A három évvel ezelőtt íródott cikk ma is aktuális. Sajnos a helikopter típusváltás terén semmiféle előrelépés nem történt, noha a régi orosz Mi-8/17 leváltása elkerülhetetlen. Az oroszországi nagyjavításokkal némileg elodázták a problémát, de felemás módon, mondvacsinált okokkal semmiféle korszerűsítésre nem került sor, így a forgószárnyasaink a hatvanas évek színvonalán képesek feladataik végrehajtására. Szomszédaink közül már négy ország is rendelkezik korszerű, vagy legalábbis korszerűen felszerelt katonai helikopterekkel, így elmaradásunk több mint aggasztó még egy katasztrófa helyzet kezelése esetén is. És most idézzük a három évvel ezelőtti írást, amely az amerikai Sikorsky gyár kissé optimista hozzáállása révén jöhetett létre. Az optimizmust táplálhatták azok a politikusi megnyilatkozások, amelyek a közelgő típusváltásra utaltak, de ezeket Magyarországon naiv dolog komolyan venni.
2014 április 9-én két alkalommal is szokatlan helikopterek voltak láthatók a Duna felett. Az amerikai hadsereg két UH-60 Black Hawk helikoptere az egyébként csak rendkívüli alkalmakkor időlegesen megnyitott R1-es tiltott légtérben, a Parlament mellett is elrepülhetett.
A forgószárnyasok a Várpalota Challenge 2014 nemzetközi hadgyakorlatra érkeztek hazánkba, a főként holland résztvevők mellett kisebb számban az US ARMY is képviseltette magát. Ez önmagában még nem magyarázza a helikopterek budapesti repülését, arra az US Embassy (nagykövetség) és a Sikorsky helikoptergyár szervező munkájának eredményeként kerülhetett sor. Nem titkolt cél ugyanis, hogy az UH-60 Black Hawk típus pályázik a remélhetőleg hamarosan kiírásra kerülő tenderen, amelynek célja a hadseregünk forgószárnyas flottájának megújítása.
Ezért települt a budaörsi repülőtérre két helikopter, amelyek az első „fordulóban” politikusokat és magas rangú katonai vezetőket, a másodikban pedig a média képviselőit vitték légi városnézésre. Noha nekünk Budapest nem jelent újdonságot, másik perspektívából, a levegőből csodálatos élmény volt látni a páratlan panorámát, amit többnyire csak a nemzeti ünnepeken a légi bemutatók résztvevői élvezhetnek. A helikopterek 300 láb magasságban, a Gellért-hegy „nívója” alatt repültek egészen a Margit-sziget északi csücskéig, majd visszafordultak, és hasonló útvonalon tértek vissza Budaörsre. A gépen mindkét oldalon helyet foglaló fotósoknak volt így lehetősége a látnivalók megörökítésére.
A repülés előtt volt idő közelebbről megismerkedni a helikopterekkel, amelyek két különböző változathoz tartoztak. Közös jellemzőjük volt a „párnás” kivitel, vagyis a szokásos csővázas vászonborítású deszant üléseket nagyobb komfortot biztosító székekre cserélték. Közös jellemzőjük azonban, hogy a rögzítésük azonos, vagyis energia elnyelő lábakon állnak, ezek baleset esetén a becsapódás erejét nagyrészt felemésztik. Az UH-60-as volt az egyik első olyan helikopter, amelynek tervezésénél elsődleges szempont volt a lezuhanás vagy lelövés esetén a túlélhetőség. Sánta hasonlat, de a sárkányszerkezetnél az autóiparban már megszokott módon alakítottak ki gyűrődési zónákat, kényszertörési csomópontokat, így a gépben ülők többnyire túlélik a becsapódást.
Másik lényeges tényezőre is utaltak az ülések. A hasonló kategóriájú helikoptereknél a teher/utastérben általában csak egyszerű hashevedereket alkalmaznak, az UH-60-ason azonban négypontos a rögzítés, vállhevederek is vannak. Ennek oka, hogy a gép manőverező képessége szokatlanul jó, akár leborítást is végezhet a pilóta, ami egy szállító típus esetében rendkívüli. Természetesen a mi repülésünk során ilyesmire nem került sor, civilekkel a fedélzeten nagyon „kíméletesen” repültek a pilóták. Sajnos biztonsági okokból a nagyméretű oldalajtók zárva maradtak, a bekötött utasok ellenére, mert a város felett ha valaki elejti pl. a fényképező gépét, az akár halálos sérülést is okozhat a földön. A filmekben látott felvételek, amelyeken az ajtóban ülnek a fegyveresek természetesen valódiak, de azok gyakorlott katonák, akiket azért egy-egy hevederrel rögzítenek.
A Mi-8/17-es típushoz szokott szem számára az UH-60-as tehertere szűknek tűnik, hiszen más kategóriájú helikopterről van szó. A két pilótán és két ajtólövészen kívül csak 11 felfegyverzett katona fér el, ami azonban elegendő, hiszen a Black Hawk típust a hadseregek igénye alapján tervezte a Sikorsky. 28 ország haderejének pozitív véleménye talán elég referencia, ennyi helyen üzemel a típus. A megszokás azonban nagy úr, egyes hazai vélemények szerint nem elégséges a tehertér befogadó képessége. Azonban a Mi-8/17-es teljes kapacitását szinte sohasem használták ki, ha a sokat emlegetett képességet, a terepjáró belső térben végzett szállítását nézzük, az UAZ csak „cipőkanállal” fér be, és demonstrációs célokon kívül gyakorlatban ezt ritkán használták. Mivel az UH-60-as kisebb mérete és tömege ellenére ugyancsak képes külső teherként négy tonnát felemelni, még a különösen széles építésű Hummer-t is magával viheti. A tervezésnél ez, valamint az US ARMY állományában szabvány tüzérségi eszköznek számító 155 mm-es tarack szállításának képessége is szempont volt.
A repülési és szállítási képességek mellett fontosnak tartották a karbantartás egyszerűsítését, amit korlátozott létszámmal, tábori körülmények között minimális eszközigény mellett kell megoldani. Alapvető volt, hogy szerelő létrákra ne legyen szükség, még a farok reduktor is megközelíthető a vezérsíkból oldalra kihúzható lábtámaszok segítségével. A hajtómű cseréhez összesen tíz féle kéziszerszám szükséges, beleértve a villáskulcsokat, csavarhúzókat és csípőfogót is.
A feladattól függően variálható a helikopterek felszereltsége. Az ajtólövészek többfél géppuskát használhatnak, emellett külső függesztésű fegyverzetet is alkalmazhatnak, ekkor a gépekre felszerelik az ESSS (ExternalStoresSupport System) szárnycsonkokat, amelyen négy felfüggesztő található, ezekre természetesen póttartályok is elhelyezhetők, mint ahogy az a Budaörsre érkezett egyik gépen is látható volt.
Ugyancsak variálható a helikopterek önvédelmi felszerelése is, a budapesti látogatásra küldött gépekről hiányzott a hadműveleti zónákban már kötelezőnek tekinthető optikai rendszer, amely a közeledő rakétákra figyelmeztet. Láthattuk viszont a rotoragy mögött elhelyezett „diszkólámpát”, az ALQ-144-es berendezés modulált infra jelekkel kitérő kormányparancsot generál a régebbi típusú infravörös rakéták vezérlő rendszerében. Ugyancsak hordozták a faroktartón lévő infracsapda kazettákat.
A két helikopter már nem volt „mai gyerek”, ugyanis még a nyolcvanas évek végén készültek. Az ESSS-t hordozó UH-60A a hadsereg lajstromában a 88-26071-es számot kapta, tehát valamikor 1989-ben vehették át. Az első két szám ugyanis arra az évre utal, amikor a gépet megrendelték. Hogy még kevésbé legyen egyszerű, a költségvetési év az USA-ban októberben kezdődik. A másik helikopter két évvel öregebb volt, de érdekes módon ez már nem az UH-60A alapváltozat, hanem a korszerűbb UH-60L volt. Ez mégsem paradoxon, ugyanis az A változatok egy részét a későbbiekben korszerűsítették. 25%-al nagyobb teljesítményű hajtóművek, ezzel összhangban átalakított reduktorok és transzmisszió lett beépítve, ezen felül a szóban forgó gép orrába még időjárás radart is szereltek.
1989 után már az US ARMY számára már csak az UH-60L verzió készült egészen 2006-ig, amikor átálltak a még modernebb UH-60M gyártására. A régi változatok pilótái előtt még a hagyományos elektro-mechanikus műszerek láthatók, de ezeket már kiegészíti az NVG kompatibilis belső világítás, a GPS navigációs rendszer és a műholdas kommunikációs berendezés is. A kor színvonalán álló segédeszközöket azonban nem kell nélkülöznie a régi gépeken repülő állománynak, utólag elhelyeztek a műszerfal bal oldala mellett egy tablet méretű képernyős kijelzőt.
A repülést követően a budaörsi reptér körépületében Stanley Prusinski a Sikorsky képviseletében tartott rövid tájékoztatót a típusról. Neve nem véletlenül „lengyeles” hangzású, ennek megfelelően első kézből származó információi voltak a Mielecben lévő gyárról. Mint ismertes, a Sikorsky privatizálta a nagy múltú helikopter gyártó céget, amelynek jelenlegi fő típusa éppenséggel az S-70i, vagyis a Black Hawk. A néhány éve folyó lengyelországi gyártás során készített gépekből rendelt Kolumbia, Mexikó, Brunei és Szaud Arábia, ezen felül az US ARMY számára gyártásban lévő gépek orr szekciója is Mielecben készül. A törzs másik fődarabja a cseh AeroVodochody gyártmánya, azaz komoly közép-európai regionális együttműködés van a típusban.
A felsorolt impresszív adatok természetesen valódiak és nem reklámszlogenek voltak, a háromezernél több legyártott helikopter már kilenc millió órát repült, ebből másfél milliót háborús körülmények között folyamatos 84%-os hadrafoghatóság mellett. Az US ARMY jelenlegi szerződései szerint 2025-ig köti le a gyártási kapacitást, vagyis attól számítva még legalább három további évtizedig biztosított a típus logisztikai háttere. A legrégebbi üzemben lévő példányok 2011-ben érték el a tízezer repült órás élettartamot, ami nem fix korlát, az üzemidő a tapasztalatok alapján hosszabbítható.
Az árra vonatkozó egyszerű kérdésre természetesen még egy autószalonban sincs egyszerű válasz, sok függ a felszereltségtől, extráktól, fizetési konstrukciótól, logisztikai támogatás mértékétől, stb. Az UH-60-as ára konkurens típusokhoz viszonyítva azonban versenyképes, erre vonatkozóan azonban a közelmúlt üzletkötései sem nyújtanak támpontot, mivel mindenhol különböznek a járulékos költségek. Utóbbiak mértéke akár 100%-os mértékben növelheti a végösszeget.
A Black Hawk-al történő rövid ismerkedés lehetősége remélhetőleg arra inspirálja a konkurens cégeket, hogy ugyancsak bemutassák helikoptereiket Magyarországon. Amennyiben erre sor kerül, természetesen ezekről is igyekszünk beszámolni.
