Repülés, repülőgépek

jetplanes

jetplanes

COVID 19, Ferihegy

2020. április 07. - stonefort2

A világjárvány hatásai kis késéssel elérték Budapest nemzetközi repülőterét is, ahol az ilyenkor szokásos forgalom a töredékére csökkent. Az évről évre két számjegyű utasszám növekedés nem hogy megtorpant, de durván visszaesett, alig egy-két utasszállító száll le naponta, a teheráru forgalom viszont nagyon megélénkült. A világ legjelentősebb légi teherszállító cégei eddig is napi rendszerességgel jártak ide, és 2020-tól a FedEx, az UPS, DHL, Cargolux, stb. mellett már a dél-koreai légitársaság szállító gépei is sűrűn látott vendégek lettek.

És mindez még jelentősen élénkült is a járvány nyomán, hiszen az egészségügyi védőfelszerelések gyors szállítása lett a fő feladat. Ahogy a légi forgalom tehető jelentős részben felelőssé a vírus elterjedéséért, úgy a következmények felszámolásában is főszerep jut a repülésre, és a terület dolgozóira. A gépek személyzete előtt le a kalappal, hiszen ők a leginkább veszélyes térségekben is rendszeresen megfordultak, pl. a Ferihegyen is jelen lévő ASL cég Boeing 737-esei a legdurvább időszakban is hozták-vitték a szállítani való, Pármába, Begamóba, azaz a vírustól leginkább fertőzött helyekre. Nem véletlen, hogy amikor ezek a gépek Ferihegyre érkeznek, akkor a földi kiszolgáló személyzet, a repülőgépszerelők és a rakodók, csak a belső terek fertőtlenítését követően léphetnek a fedélzetre. A pilóták számára különösen embert próbáló ez az időszak, hiszen a pihenő idejüket vesztegzár alatt, előre kijelölt szálláson tölthetik, azt nem hagyhatják el, és nem érintkezhetnek senkivel. 

Ferihegy, ha "tizedgőzzel" is, de üzemel. A következőkben a közelmúltban készült képeimből szemezgettem. 

A világ két legnagyobb légi teherszállító cége az amerikai FedEx és az UPS. A Boeing 757-eseik a járvány előtt reggelenként  érkeztek.

dsc_0227_2.jpg

A Cargolux a több mint száz tonnás raktér kapacitású 747-8 típussal jár Ferihegyre

dsc_1661.jpg

Az egészségügyi felszerelés szállításából az ukrán An-124 is kivette a részét

dscn2502.jpg

A Wizzair utasszállítóinak többsége kényszerpihenőn van

dsc_1409.jpg

Néhány új "neo" verziójú gépük azonban beszállt a teherszállításba, valamint a külföldön ragadt magyarok hazahozatalába. Szokatlan újra az 1-es terminálon látni a "barbiszínű" gépeket.

dsc_1722.jpg

Éjszakai pihenőn. A háttérben a terminál főépület két tornya között a Gellért- hegy és a Szabadság szobor látható

dsc_1834.jpg

Az Emirates március végétől már nem jár............

dscn5889.jpg

.......csak a cargo verzió

dsc_1527_1.jpg

Kínából jött a teherszállító Jumbo

dsc_1321.jpg

Dél-Koreából is érkezik már rendszeresen tehergép

dsc_1367.jpg

És néha utasszállító is

dsc_1777.jpg

"Ugyanő" alkonyatban

dsc_1839.jpg

A Ryanair ami már nem is az, hanem Buzz, nem repül.

dsc_1371.jpg

Azaz néha mégis, de az esetek többségében sem árut., sem utasokat nem szállít. Hetente egyszer repülnek egy rövidet, így nem kell végrehajtani a hosszú távú tárolási műszaki munkákat, és ez az olcsóbb megoldás. 

dsc_1737.jpg

Tehergépek az "egyesen"

dsc_1720.jpg

Amint a személyzet elhagyja a gépet, azonnal megtörténik a fertőtlenítés

dsc_1399.jpg

A műszakiak csak ezt követően kezdhetik meg a munkájukat, kötelezően gumikesztyűt és maszkot viselve.

p1320989.jpg

A lengyel LOT is besegített a szállításba, a szélestörzsű utasszállítók előnye a nagy kapacitású raktér

dsc_1434.jpg

A reptér gesztusa biztosan jólesett a pilótáknak. 

dsc_1438.jpg

Qatarból hetente néhány gép érkezik

dsc_1815.jpg

A reggeli "forgalom" menetrendje március végéről. A piros CNL a törölt (cancelled) járatokat jelzi. Sajnos emiatt több földi kiszolgáló cég is jelentős létszám leépítést hajtott végre. 

p1320993.jpg

Nyárra már csak rossz álom lesz mindez, legalábbis őszintén remélem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr7215597074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása