Kevés jobb alkalom kínálkozik a légierő és nagyközönség találkozására, mint augusztus 20. Ennek több évtizedes hagyománya van, már a rendszerváltás előtt tömegek látogattak el a budapesti "vízi és légi parádéra". A rendszerváltást követően nem minden évben volt hasonló esemény, de most szerencsére a szervezők és a résztvevő katonák kitettek magukért, így a teljes Magyar Légierő bemutatkozhatott a Duna felett. Mégpedig rendkívül látványosan, és most nem elsősorban a Gripen-ek itt és ebben a formában először látott "tűzijátékára" gondolok. Nem csak a meglévő, hanem néhány jövőbeni repülőeszközünket is felvonultatták, bár némi csalafintaság volt a dologban. A szlovén felségjelű Cougar ugyanis csak "rokona" azoknak a H225M típusú helikoptereknek, amelyek majd a jelenlegi Mi-8 és 17 típust váltják le. A német H145M viszont alapvetően azonos azzal, amelyek közül az első néhány már elkészült és tesztelés alatt áll a München közelében lévő Donauwörth-ben.
További szövegelés helyett jöjjenek a képek.
Légierőnk alapkiképzésre szolgáló típusa a cseh Zlin Z-242L, amely Szolnokról érkezett a Duna fölé. Kettő ilyen gép mellett kettő másik, négy fő befogadására képes Z143 is szolgálatba állt, de eredetileg összesen nyolc gép beszerzéséről volt szó, hogy a többivel mi a helyzet, nem tudjuk.
A jelenlegi forgószárnyas légi szállítási kapacitás alapja a Mi-17-es
Újra üzemben a Mi-24-es, felújított ex-NDK-s példányok
Szlovén AS532 Cougar. Ehhez hasonló, de némileg nagyobb a H225M, amelyből 16 darabot rendszeresítünk
Német Airbus Helicopters H145. Ebből 20 darabra kerül magyar felségjel
A legújabb után a legrégebbi. Az An-26-ból anno tíz darab állt szolgálatban, mára ez az "utolsó mohikán"
A közelmúltban beszerzett, csapatszállításra is megfelelő Airbus A319
A két Airbus régen az Eurowings német légitársaság állományában repült.
Az elegáns francia Dassault Falcon 7X főként VIP szállításra szolgál
A katonai álcázó festés számos légierőnél szürke, de nem fényes, hanem matt. Ezzel szemben a magyar gépek szépen csillognak.
A bemutató fénypontja: tűzijáték nappal
Az izzó töltetek kiszórásának célja eredetileg nem a látványosság fokozása, hanem az ellenség által indított infravörös önirányítású rakéták eltérítése.
Az infracsapdákból több tucatnyit hordoz minden gép. Az alábbi képen a fegyveres készenléti szolgálatot ellátó két Gripen, szárnyvégeiken "éles" AIM-9L Sidewinder rakétákkal
Ötös kötelék
"Szóló" bemutató repülést a helikopterek végeztek. Elsőként a Mókus, azaz AS350 Ecureuil
Csak békeidőben érdemes szembe kerülni vele. Mi-24P harci helikopter
Mi-17 egyéni bemutató repülés
A bal oldali fegyverzet felfüggesztők előtti rács az ejtőernyősök biztonságát szolgálja