A főváros nemzetközi repülőtere évről évre halmozza az utaslétszám rekordokat. Nemrég még a tízmilliós forgalom elérése volt a cél, 2018-ban pedig már megközelítette a 15 milliót az induló és érkező utasok száma. Régen a téli időszak "nyugisabb" volt a reptéren dolgozó több ezer ember számára, de ez már a múlté. A forgalom most is nagy, amivel nem tartott lépést sem a létszám, sem a szükséges feltételek biztosítása a reptéri cégek többsége részéről.
A borús, felhős időjárás a jellemző ilyenkor, ezért néha felüdülés, amikor verőfényes napsütésben folyhat az üzem. Ilyen volt 2018. január 11-én, kora délutánig. A következőkben néhány fotóval illusztrálom a mai napot.
Az alábbi képnek adná magát a címe, hogy "ébred a reptér". A valóság teljesen más, hiszen itt folyamatos az üzem, vannak olyan szakterületek, amelyek 24 órás szolgálatot látnak el. Az első gépek a kép készítése idején már régen úton voltak. A "napkeltés" Boeing 757-es az amerikai UPS teherfuvarozó cég gépe.
A konkurens szintén amerikai FedEx ugyanezzel a típussal jár Ferihegyre, de nem a tengeren túlról, hanem "csak" Európán belül közlekedik. Párizsból jön Bécs érintésével Budapestre.
Igencsak gyenge minőségű fotó, de érdekes. Az Eurowings Airbus A 320-asa "derékig" a talaj menti ködben.
A köd lassan keresztül úszott a reptéren, mielőtt a Nap feloszlatta.
Az előtérben egy másik nagynevű cargo cég, a DHL Boeing 767-ese
A török ULS Cargo ősrégi Airbus A310-ese fékez a leszállás után
Kirakodáshoz készülve
A repülőgép szerelő hivatás a munkavédelmi besorolás szerint "könnyű fizikai munka". Csak éppen a típustól függően 80-150 kilós kerekek, hidraulika emelők erről nem tudnak. És az is a szerelő egyéni szoc problémája, hogyan viszi a géphez ezt az ugyancsak mázsás létrát, amire a kiszolgáláshoz szüksége van.
Némi "képzavar". A Swift Air ATR72-ese mögött a bolgár Cargo Air 737-es tehergépe.
Aeroflot Boeing 737-800 érkezik a 31L pályára Seremetyevoból. A moszkvai reptér régi kissé pejoratív magyar neve "semerre retyó" volt. Az orosz nemzeti légitársaság még most is kénytelen nélkülözni egy korszerű, gazdaságos és megbízható saját fejlesztésű utasszállítót, így főként Airbus és Boeing gépeket alkalmaznak.
Indul a "pet palack". A lengyel LOT ultramodern Boeing 787 Dreamliner gépe azért kapta a becenevet, mert a teljes sárkányszerkezete, beleértve a törzset és a szárnyakat is kompozit műanyagból készült.
A legalacsonyabb zajszintű utasszállító, alig hallható. Messzire megy, a tengeren túl az USA-ban fog leszállni.
A francia ASL 737-ese. A régi Classic változatú gép szárnyvégein az NG (Next Generation) számára kifejlesztett "wingletek" láthatók, amelyek 3-5%-al csökkentik az üzemanyag fogyasztást.
Délelőtt csak a régi pálya üzemelt.
Haza indul az Aeroflot
A hó által visszavert fény miatt világos a szárnyak alja
11 órától már újra kétpályás volt az üzem, az érkezők a 31R-re szálltak le. A lengyel Eurolot Dash-8-asa
"Visszér" Airbus. A fapados a konkurens, de nálunk kisebb mértékben jelen lévő Ryanair-el a teljes ferihegyi forgalom felét bonyolítja
Egyenesen Dubaiból. A "rétes" (Emirates) Boeing 777-300 gépe felvert némi havat
Nem kicsi, ellenben nagy
Az Emirates-t nem sokkal követte Dohából a Qatar Airbus A330 gépe.
Ez sem csúnya repcsi, noha a gyökerei a 70-es évekre nyúlnak vissza, az A300-hoz.
A Germanwings fapadosa előzi az ötcsillagost.
Elsőbbségadás kötelező. Az öreg Classic változatú 737-eseket még sok cég alkalmazza.
"Sztanbul rózsája". Bár a törzsre festett stilizált virág inkább tulipánra hajaz. Isztanbulból érkezett a Turkish A321.
Az egyik legszimpatikusabb fapados. Profi személyzet, profi üzemeltetés, nincs idegölő macera, vagyis "ízi" az utasoknak.
Ez is qatari A330 de a teherszállító F verzió. Felismerhető az orra alatti dudorról. Mivel a rakodáshoz a törzsnek vízszintesen kell lennie, ezért az orrfutót kissé lejjebb helyezték.
Kilátás az "irodából". Délutánra beborult, így további klasszikus "szép" fotókra már nem volt lehetőség.