Szerencsére gyorsan "elcsitult" a konfliktus

India és Pakisztán sok évtizedes konfliktusa kisebb-nagyobb rendszerességgel lángol fel, főként máig rendezetlen területi vitáik miatt. A két ország 1965-ben és 1971-ben háborút vívott egymással, azóta csak kisebb incidensek, fegyveres összecsapások történtek, azok viszont rendszeresen, mégpedig a reguláris haderőnemek, köztük a légierő részvételével.

A 2019 februári előtt 1999 nyarán történtek súlyos összecsapások Kargil környékén,  miután  az indiai légierő egyik MiG-21bisz vadászgépe lelőtte  a határ övezet közelében repülő pakisztáni Breguet Atlantic tengeri járőr gépet. Akkoriban már mindkét ázsiai ország rendelkezett atomfegyverekkel,  amelyek bevetéséig szerencsére nem jutottak el.

A 2019 február végén kiújult ellenségeskedések egyik főszereplője megint a korszerűsített régi orosz típus, amelyről később még lesz szó.

Az 1,2 milliárdos lélekszámú India és a 200 milliós Pakisztán hadereje között természetesen hasonló az arányosság, ami azonban nem jelenti azt, hogy a pakisztániak egyes területeken ne vehetnék fel a versenyt, ez például a nukleáris harci résszel szerelt ballisztikus rakéták és légibombák.

India légierejében már többségbe kerültek a negyedik generációs harci repülőgépek, több, mint  négyszáz Szu-30MKI, MiG-29UPG, Mirage 2000 harci repülőgéppel szemben a másik fél harmadannyi F-16-ost és kínai JF-17-est tud felmutatni. A régebbi, második-harmadik generációs gépekből még több száz repül mindkét fél légierejében, de összességében az indiai fölény megkérdőjelezhetetlen.

A térség érdekessége, hogy a világ nagy fegyvergyártói mindkét fél számára szállítanak. Pontosabban az USA csak régebben támogatta Pakisztánt, ma már főként a Kína miatti stratégiai érdekek mentén inkább India mellett állnak. Ehhez hozzájárult még az a tény, hogy az iszlám államvallású Pakisztánban hallgatólagosan eltűrik a szélsőséges félkatonai erők létét és tevékenységét. Ne felejtsük el, hogy ott élt háborítatlanul hosszú időn át az USA NO.1 ellensége, Oszama Bin Laden.

India és Pakisztán haderejében tehát megtalálhatók egyaránt orosz és amerikai fegyverek, fegyverrendszerek, Kína azonban csak a „kisebb”   országot támogatja, mivel Indiával nekik is vannak vitás kérdéseik. Az az érdekes kép alakult ki, hogy az indiai és pakisztáni légierőben egyaránt repülnek a régi szovjet/orosz MiG-21-es továbbfejlesztett változatai, a Mi-8-as szállító, és Mi-24/35 harci helikopterek, Il-76-os szállító/légi utántöltő gépek, stb. Mindez egy bonyolult légi helyzetben komoly vizuális azonosítási problémákat vet fel, ráadásul a helyi „hagyományoktól” nem idegen az, hogy adott esetben a légvédelmi tüzérek bármire lőjenek, ami a levegőben van.

Mindkét fél rendelkezik komoly légtérellenőrző repülőgépekkel, a pakisztáni légierőben a kínai gyártású, az An-12-esen alapuló Shanxi ZDK-03 mellett rendszerben áll a svéd Saab 2000-esre telepített Erieye rendszer. Indiában az Il-76-osból alakítottak ki AEW&C feladatú légi harcálláspontot, emellett repül a brazil EMB-145 Netra, amely törzse felett megint csak a svéd Erieye radarrendszert hordozza. A svédeknél ugyan elvileg tiltott hadviselő feleknek katonai felszerelést szállítani, de ezekre az eszközökre rá lehet fogni, hogy „védelmi” jellegűnek számítanak.

A Himalája déli nyúlványánál elterülő Kasmír és Jammu térségben csak egy ideiglenes vonal jelképezi az ellenőrizhetetlen határt, sok helyütt meredek hegyek alkotta terepen, amelynek sem gazdasági, sem egyéb jelentősége nincs. A területi elvek azonban sok más ország esetében is konfliktushoz vezethetnek, még olyan fejlett demokráciák esetében is, mint például Japán és Dél-Korea, amelyek fegyveres erői farkasszemet néznek pár tengerből éppen hogy kiemelkedő szikladarab hovatartozása miatt. (bár ezekhez nyilván tartozik 12 mérföldnyi „felségvíz” is)

Hogy lehet ezt másként is csinálni, arra Dánia és Kanada ad példát, egy Grönland melletti apró lakatlan szigeten néha partra szállnak, kitűzik a saját zászlót, és letesznek alá egy üveg whiskyt. Aztán egy idő múlva partra száll az ellenérdekelt  fél, lecseréli a zászlót, örömmel elfogyasztják az italt és otthagynak egy másik teli üveget.

A világ más tájain azonban mindez véresen komoly, pláne a cikk témájául szolgáló helyen, ahol hatalmas a népsűrűség.

A pakisztáni és indiai légierő rendszeresen „teszteli” a másik fél éberségét. Régebben előfordultak felderítő repülések az ellenséges légterében, a MiG-25R gépek ellen semmit sem lehetett tenni azok nagy sebessége miatt. Akkor még a régi pakisztáni F-16-osok kizárólag a kishatótávú AIM-9 Sidewinder-el rendelkeztek, amelyek alkalmatlanok voltak a nagy magasságban közel 3 Mach sebességgel haladó gépek megsemmisítésére.

A MiG-25-öst azonban már régen kivonták, az utóbbi évtizedben a drónok vették át a felderítés feladatát, amelyekből mindkét fél jó néhány darabot veszített már el az ellenfél területe felett.

A két ország ellentéte nem csak fegyveres összecsapásban nyilvánul meg, a nacionalista érzület magas szinten lobog például a közösségi médiában is. Ennek követését megkönnyíti, hogy mindkét országban brit hagyományok alapján angol az egyik hivatalos és oktatási nyelv,  brit példa nyomán folyik a haderő szervezés, és még a rendfokozati jelzések is azonosak a régi gyarmattartónál alkalmazottal.

A drónok mellett egyéb módon is folyik egymás „idegesítése”, például 2018 júliusában pakisztáni területről egy három méteres átmérőjű léggömböt sodort a szél India fölé. Ezt észlelték a légvédelmi radarok, és az elfogásra Szu-30MKI vadászgépet küldtek. Annak pilótája a cél kis mérete miatt némi nehézséggel,több rárepülésből  97 darab 30 mm-es lőszer felhasználásával lelőtte  a ballont, amelyen a „Happy Birthday” felirat szerepelt. Ez volt a Szu-30MKI első „légigyőzelme”.

A konfliktus egyik sajnálatos jellemzője, hogy az egymást zsigeri szinten gyűlölő két nép folyamatosan gyalázza a másikat. Hiába az alacsony életszínvonal, a rossz életkörülmények, az okos telefon és a közösségi média széles körű alkalmazása megszokott, ami jelen esetben is fontosnak bizonyult az események objektív megítélése szempontjából.

A konfliktus élesedése már néhány éve elkezdődött, ennek során legalább négy felderítő drónt lőttek le egymás területei felett, többek között a kínai eredetű, de Pakisztánban gyártott JF-17-es vadászgépekkel, Izraelből beszerzett indiai Spyder légvédelmi rakétarendszerrel, Szu-30-al. A végső lökést az összecsapáshoz legalábbis indiai álltás szerint az adta, hogy 2019 február közepén pakisztáni területről indult fegyveres csoport számos halálos áldozatot követelő akciót hajtott végre indiai területen.

Ennek megtorlására indult  február 26-án hajnal előtt reggel fél négykor a Gwalior légi bázisról 12 Mirage 2000 a pakisztáni területen lévő terrorista bázisok megsemmisítésére. A szóban forgó típust több lépcsőben korszerűsítették Indiában, így azok alkalmassá váltak az izraeli Spice 2000 típusú precíziós vezérlésű szárnyasbombák bevetésére.

A legújabb modernizálás jelenleg folyik, eddig 12 példány vált képessé a Litening lézeres célmegjelölő konténer, a francia MBDA Mica légiharc rakéták alkalmazására. A korrektnek tűnő (számtalan inkorrekt forrást is át kellett olvasni) médiumok szerint a Mirage-ok még javarészt indiai terület felett bocsátották útjukra a bombákat, amelyek képesek voltak a kb. 60 km-re lévő célpontok elérésére. Az ellenfél állítása szerint azonban nem sok kárt okoztak, és ezt független elemzők műhold felvételek alapján megerősítették. A támadást EMB-145 Netra légtérellenőrző, Il-78 légi utántöltők, és pilóta nélküli Heron drónok támogatták.

A retorzióra másnap került sor. Indiai adatok szerint a pakisztáni légierő több bázisáról összesen 24 vadász és vadászbombázó szállt fel, köztük ott volt nyolc régi Mirage III/V, amelyek egy érdekes fegyvert vezettek be. A H-4 típusú rakéta-póthajtású szárnyasbomba orrában elektro-optikai detektor található. A bombatest alsó részén rögzítették egymás mellett a két szilárd tüzelőanyagú rakétahajtóművet, amelyek kiégésüket követően leválnak a fegyverről. Az a kinyílt szárnyai segítségével több tíz kilométeres távolságba repülhet el. A H-4  ugyan pakisztáni fejlesztésű, de inkább a dél-afrikai Denel Dynamics cég által tervezett Raptor technológiáját alkalmazza. A többi támadó, illetve vadász fedezetet adó gép F-16-os és JF-17-es volt.

A két fél földi célpontjai ellen végrehajtott támadás közös jellemzője, hogy egyaránt hatástalannak illetve teljes sikernek minősítették, attól függően, hogy melyik fél állította. A dezinformáció, közvélemény manipulálás, nemzeti érzületek felkorbácsolása, és nem a tényszerű elemzés volt tapasztalható, ami megnehezíti a tisztánlátást.

Azonban vannak jól dokumentált részletek, amelyek alapján rekonstruálni lehet a történéseket. A pakisztáni légitámadás elhárítására az indiai légierő több bázisról riasztott készültségben lévő vadászokat. A harctevékenység zónájához legközelebb lévő Srinagar város melletti légi bázisról az 51. század állományában lévő  két MiG-21UPG Bison szállt fel, délről két Mirage 2000 és négy Szu-30MKI közeledett. Az indiai fél állítása szerint négy F-16-os lézervezérlésű bombákkal támadta a Nowsher város közelében kijelölt célpontokat, amely zónához a MiG-21-esek voltak a leginkább közel. Az Abhinandan Varthanan alezredes által vezetett CU2328 oldalszámú gép átlépte a vitatott határvonalat, és tüzelési helyzetbe került egy F-16-ossal szemben. Pilótája jelentette rádión, hogy élesítette az R-73-as rakétát, amely befogást jelezett, az indításról azonban már nem jött üzenet, mivel megszakadt a kapcsolat. Utóbb kiderült, hogy a MiG-21-es pakisztáni területen lezuhant, de pilótája szerencsére katapultált.

Mindezzel csaknem egy időben egy indiai Mi-17-es helikopter is lezuhant, alig 30 km-re a határtól, ez a gép minden bizonnyal kutató-mentő feladatkört látott el. A két lezuhant repülő eszköz roncsairól számtalan videofelvétel és fénykép jelent meg a közösségi médiában, aminek oka, hogy a szóban forgó terület elképesztően nagy népsűrűségű, aki megnézi a Google Earth oldalon, egymásba érő települések sokasága látható, így az emberek percek alatt, még a hadsereg, vagy a hatóságok előtt a helyszínre érkeztek, így az okos telefonokkal azonnal közvetítették, hogy mi történt.

Az indiai  MiG-21-es és a Mi-17-es tehát bizonyítottan megsemmisült, de ezek mellett még félhivatalosan jelentették egy F-16-os és egy Szu-30MKI lelövését is. Hogy a légiharc nem korlátozódott egy szűk területre, arról ugyancsak rendelkezésre áll bizonyíték, ugyanis indiai területen megtalálták egy AIM-120C-5 AMRAAM légiharc rakéta „elműködött” maradványait. Ez azt jelentette, hogy F-16-osok is részesei voltak az akciónak, mivel a pakisztáni légierőben ez az egyetlen típus, amely rendelkezik ezzel a fegyverrel.

Indiai állítás szerint az ellenfél Falcon-jai legalább 4-5 rakétát indítottak, 40-50 km távolságból a Szu-30-asok ellen, de mindegyik célt tévesztett. Ez minden további nélkül lehetséges, ugyanis közepes magasságban, ahol az összecsapás zajlott, a rakéták a maximális elméleti hatótávolságuknak csak kb. a feléig képesek elrepülni, és a megjelölt távolság ezzel arányos. A rakéták pedig ilyenkor már egyre korlátozottabb manőver lehetőségekkel rendelkeznek, mivel a kiégett hajtómű miatt a sebességük folyamatosan csökken. Ha a Szuhojok időben visszafordultak és távolodni kezdtek, akkor elkerülhették a találatot. Viszont a rendelkezésükre álló, az AMRAAM-el hasonló kategóriájú saját R-77-eseik bevetéséről nincs információ, valószínűleg azért nem indíthatták azokat, mivel kisebb a hatótávolságuk, mint az ellenfél rendelkezésére álló fegyveré.

Három lehetséges opció közül az a legvalószínűbb, hogy az AMRAAM-ok nem érték el a Szuhojokat. Elvileg lehetséges, hogy a megtalált  „elműködött” rakéta célközelben robbant, de csak sérülést okozott és az indiai gép le tudott szállni. Az utolsó lehetőség a leginkább valószínűtlen, mégpedig az, hogy a Szuhojt lelőtték, mégpedig pakisztáni állítás szerint Noman Ali Khan alezredes. A roncsról azonban jelen sorok írásáig nincs fellelhető fotó, ami a térség viszonyainak ismertében eléggé valószínűtlenné teszi a dolgot. Elvileg lehetséges, hogy a sérül Szuhoj a közeli magas hegyek felé távozott és megközelíthetetlen lakatlan helyen zuhant le, de ennek a legkisebb az esélye.

A fordított jelentéssel, vagyis a pakisztáni F-16-os állítólagos lelövésével ugyanez a helyezet, jelen sorok írásáig nincs bizonyítva.  Az indiai médiában először a MiG-21-es roncsairól állították, hogy az az F-16-osé, amit könnyen lehetett cáfolni, hiszen a képeken jól azonosítható a típus egy sor jellegzetes részegysége. Azonban hogy milyen típus, milyen fegyverrel lőtte le, arról viszont ellenőrizhető információ nincs, a pakisztáni állítás szerint Hasszán Siddiqi őrnagy érte el a légigyőzelmet JF-17- Thunder vadászgéppel, ezen felül valószínűsíthető a rakéta használata, erre utalnak a roncs farok részén látható repesznyomok.

A pilóta 2018-ban kapott F-16-osról átképzést a kínai tervezésű, de Pakisztánban gyártott JF-17-esre, amelynek érdekessége, hogy számos alkatrésze, részegysége azonos a MiG-21-esnél alkalmazottakkal, beleértve a beépített GS-23-as fedélzeti gépágyút is. Február 27-én az ominózus bevetésre a 16. század állományában lévő 15-201 oldalszámú géppel szállt fel, ezzel érte el a típus első „igazi” légigyőzelmét, hiszen a drónok lelövése nem igazán számít teljes értékűnek.

A MiG-21-es lezuhanásáról rendelkezésre áll video felvétel, a találatot jelző füst után nem sokkal újabb átható, amely a katapultálástól ered. Az ejtőernyő szokatlanul nagy magasságban nyílt ki, aminek az az oka, hogy India északi részén magas hegyek találhatók, így a barometrikus ernyő nyitó rendszer más értékekre van beszabályozva, mint anno nálunk megszokott volt.

Abhinandan Varthaman alezredest a földet érést követően azonnal elfogták, és a csőcselék bántalmazta, de szerencsére gyorsan a helyszínre érkeztek a pakisztáni hadsereg egységei, és így biztonságba került. Orvosi ellátását és kihallgatását követően politikai gesztusként két nappal később szabadon bocsátották.

Indiai részről változatlanul állítják, hogy az alezredes R-73-as rakétával lelőtt egy  F-16-ost, amelynek pilótája katapultált, de a csőcselék agyonverte, mivel azt hitték, hogy indiai. Még a nevét is tudni vélték, de a szóban forgó pilóta jelentkezett a közösségi médiában, hogy él és virul, valamint külföldön tartózkodik, és jelen sem volt az eseményeknél.

A nagy visszhangot kiváltó légiharc felkorbácsolta az indiai nemzeti büszkeséget, bár semmi sem támasztotta alá az eredményt. A sajtó és a közösségi média tele volt a légierő méltatásával, és azzal, hogy „mi az öreg, ötvenes években tervezett géppel lelőttük az ellenség korszerű F-16-osát”.

A kép, még ha igaz is lenne, ennél árnyaltabb. A MiG-21UPG Bison ugyanis bizonyos szempontból egyáltalán nem olyan elavult, mint sugallták. Az Indiában licenc alapján 1985-ig gyártott MiG-21bisz nagyarányú korszerűsítése a kétezres években történt, ennek során beépítették a Fazotron Kopjo radart, és integrálták a fegyverzetbe az R-73-as és R-77-es rakétákat. Csapásmérő bevetésen a Bison használhatta a KAB-500Kr televíziós vezérlésű bombákat is, vagyis ha a teherbírása és hatósugara nem is volt nagy, a gép képességei messze a régi MiG-21-esé felett vannak.

2019 elején még 113 darab Bison állt szolgálatban, amelyek ugyan már a második vonalat képviselik, de még néhány évig szolgálatban maradnak.

Az ugyancsak lezuhant Mi-17-es indiai állítás szerint baleset következtében semmisült meg, de ennek némileg ellentmondanak a gép maradványai. A roncs alig felismerhető, ami arra utal, hogy kontrollálhatatlanul csapódott be , és nem autorotációval ért földet, amire egy műszaki hibát követően többnyire lehetőség nyílik. Mivel térben (30 km-re volt a határtól) és időben a légicsatához közel történt az esemény, nem zárható ki, hogy az egyik F-16-os által indított AMRAAM volt a felelős, de olyan információt is találni, amely szerint az indiaiak egyik Spyder légvédelmi egysége tévedésből lőtte le.

Az összecsapást követő napokban még nem lehetett tudni, hogy a konfliktus eszkalálódik, vagy vége szakad, emiatt a polgári légijáratok hatalmas kerülőre kényszerültek, nehogy a harctevékenység közelébe kerüljenek, és egy az ukrajnaihoz hasonló nem szándékos lelövésre kerüljön sor.

A felderítő drónok azonban változatlan intenzitással repültek, amelyek közül az egyiket néhány nappal a légicsata után indiai terület felett Szu-30MKI semmisítette meg. A két ország közötti „szájkarate” azóta is tart, és néhány jel arra utal, hogy a két fél állításai közül a pakisztániaké áll közelebb a valósághoz. Ezt támasztja alá, hogy március 1-én az indiai légierő nyugati katonai körzetének parancsnokát leváltották, a miniszterelnök pedig azt nyilatkozta, hogy „ha már rendelkezésre állnak  a megrendelt Dassault Rafale-ok, akkor  más lett volna az eredmény”. Pakisztáni részről a MiG-21-es roncsán kívül bemutatták annak megmaradt fegyvereit is, pontosabban két-két R-73-as és R-77-es rakétát, amelyek aszimmetrikus függesztése nem jellemző a MiG-21-esen, tehát az bizonyos, hogy az indiai pilóta egyet sem indított el.

A konfliktus szerencsére nem szélesedett ki, és annak veszélye sem alakult ki, hogy valamelyik fél az egyébként rendelkezésükre álló atomfegyverekhez nyúl.

Fotók:Zohaib Malik, Pakdef.info, ACE of PAK, Bharat Rakshak, Indian Air Force, wikicommons