mégpedig a legmagasabb színvonalon. Ezzel szemben a Mirage 2000C lett az elfogó vadász kizárólag légi célok elleni fegyverzettel, de még csak a Super 530 félaktív lokátoros önirányítású rakéta állt rendelkezésre a látóhatáron túl lévő ellenséges repülő eszközök megsemmisítésére. A közeli légi célok ellen fejlesztett Matra Magic 2 infravörös légiharc rakéta azonban megfelelt a kor elvárásainak.
A kétüléses gyakorló változat a 2000B, a csapásmérő vadászbombázó pedig a D lett, de utóbbi eltérő fedélzeti lokátora miatt a légi célok ellen kevésbé volt hatékony, ennek felelt meg a fegyverzete is, a bombákon kívül csak kettő Magic rakétát hordozhatott. Tehát a Mirage 2000 feladat orientált alváltozatokkal fedte le a különböző követelményeket, ami nem szerencsés megoldás, de akkor a francia repülőgép iparnak erre volt lehetősége.
Franciaország hasonlóan a többi nagyhatalomhoz három pillérre alapozta nukleáris elrettentő erejét. A szárazföldi bázisú ballisztikus rakéták mellett rendelkezésre álltak a tengeralattjárókon telepített atomtöltetű rakéták, és a légierő is szolgálatban tartotta a Mirage IV bombázókat a szabadon eső AN52-es atombombákkal.
Utóbbi hordozó eszköz elavulása tette indokolttá egy új platform kifejlesztését, amely ugyanakkor sokkal nagyobb valószínűséggel lett volna képes áttörni az egyre erősödő szovjet légvédelmet. A hetvenes évek koncepciója szerint a mélyrepülésben támadó harci gépek jobb eséllyel hajthatják végre feladatukat, ezért erre optimalizált típusok jöttek létre. Ilyen volt például az európai összefogással kifejlesztett Panavia Tornado. A francia repülőgép ipar „étlapján” azonban nem volt olyan kínálat, ami megfelelt volna, ezért kényszerűségből a Mirage 2000 újabb specializált változatának kifejlesztése mellett döntöttek. A hetvenes években ugyan a Dassault-nál tervezték az ACF átmeneti típusjelzésű vadászbombázót, de ennek fejlesztését később törölték. Az éjjel vagy kedvezőtlen időjárási viszonyok mellett is biztonságos mélyrepülés magas szintű navigációt és terepkövető rendszer meglétét igényeli, emellett kedvező, ha a szóban forgó típusnak magas a felülteti terhelése. Magyarán a kisebb szárnyfelület, és nagyobb tömeg stabilabb, egyenletesebb kis magasságú repülést tesz lehetővé, és kevésbé érzékeny a földközelben tapasztalható turbulenciákra.
AN-52 atombomba
A repülésben ami egy szempontból jó, az máshonnan nézve rossz, a Mirage 2000 alacsony felületi terhelése manőverezésnél, légi harcban nagyon kedvező, de mélyrepülésben végzett csapásmérésnél rossz, hiszen a gép úgy rázkódhat, mint kátyús földúton a gyorsan haladó autó. De nem volt mit tenni, a Mirage 2000 lett az új vadászbombázó alapja. Mivel a szovjet légvédelem fejlődése komoly veszélyt jelentett, ezért úgy döntöttek, hogy a közvetlen megközelítést igényelő szabadon eső AN52-es atombomba helyett egy új „stand off” nukleáris fegyvert fejlesztenek ki a később Mirage 2000N (N=Nucléaire) névre „keresztelt” stratégiai csapásmérő számára. Az Aerospatiale dolgozta ki az ASMP (Air-Sol Moyenne Portée) rakéta terveit, amelynek mérete és tömege lehetővé tette, hogy elférjen a Mirage 2000N törzse alatti felfüggesztőn. A fegyver tulajdonképpen nem is rakéta, mivel csak a gyorsítása történik szilárd hajtóanyaggal, az utazó repülést a környező levegő oxigénjét és kerozint felhasználó torlósugárhajtómű biztosítja. A 900 kg induló tömegű 5,38 méter hosszú fegyver mellső részében helyezték el a 150 kilotonnás hatóerejű TN80, vagy a kétszeres pusztítású TN81 atomtöltetet, amelyet nagy magasságból indítva max. 250 kilométeres távolságba képes eljuttatni. Ha a fegyvert kis magasságban bocsátják útjára, akkor a hatótávolsága 80 km-re csökken, és a sebessége is arányosan alacsonyabb, „csak” 2 Mach. Az ASMP tehát nagymértékben javította a hordozó gép túlélési esélyeit, mivel nem kellett berepülni az ellenséges légvédelem megsemmisítési zónájába.
A rakéta pontossága azon múlt, hogy az indítás előtt megkapja a hordozó gép aktuális pozíciójának adatait, az inerciális navigációs rendszere ennek alapján dolgozta ki a szükséges pályakorrekciós parancsokat. Az ASMP nem csak egyenes vonalú repülésre volt képes, programozott útvonalat repült le, hogy elkerülhesse a telepített légvédelem rakétakomplexumait. Mivel a fegyver előbb készült el, mint az új hordozó eszköz, átmeneti időre integrálták a régi Mirage IV-esek fegyverzetébe is.
A Dassault 1979-ben kapott megrendelést az először Mirage 2000P (Pénétration) nukleáris csapásmérő fejlesztésére, amit nem sokkal később 2000N-re változtattak. A takarékosság jegyében a meglévő Mirage 2000B kétüléses gyakorló változat volt a kiindulási alap, hiszen előre eldöntötték, hogy az új változatnak is két fős személyzete lesz. A pilóta mögött helyet foglaló fedélzeti operátor szükségességét indokolta a nukleáris fegyver komplex élesítési folyamata, és a rendkívül pontos navigáció igénye. Külsőre a B és az új N változat alig különbözött, és a beépített fegyverzet is azonos volt, azaz semmi. Ugyanis a gyakorló verzióban nem fért el a kettő 30 mm-es DEFA gépágyú és azok 125-125 darabos lőszerkészlete, mivel a hátsó kabin miatt egy sor elektronikus berendezést a gerincről át kellett a törzs alsó részére telepíteni.
A vadász változathoz kifejlesztett RDI fedélzeti radar nem felelt meg az új feladatkörhöz, ezért a Dassault Electronique és a Thomson CSF közösen kifejlesztette az Antilope 5 radart, amelynek volt terepkövető és térképező üzemmódja. Ez nagyban segítette a kis magasságú repülést és navigációt, viszont az ára a légi célok felderítésének alacsonyabb szintje lett. Ez nem okozott akkor problémát, hiszen a radarvezérlésű légiharc rakéták integrációját nem is tervezték, csak az önvédelemre szolgáló kis hatótávolságú Magic 2 lett rendszeresítve. A radar információit, és a terep kontúrt a HUD üvegére, a pilóta látómezejébe is fel lehetett vetíteni a manuális mélyrepüléshez, de természetesen a robotpilóta is végrehajthatta ezt az előre beállított minimális magasság alapján. A pilóta műszerfalán egyetlen Sextant Avionique VMC180 három színű katódsugárcsöves indikátort helyeztek el, amelyen a radarképen kívül a digitalizált térképet is meg lehetett jeleníteni.
A 2000N elektronikus önvédelmét kibővítették. A Serval besugárzásjelző mellett rendszeresítették a Sabre zavaró berendezést, amely a függőleges vezérsík tövében hátrafelé néző antennával az elfogó vadászok radarját volt hivatott bénítani. A szárnytőben építették be a Spirale dipólszóró készülékeket, amelyekbe egyenként 112 köteg radarzavaró töltet fért el. Ezek között a törzs alján helyezték el az Alkan LL5062 infracsapda szórókat egyenként 16 patronnal, amelyek a szokottnál nagyobb méretűek, hosszabb égésidővel és kis ejtőernyővel, így lassabban csökken a magasságuk a kidobást követően.
Újdonság volt a vadászbombázó kategóriájú típusok között, hogy a szériagépek egy része később megkapta a DDM (Détecteur de Départ Missile) berendezést, amely infravörös és ultraibolya frekvencia tartományban észlelte a gép felé hátsó légtérből közeledő rakétákat, amelyek ellen így a kellő időben lehetett alkalmazni az önvédelmi eszközöket.
A Mirage 2000N sárkányszerkezetét megerősítették a mélyrepülések nagyobb strukturális igénybevételének elviselése érdekében, ezen felül az üzemanyag rendszer is módosult. A két kabin miatt a belső tüzelőanyag készlet csökkent, pedig a potenciálisan szóba jöhető bevetésekhez nagy mennyiségű kerozinra volt szükség, Kifejlesztették a hatalmas 2000 literes ledobható tartályokat, de ezeket csak a szárnyak alatti belső felfüggesztőre lehetett felszerelni, mivel a törzs alatti pilon kizárólagosan az ASMP rakéta számára volt fenntartva.
Természetesen megoldották a légi utántölthetőség kérdését is, a kabintető előtt elhelyezett fix tankoló cső segítségével. A hajtómű nem változott, a Snecma M53-5 típust építették be, amelynek különlegessége, hogy kétáramú, de csak egyetlen forgórésze van. Noha a Mirage 2000 aerodinamikai kialakítása és a hajtómű teljesítménye biztosítja akár a 2,3 Mach elérését, a csapásmérő verzióknak erre nem volt szüksége. Egyszerűsítették, pontosabban megszüntették a szívócsatorna vezérlését, az abban mozgó fél kúpokat fixen rögzítették, így a csúcssebesség 1,4 Mach-ra csökkent.
A Mirage 2000N első prototípusát 1983 elején szállították a franciák kísérleti légi bázisára Istres-be, ahol Michel Porta vezetésével február 3-án emelkedett először a levegőbe. Szeptember folyamán követte a második példány, és a kedvező tapasztalatok nyomán reálisnak tűnt a Dassault számára a tervezett 110 példány legyártása. Ekkor azonban már fejlesztés alatt volt a Rafale is, amelyet eleve többfeladatúnak terveztek, beleértve a nukleáris csapásmérést is. Ennek, és a külpolitikai prognózisoknak köszönhetően csökkentették a francia légierő igényét, így végül csak 75 darab Mirage 2000N készülhetett. Párhuzamosan folyt egy további vadászbombázó verzió fejlesztése, amely azonban nem volt képes az ASMP hordozására, az AN52-esre viszont igen. Átmenetileg ezek 2000N’ típusjelzéssel szerepeltek, 1990-től viszont már 2000D-ként váltak ismertté. Ezek jelentős részben azonosak az N-el, külsőre viszont könnyen megkülönböztethetők, ugyanis az orrkúpjukon nincs előre nyúló Pitot cső, a D verzión más módon oldották meg a dinamikus nyomás adatok vételét. A két típus közötti nagyfokú azonosságot jelzi, hogy a D első példánya azonos volt az N első prototípusával, természetesen a módosítást követően.
A Mirage 2000N kétféle konfigurációban készült. Az első 31 gépet a K1 altípusként ismerjük, ennek fegyverzete kizárólag az ASMP és a Magic 2 rakétákra korlátozódott. Ezek 1988 márciusától álltak csapatszolgálatba a Luxeuil bázison az EC 1/4 „Dauphiné” és az EC 2/4 „La Fayette” század állományában. A kiképzési időszak befejezését követően 1989 szeptemberétől kezdték meg a nukleáris készültségi szolgálatot, amire aztán már nem sokáig volt szükség, hiszen az ellenfél politikai és gazdasági összeomlása küszöbön állt. A legtöbb 2000N némileg eltért, a K2 verzió az atomcsapáson felül hagyományos vadászbombázóként is bevethető, összesen 6,3 tonna függesztménnyel, amelyek között lehetnek precíziós vezérlésű bombák is, egy megkötéssel. A lézervezérlésű típusokat önállóan nem képesek alkalmazni, ehhez vagy a földi előretolt JTAC egységre, vagy együttműködő másik gépre, pl. Mirage 2000D-re van szükség, amely rendelkezik lézeres célmegjelölő konténerrel.
A K2 változatból is kettő századot állítottak fel Saint Dizier-ben és Istres-ben, majd a kilencvenes évek közepétől a légierő igénye miatt hasonlóan módosították a K1 szériát is, mivel felesleges luxus lett volna az egyre kevésbé szükséges nukleáris csapásmérésre korlátozni a képességeiket. A kétezres évektől 30 gépet egységesen korszerűsítettek K3 alváltozatra, amelyeket képessé tettek a továbbfejlesztett ASMP-A atomrakéta bevetésére. Emellett beépítették az integrált GPS-t, NVG (éjjellátó készülék) kompatibilis belső világítást alkalmaztak, modernizálták az önvédelmi rendszereket, és a bevetéstervezést is. Utóbbit digitalizálták, az útvonal, és a célpontok adatait már PCMCIA memóriakártyán lehet a gépek rendszerébe betáplálni. Módosították a törzs alatti felfüggesztőt, amely már „nedves”, azaz lehetőség van póttartály hordozására is.
A Mirage 2000N harci alkalmazására szerencsére nem az eredeti feladatkörükben, vagyis nukleáris csapásmérőként került sor. A francia légierő is részt vett ENSZ határozat alapján a boszniai konfliktus rendezésében, ennek során 1995. augusztus 30-án a szerbek Igla hordozható rakétával lelőtték az egyik K2 szériájú gépet. Személyzete katapultált és fogságba került. Ugyancsak bevetették a típust Líbiában, Afrikában és legutóbb Szíriában is, de már egyre csökkenő mértékben. Az alakulatok gépállománya fokozatosan redukálódott, így megszűnt az a rendkívül látványos bemutatókat tartó kis csapat is, amelyik a Mirage 2000N típust repülte. A Ramex Delta páros kis magasságú harci manőverekkel nyűgözte le a közönséget, néha hangsebességig gyorsulva. Feladatukat másik néven a D változat vette át.
Ahogy az nyugaton szokás, a Mirage 2000N kivonására ünnepélyes külsőségek mellett került sor, és az alkalomból díszfestéssel látták el az egyik gépet.
(a szerző fotóival illusztrálva)
