Légi bemutató "sógoréknál"
Az ausztriai Zeltweg szélesebb körben a Forma 1-es pályájáról ismert, de repülést szeretők körében inkább a néhány évente ismétlődő nagyszabású nemzetközi repülőnap ugrik be a hely hallatán. Idén sem csalódtunk, noha az előzetesen közölt "felhozatal" szerénynek tűnt. Mégis volt néhány olyan újdonság, amelyet először láthattunk itt, mint például az olasz légierő vadonatúj Lockheed Martin F-35A Lightning II típusú ötödik generációs alacsony észlelhetőségű vadászbombázója, vagy a franciáktól jött felújított F-86-os vadász, amely az ötvenes évek meghatározó típusa volt.
Az évtizedes tapasztalat alapján már csütörtök reggel megérkeztünk a reptér nagyjából kelet-nyugati irányú futópályájának keleti végéhez, ahol eddig minden alkalommal kiváló lehetőség adódott az érkező, és a bemutató repülést végzők gépek leszállásának fotózására. Nagyon közelről, gyakorlatilag a pályatengelytől 30-50 méterre lehetett tartózkodni, természetesen a bázis katonáinak felügyelete alatt. Idén sajnos másképpen alakult, valakinek valahol nem tetszett a dolog, így csak jó 300 méterre lehetett megközelíteni a pályavéget, ami azonban a teleobjektívek számára nem jelentett problémát.
Szeptember 5-én napsütés, kék ég várt minket, tökéletes fényviszonyok mellett élvezhettük az élelmes helyiek által biztosított sörsátor mellett a látnivalókat, de az időjárás sajnos péntekre 180 fokos fordulatot vett és sűrű zárt felhőzet mellett néha eleredt az eső. Szombatra markánsan romlott a helyzet, így a tervezett repülések egy része elmaradt.
Az alacsony, néha alig száz méteres felhőalap jelentős korlátozó tényező volt, mivel a műrepülő rajok és a szóló vadászgépek kevés kivételtől eltekintve csak az "alacsony" programjukat mutathatták be. Ennek ellenére volt látnivaló bőven, aminek még csak a tőmondatokban történő felsorolása is hosszú lenne. Legyen elég annyi, hogy közel kétszáz (!) repülő eszköz volt jelen a reptéren, amelyek többségét nem csak a földön, hanem a levegőben is láthatta a két napon összesen közel kétszázezer ember.
A következőkben szubjektív válogatás következik a fotóimból, néhány érdekesség említése mellett.
Osztrák Typhoon gyakorló repülésre indul. A közös európai vadászgép nemrég választási kampánytéma volt, iszonyú költségei miatt, és szóba került az esetleges leváltása is, de erről ma már nem hallani. Annyi bizonyos, hogy a levegőben nagyon impresszív, a kb. hazai pilótákéval azonos (alacsony) repülési lehetőség ellenére az osztrákok nagyon látványos "show" elemekkel mutatták be a gép képességeinek egy kis részét, mint például a nem azonosított légijármű elfogását, igazoltatását és leszállásra kényszerítését.
A görög légierő Lockheed Martin F-16C Block 52+ típusú vadászbombázója is jelen volt, amely a "Zeus" csapat részeként szóló műrepülést hajtott végre. A gép különlegessége, hogy a törzs/szárny átmenet felett felszerelt illeszkedő póttartályokkal rendelkezik, így több hely marad a fegyverzet számára a szárnyak alatti felfüggesztőkön.
Feladatának végeztével leszáll a svájci légierő F/A-18C Hornet vadászgépe. Noha az alaptípus többfeladatú a svájciak eddig csapásmérésre nem alkalmazták.
A Super Puma helikopter is svájci színekben volt jelen, noha közepes kategóriájú szállítógép, még függőleges manővereket is végrehajtottak vele.
Svéd civil lajstromú Saab J-35J Draken. A hetvenes évek elejét idéző repülőgépet néhány éve újították fel, és azóta szívesen látott vendége a légi bemutatóknak. A "Sárkány" ( a draken ezt jelenti) tud tüzet "okádni", a hajtómű utánégető üzemmódján hosszú tűzcsóvát húz maga után.
Belgiumból érkezik "Darth" Vador "nagyúr", pontosabban a Stefan Darte százados által vezetett díszfestésű F-16AM Fighting Falcon. A gép sötét színe és a pilóta neve miatt ragadt rá a Csillagok Háborújából ismert név.
Szinte minden gép keleti irányból szállt le. Az egyik kivétel mi más volt, mint az olaszoktól érkező F-35A. A pilótának talán sietős dolga lehetett, mert még a szokásos iskolakört sem tette meg, hanem a pálya túlsó vége felett fordult egy nagyot és már lent is volt, a több kilométerekkel arrébb várakozók tömegére az infarktust hozva. Így csak jókora távolságból lehetett lencsevégre kapni, és mivel a repülési programban nem szerepelt, közelebbről csak a földön láthattuk.
Német felségjelű Airbus A400M katonai teherszállító. Noha már régóta gyártásban van, még nem heverte ki a gyermekbetegségeit, és állítólag alig néhány példány üzemképes.
A második világháború három meghatározó típusa egy kötelékben. Akkoriban természetesen ilyesmi nem volt lehetséges, már csak azért sem, mert a fémszínű gép a Focke Wulf FW-190-es a német Luftwaffe állományában repült, az élen látható Spitfire a brit légteret védte, míg az amerikai Corsair főleg a Távol-Keleten jeleskedett a japánok ellen.
Az 1950-53 közötti időszakot, vagyis a koreai háborút idézte a MiG-15-ös szovjet, és az F-86-os amerikai vadászgép. Amelyek valójában jelenleg cseh és francia tulajdonban/lajstromban vannak. A két híres vadászgép hajdan véres légicsatákat vívott egymás ellen, most szerencsére csak manőverezéssel imitálták a "légiharcot", hiszen éles fegyvereik nem is lehetnek. A számszerű paramétereit tekintve a szovjet típus volt jobb, de zömében mégis a másik fél volt a nyerő, mivel magasabb technikai szinten állt például a lokátoros célzó rendszere, vagy a fordulózást jobban segítette az automatikus működésű orrsegédszárnya, amely manőver közben jelentősen növelte a szárny felhajtóerejét. Az "úszó ágyazású" azaz a légerők hatására "magától" kinyíló vagy visszacsúszó szárny belépőél működését a fotókon is nyomon lehetett követni.
A Focke Wulf FW-190 leszállás közben
Érkezik az USAF Nemzeti Gárda C-130 Hercules közepes teherszállója.
A lengyel Szu-22M4 nem vadászgép, hanem csapásmérő, méghozzá jelentős kapacitással. Most szólóban repült, néhány éve még párban két gép adta elő a látványos és zajos programot. A fotó a gyakorlás idején készült.
Újra a svájci Hornet. A képek időrendben követik egymást, egyes típusok azért ismétlődnek, mivel sikerült megcsípni az érkezésüket, a gyakorlórepülésüket, és az "éles" bemutatójukat is.
Svájc amilyen kis ország, olyan jelentős légiereje van. Több bemutató köteléket is fenntartanak, alább a Patrouille de Suisse alakulat Northrop F-5E Tiger gépei láthatók egy ugyancsak svácj muzeális, de felújított Hawker Hunter öreg vadásszal kötelékben.
A Breitling Jet Team cseh gyártású L-39 Albatros gépe. A típust pilóta képzésre tervezték, és nagyon népszerű a világ minden táján.
A "Dark Falcon" gyakorló repülés közben
A Red Bull flottájának legnagyobb gépe a DC-6-os (amely anno a jugoszláv diktátor Tito személyes használatára szolgált) Eurofighter Typhoon kísérettel.
"Zeusz mennydörög". Felszáll a görög F-16C. A látszólag piszkos külső megtévesztő. A gépet borító festék mikroszkopikus méretű ferrit golyócskák tömegét tartalmazza, amelyek a beérkező radarhullám miatt rezgésbe jönnek, és az elektromágneses energiát hővé alakítják. Vagyis a visszavert jel sokkal kisebb lesz. Viszont korrodál, és ilyen csúnya lesz tőle a gép.
Forgószárnyas csődtömeg. Ugyancsak közös európai projekt az NH90 helikopter, amely azonban messze van attól, hogy sikeresnek nevezhessük. "Csak" kettő probléma van vele, a költségei túl, a képességei alulmúlták az elvárásokat.
Magyar Gripen infracsapdát ereget. Az izzó töltetek hivatottak eltéríteni a gép felé közeledő infravörös önirányítású rakétákat, de a légi bemutatókon természetesen a látványosság fokozása a cél.
Leszállás után. Majerik Máté főhadnagy a kecskeméti "Puma" század pilótája minden elismerést megérdemel, mivel az egyik leginkább dinamikus és látványos műrepülést hajtotta végre. Alig volt pár másodperc, amikor a gép egyenesen repült, szinte folyamatosan fordulózott, emelkedett, orsózott, mindezt rendkívül intenzíven, nagy túlterheléssel, ugyanakkor precízen. Eddig csak a "nagyoktól" láttunk olyan leszállást, amely egy függőleges manőver leszálló ágából lett kivitelezve. A kívülről tetszetős és könnyednek tűnő manőverezés durván nehéz fizikai és szellemi munka, amely erősen igénybe veszi az emberi szervezetet. Gratulálunk, és reméljük, hogy még sokszor láthatjuk a repülését. Sikerrel mutatta be a "Gripen fáklyát" is, amit a magyar pilóták "találtak ki". A háton repülés közben az üzemanyag tartályok szellőző rendszerébe egy kis kerozin kerül, amely egy túlfolyó nyíláson át kiáramlik. Ezt gyújtja meg a hajtómű forró gázárama, így egy tizedmásodpercig több méteres tűzcsóva látható a gép mögött. (nem összetévesztendő a hajtómű utánégető üzemmódjával)
Osztrák Typhoon díszfestéssel
A "sógorok" másik típusa a Saab 105 gyakorlógép
A lengyel Szuhoj pénteki felszállása. Nagy vas, nagy hangerő
Összesen 256 darab infracsapdát lehet tölteni a törzs tetején lévő nyolc kazettába, ezek többségét el is használta a bemutató repülés során
Leszállás fékernyővel
Hogy ne csak a dübörgő katonai "vasakról" legyen szó, szép látvány volt a Red Bull Blanix párosa némi pirotechnikával. A cseh gyártású Blanik vitorlázó gépeket anno még az USAF (!) is használta a pilóta növendékek alap repülő kiképzésére.
Megint a svájci Hornet, "felhőgyártás" közben. A szárny feletti nyomáscsökkenésben (ettől repül a repülő) kicsapódik a levegő páratartalma.
Felszáll az F-86-os, ami tulajdonképpen nem is az, mivel ez a gép kanadai gyártású Canadair CL-13. De attól, mert más típusjelzést kapott még nagyrészt azonos az eredetivel. A kép készítésekor éppen esős idő volt, azért vacak a fotó.
Az első világháborút idézte a "replika" (utángyártott) fokker DR.1
A Fokkerel "légiharcoló" másik gép a szombati leszállást követően balesetet szenvedett, mivel gurulás közben nekiütközött egy alacsony információs táblának. A gép átvágódott, de a pilóta szerencsére megúszta. A farokfutós gépek egyik hátránya, hogy a földi gurulásnál rossz előre a kilátás.
A "tűzokádó sárkány"
Osztrák UH-60M Black Hawk helikopter. A galtüri lavina katasztrófát követően szerezték be, mivel akkor nem volt megfelelő kapacitása az osztrák hadseregnek és külföldi segítséget kellett kérni.
A Hornet eredetileg hajó fedélzeti gépnek készült, amelynél fontos a minél kisebb helyigény. Emiatt felhajtható a szárnyvég, amely képesség jól jön a svájciaknak is, a hegyek alatt kialakított bunker hangárokban.
A belga légierő Agusta A109-es helikoptere egy rövid napos időszak alatt "infrázik"
"Vador" szerencsés volt, szombaton pont jó fényben repült. Hangsebesség közelében a gép körül lökéshullámok alakulnak ki, amelyeket a pára láthatóvá tesz.
Draken fékez a vizes betonon. A farokrészen van a negyedik "futóműve", az apró kerekek megakadályozzák a fúvócső betonhoz érését.
A horvát légierő "Vihar Szárnyai" bemutató csoportja svájci Pilatus PC-9-es gépekkel
Magyar Gripen
Végezetül néhány földi látnivaló, először az olasz F-35A Lightning II
Ugyanő, szemből
Az amerikai tengerészet P-8A Poseidon tengeri járőr és tengeralattjáró vadász gépének önvédelmi rendszerei a farokrészen
Az Eurofighter Typhoon EJ200 típusú hajtóműve
Infracsapda kazetták a Szu-22-es törzsén
Így múlik el a világ dicsősége. Tíz éve még elképzelhetetlen volt valamirevaló légi bemutató MiG-29-es nélkül. Most csak egy kétüléses szlovák példány árválkodott a betonon, és ez sem repült. Ma már mindenhol problémás a típus üzemben tartása, a lengyelek gépei talán már sohasem repülnek többé (egy műszaki ok miatt bekövetkezett katasztrófa után) , a szlovákok meg már főleg korlátozásokkal repülhetnek és szűkös a maradék üzemidő.
Végezetül egy "hangulatkép" szombatról
(saját fotók)