2018. augusztus 6-án bejelentették, hogy a légierő állományába egy újabb típus kerül, mégpedig "könnyű futár és szállítási feladatokra". A francia Dassault Falcon 7X azonban nem éppen a katonai pályafutásáról híres,, hanem arról, hogy üzleti és kormányzati szállításokra szolgál, vagyis "business jet", amellyel vállalat vezetők, tehetős magánszemélyek, vagy kormányzati tisztviselők utaznak. Azaz a mi esetünkben jobban illik rá a "kormánygép" kifejezés, amitől betegesen irtózik a jövőbeni alkalmazó.
Pedig az, vagyis kormánygép lesz, hiszen a légierő sem üzletembereket, sem celebeket nem szállít, ellenben állami politikai és katonai vezetőket igen, mint ahogy Áder János elnök is rendszeresen utazott anno a légierő öreg Antonovjával. Ilyen kategóriájú gépeket minden valamire való ország üzemben tart, úgyhogy nem kéne szemérmeskedni a minősítésekkel, amit amúgy is ízekre fog szedni az ellenzéki sajtó. Jobb lett volna elébe menni a dolognak és felvezetni azt, hogy hazánk az utolsó Európában, ahol nem állt rendelkezésre repülőgép az állami vezetők szállítására. Pár éve még olyan fura eset is előfordult, hogy miniszterek Milka-tehén színű fapados cég, vagy egy olcsó charter gépeivel utaztak, ami méltatlan volt.
A Falcon 7X kétségtelenül korszerű típus, kategóriájában ez az első, amely már elektronikus kormányvezérlő rendszerrel (fly-by-wire) rendelkezik. Teljesen digitalizált a fedélzeti elektronika, ami kiváló repülési paraméterekkel párosul, vagyis az utasszállítóknál nagyobb magasságban "toronyiránt" repülhet, nem kell az aktuális légi forgalomhoz alkalmazkodnia, és akár interkontinentális távolságokat is megtehet leszállás nélkül.
Azonban a piaci sikere mérsékelt, mivel komoly problémák voltak az elektronika megbízhatóságával, ebből egy alkalommal kis híján katasztrófa is történt. A nyilvános regiszter szerint a légierő számára beszerzett gép(ek) nem újak, hanem közel tíz évesek, vagyis az áruk így kedvezőbb volt. Azonban fontos tényező, hogy pont ez az a kor, amikor már el kell kezdeni többet költeni, hiszen esedékesek a nagyobb mélységű időszakos javítások, fődarab cserék. Ezek az adatok azonban természetesen igazodva a jelenlegi trendekhez, nem nyilvánosak.
A mellékelt fotókat Le Bourget-ban készítettem a Falcon 7X prototípusáról. ( a lajstromjel utal az FBW rendszerre)