2018 őszén a világ több egymástól távol eső táján is komoly rep eseményekre került sor. Az USA-ban hurrikán tarolta le a floridai Tyndall légi bázist, ahol még a legkorszerűbb és legnagyobb harcértékű Lockheed Martin F-22A Raptor vadászgépek is megrongálódtak, vagy éppen javíthatatlan mértékben sérültek a hangárok romjai alatt. Az evakuálás során csak a repülőképes gépeket lehetett áttelepíteni biztonságos repterekre, az időszakos javításon lévő szétszedett F-22-esek kényszerűen maradtak a veszélynek kitett helyen.
Az időjárás katasztrofális hatásai mellett „szokásos” balesetek is történtek. A katonai repülés velejárója mindenhol a világon, hogy néha sor kerül előre nem látható vagy kiküszöbölhető eseményre. A harci repülőgépek komplexitása, az utasszállítókhoz képest kevesebb tartalék biztonsági rendszer, az alkalmazás körülményei miatt sajnos nehezen kerülhetők el a balesetek, amelyek jelentős része azonban mégsem technikai okból, hanem humán faktor miatt következik be.
Október 10-én északi szomszédunkban, Szlovákiában került veszteséglistára egy repülőgép. A Zólyom mellett lévő Szliács katonai repülőtéren üzemelő alakulat a MiG-29-es század mellett Albatros gyakorló gépekkel is rendelkezik, amelyek közül négy korszerűsített L-39CM, négy pedig ugyancsak modernizáción átesett L-39ZAM. Utóbbi a felfegyverzett, harckiképzésre is alkalmas változat, amelynek szárnyai alatt négy felfüggesztési pontra szerelhetők rakéta blokkok vagy póttartályok, esetleg szabadon eső bombák. A gépek törzse alatt egy kétcsövű GS-23-as 23 mm-es gépágyú is található.
A ZAM változat 4711-es oldalszámú példánya volt az október 10-én bekövetkezett rep esemény főszereplője. A gép feladata végeztével visszatérőben volt a szliácsi bázisra 14 óra 07 perckor, amikor már kiengedett futómű és fékszárny mellett hajtómű hiba keletkezett. A kis magasság miatt nem maradt más választása az oktatónak és társának, mint a gép azonnali vészelhagyása, vagyis a katapultálás. Szerencsére az ülések jól működtek, és a két pilóta szerencsésen megúszta a balesetet. A gép lakatlan területre zuhant és megsemmisült.
Egy nappal később a belgiumi Florennes légi bázison furcsa földi baleset történt, ugyancsak pár perccel 14 óra után. Az FA128 lajstromú Lockheed Martin F-16AM Fighting Falcon vadászbombázó lángba borult, miután gépágyú találat érte. A közeli hangárban karbantartáson lévő hasonló gép fedélzeti fegyvere lépett működésbe. A másodpercenként száz lövés leadására képes M61 20 mm-es fedélzeti gépágyú lövedékei sokkal nagyobb kárt és életveszélyt is okozhattak volna, de szerencsére csak két technikus szenvedett halláskárosodást.
Az esemény oka egyelőre nem tisztázott, de az internet mindent (is) jobban tudó fotelhuszár népe és néhány sajtómunkás azonnal meghozta az ítéletet a bajt okozó gép pilótafülkéjében helyet foglaló rep műszaki katona felett.
Valószínű, hogy humán faktor is szerepet játszott az egyébként nem egyedi eseményben, de ez majd a vizsgálat befejezését követően derül csak ki, addig nem lehet semmit felelősséggel állítani. Minden bizonnyal itt is szerencsétlen véletlenek egyidejű egybeesése történt, aminek eredményeként megsemmisült az FA128 lajstromú F-16-os, és javítható mértékben sérült egy másik is.
Az említett „szakértő nethuszárok” figyelmébe ajánlok néhány hasonló hazai esetet. Nálunk több halálos áldozattal járó véletlen fegyver alkalmazás is történt, pl, amikor Kecskeméten egy lövészetet követő ellenőrzés közben egy UB blokkban maradt rakéta elindult és a gép előtt álló katonát megölte. Szabadult már el műhelyben katapult ülés, légiharc rakéta, és a florennes-ihez hasonló véletlen gépágyú elsülés is több alkalommal előfordult. Egy ilyen eset következményét a cikkíró is látta a kecskeméti időszakos hangárban, a MiG-21MF a saját orrfutóját „lőtte el”. A futószáron féltenyérnyi lyuk keletkezett, a benne lévő nitrogén nyomás kifröcskölte az olajat, ami azonnal meggyulladt. Szerencsére sikerült eloltani a tüzet, és a hangárajtóba visszapattanó lövedék további kárt, személyi sérülést már nem okozott.
A példákat még ehetne sorolni, de talán felesleges. Az első sajtóhírek alapján ítélő kritikusok többsége egyébként meggyőződésem szerint a saját munkája során is elkövet néha hibákat, amelyek azonban foglalkozásukból adódóan minimális, vagy éppen semmilyen következménnyel nem járnak. Ez különbözteti meg a repülő műszaki hivatást sok másiktól, a repülésben néha a jelentéktelennek tűnő emberi hibáknak is lehet komoly következménye. Az említett mindentudók jó része egyébként nem menne át azon a sok fokozatú szűrőn, amelynek a végén valaki típus jogosítással rendelkező, a repülőgépen önálló munkavégzésre képes és alkalmas repülő műszaki lesz.
Az említett események „főszereplőiről” saját készítésű képgyűjteményemben találtam néhány fotót. A hurrikánban sérült vagy megsemmisült Raptor-ok oldalszámai még nem ismertek, így az illusztráció csak a típus tekintetében kapcsolódik a történethez, a lezuhant Albatros és a megsemmisült F-16-os mellékelt képei viszont pontosan a szóban forgó gépekről készültek.