A hajdan Magyarországhoz tartozó felvidéki Zólyomtól néhány kilométerre található a szlovák légierő legjelentősebb katonai repülőtere. A Szliács falu melletti bázis kettős célt szolgál, ugyanis az itt állomásozó harci repülőgépek mellett nemzetközi légi járatok is rendszeresen láthatók. A kisebb-nagyobb rendszerességgel megrendezett hadgyakorlatokon kívül egy további évente ismétlődő eseményre is sor kerül itt, mégpedig látványos légi bemutatóra, ami idén augusztus 3-4-én zajlott le. Mivel nálunk 2013 óta sajnos nem volt komolyabb nemzetközi repülőnap mindenféle mondvacsinált indok miatt, ezért azon emberek sokasága, akiket vonz a katonai repülés zárt és misztikus világa, Szliácson testközelből láthat több tucat olyan repülőgépet és helikoptert, amelyek adott esetben háborús konfliktusok főszereplői is lehetnek, vagy éppen már voltak, azaz a velünk élő történelem részei.
A harci repülőgépek különleges látványosságnak számítanak a földön és a levegőben egyaránt, így nem véletlen, hogy több tízezren látogatnak el az ilyen eseményekre még rossz időjárási viszonyok mellett is. Idén szerencsére jól alakult a dolog, bár az előrejelzés záporokat jósolt, amelyeket azonban csak a távolban lehetett látni.
Az igazsághoz tartozik, hogy manapság már szerényebb a "felhozatal" az egy-két évtizeddel ezelőttihez képest. Ebben közrejátszik, hogy Európában a legtöbb ország légiereje a hidegháborús szint töredékére csökkent, ezzel párhuzamosan a repülő eszközök élettartama kitolódott, ezért kevesebb újdonsággal találkozni. Ennek ellenére mindig találni érdekességet, és természetesen megunhatatlan ( legalábbis a hozzám hasonló "elvetemültek" számára) a fülrepesztő dübörgéssel lángcsóvát maguk után húzó vadászgépek látványa.
A következőkben egy szubjektíven összeállított képcsokor következik az augusztus 3-i nap légi és földi eseményeiből, néhány talán érdekes részlettel, észrevétellel kiegészítve.
A szlovák légierő egy századnyi MiG-29-essel biztosítja a légtér védelmét, de már csak néhány évig. A leváltásuk előkészítése megkezdődött, 14 új gyártású amerikai F-16V gépet rendszeresítenek 2022-től.
A MiG-29-esek többször is felszálltak a nap folyamán, részesei voltak a megnyitó áthúzásnak és bemutatták egy "légtérsértő" repülőgép elfogását és leszállásra kényszerítését.
A "tűzijáték" valójában nem a látványosság fokozására szolgál, a kiszórt izzó töltetek a gépek ellen indított infravörös rakéták eltérítésére hivatottak, mivel elvileg nagyobb hőt bocsátanak ki, mint a gép hajtóművei.
MiG-29-es maximális tolóerővel emelkedik
A szlovákok leendő új típusa a lengyeleknél már 2006-tól üzemel. Pontosabban ez az F-16-os előző verziója, amely ha külsőre azonos is, de a fedélzeti elektronikája már lényegesen elmarad az új F-16V mögött.
A szliácsi reptér sajátossága, hogy a futópálya csaknem pontosan észak-dél irányú és a közönség a keleti oldalán tartózkodhat. Ennek egyenes következménye, hogy déltől már teljesen ellenfényes, szembe süt a Nap, ami a fotózást megnehezíti.
A "túlexponálás" célja, hogy jobban látszódjon a gép mögötti "hőörvény".
A görög "Zeus" bemutató team hasonló F-16-ossal repül, mint a lengyelek.
A lengyel gép kétszer repült, de az első alkalommal alig pár perc után leszállt, mivel hiba keletkezett a pilóta látómezejébe adatokat vetítő HUD (Head Up Display) berendezéssel. A gond nem lehetett komoly, mivel később ugyanez a gép végrehajtotta a teljes bemutató programját.
Magyar légi vendég. Pápáról érkezett a Puma század Gripen-je, amely ugyanoda tért vissza szliácsi leszállás nélkül. Sajnos nagyon rövid ideig tartott a műrepülése.
A szlovákok pilóta kiképzésre szolgáló típusa az Aero L-39ZA Albatros
Cseh fejlesztésű és gyártású L-159 ALCA géppár harcászati bemutatóra indul
Az Albatros elődje az L-29 Delfin. Ma már muzeális értéket képvisel.
Francia Alpha Jet. Ugyanaz a feladata, mint az Albatros-nak, vagyis pilóta kiképzés.
A cseh légierő forgószárnyasai, a Mi-171- és a Mi-24V
Minden légi bemutató egyik fő látványossága az ejtőernyős ugrás.
A NATO tagállamok zászlói között ott volt a magyar is
A szlovák légierő néhány éve kezdte meg az amerikai Sikorsky UH-60M Black Hawk helikopter rendszeresítését.
A hajtóművekből kiáramló forró gázt felfelé terelik, és azt a rotorszél eloszlatja, ezzel csökkentik a helikopter infravörös hőképét.
Dinamikus lassítás a leszállás előtt
Olasz gyártású Alenia C-27J Spartan teherszállító a szlovák légierő állományában, a háttérben szerencsére messze elhaladó zivatar felhővel. Ez a gép játszotta a "rosszfiú" szerepét a MiG-29-esek számára.
Ez is szlovák újdonság, (bár már néhány éve megvan) a Airbus A319 típusú, kormányzati szállításokra szolgáló gép. Hasonló típus hasonló feladatkörrel már nálunk is rendelkezésre áll.
Nincs repülőnap bemutató csoportok nélkül. Az olasz Frecce Tricolori
Ocsoval Pásztorok. A szlovákok Blanik vitorlázógépekkel repülő csapata
A szervezők egyetlen dolgot toltak el, de azt nagyon. A kiszolgáló járművek elhelyezése miatt nem lehetett normálisan fotózni a repülésre elkülönített gépek előkészítését, indítását, fogadását.
A földi látnivalók között ott volt a közös NATO üzemeltetésű E-3 Sentry légtérellenőrző, vagy ismertebb nevén az "AWACS"
Noha már a váltó típuson gondolkodnak, még mindig nem teljes a gépek felszerelése, a képen csak a "hűlt helye" látható a közeledő rakéták elleni önvédelmi rendszernek. A rakéták infravörös szenzorát lézerrel zavarja meg a berendezés.
Olasz AW139 helikopter
Az olaszok a Spartan után további üzletkötésekben reménykednek, ezért küldték el újra a Leonardo M346 Master katonai kiképző gépet. Itt volt a legújabb egy hajtóműves M345 is, de az valószínűleg csak szakmai bemutatóra jött, a nagyközönség nem láthatta.
Amerikai vendég, az Apache harci helikopter
Az Apache "kistestvére" egy másik indián, az OH-58 Kiowa a horvát légierő színeiben
Az év elején újra szolgálatba állított magyar Mi-24P. sajnos amíg a többi gépek többségét a kordonon belülről is meg lehetett nézni sőt, aki kivárta a sorát az még az Apache-ba is beülhetett, addig a magyar gépnél erre nem volt lehetőség.
Vadász sor, közelebb a német Typhoon, az elmaradhatatlan ragasztó szalaggal a kabintető keretnél. A százmillió eurós költségű gép ugyanis esőben beázik.
A belgák öreg Falcon-ja. Az F-16-os kortalan, a jól sikerült gép korszerűsített elektronikával még évekig gyártásban lesz, megnövelt élettartammal.
Jövőre Veletek, ugyanitt!