Minden évben augusztus utolsó péntekjén összegyűlik egy egyre őszebb, és egyre fogyó csapat Szigetszentmiklóson a Kis-Duna partján lévő étteremben. A hajdan volt  és jobb sorsra érdemes Pestvidéki Gépgyár volt dolgozóiról van szó, akik több évtizeddel a cég megszűnését követően is rendszeresen találkoznak a fehér asztal mellett nosztalgiázni a régmúlt szép és kevésbé szép eseményein. A mai felnövekvő generáció számára semmitmondó nevű vállalat  nagyon különleges munkát végzett, a tököli légi bázis délkeleti részében lévő hatalmas üzemben történt a légierő harci repülőgépeinek és helikoptereinek nagyjavítása.

A túlzás nélkül párját ritkítóan magas színvonalú munka természetesen együtt járt a szigorú követelményekkel, és aki ezeknek megfelelt, elfogadta, hogy az átlagon felüli elvárásért cserébe csak átlagos fizetést kaphat, az hosszú távon ott maradt a cégnél, amelynek "vonzereje" a fiatalok számára főleg abban nyilvánult meg, hogy csak három hónapos sorkatonai szolgálatot kellett letölteni.

Akinek csak ez volt a fontos, az később vette a sátorfáját, hiszen máshol könnyen többet  lehetett keresni, mint a PG-ben, ahol a repülőgép szerelők és műszerészek fizetése szinte pontosan annyi volt, mint a Csepel-művekben egy lakatosé vagy esztergályosé.

Ennek oka még az ötvenes évekre nyúlik vissza, amikor a céges legendárium szerint egy minisztériumi főelvtárs kijelentette, hogy "itt nem lesz "flieger szellem". A repülésben dolgozók ugyanis a világon mindenhol, még a többi szocialista országban is kiemelt bérezést kaptak, csak nálunk nem. 

De ez ma már nem számít. Akit "megfertőzött" a repülés, az nehezen tudott elszakadni tőle. Azt az érzést nem lehet megfizetni, amikor a  fél éven át tartó munka eredményeként a nem sokkal előbb még százezernyi darabra szétszedett, és az általunk összeszerelt, beszabályozott, tesztelések és ellenőrzések végtelen során átesett  MiG-21-essel Dózsa Gyuri (a berepülő pilóta) földrengető dübörgéssel,  lángcsóvát húzva közel hangsebességgel száguldott át a reptér felett.

Hasonlóan fontos és alapos munkát végzett a helikopter "sor" is, a nyolcvanas évek elején a PG egyetlen évben több mint 50 Mi-8-as szállító helikoptert és húsz MiG-21-est adott vissza megújulva a légierőnek, pontosabban nem csak a magyar katonáknak, hanem a szövetséges országok légierőinek is. Ugyanis nálunk folyt a keletnémet, lengyel, csehszlovák, román és bolgár légierő helikoptereinek nagyjavítása is.

Később már a Mi-24-es harci helikopterek javítását is itt végeztük, aztán a rendszerváltást követően leáldozott a cég "csillaga", egyre kevesebb lett a munka, és a dolgozók többsége más területre volt kénytelen távozni. Szerencse  volt a szerencsétlenségben, hogy Ferihegyen tárt karokkal várták a PG-s gyakorlattal rendelkező szerelőket, akik számára nem okozott problémát a jóval nagyobb utasszállító gépeken végzett munka, valamint az új típusok megtanulása. Hiszen mint nem köztudott, ahhoz, hogy valaki önállóan hozzányúlhasson egy repülőgéphez, előbb hosszú gyakorlati időre és típusvizsgákra van szükség. 

A PG-re pedig szükség lett volna később is, de a politikai rövidlátás (ami pártfüggetlen) erősebb volt, és feleslegesnek ítélték, így a nem mindennapi képesség megszűnt.

A régen a cégnél dolgozó "repülős" öregfiúk, és öreg.........jaj dehogy,  érett hölgyek azonban évente találkoznak, ami bizonyítja azt, hogy annak idején egy nagyon jó csapat dolgozott együtt, akik számára a repülés csodája volt a közös nevező.

Az ország legnagyobb egy légterű épületét, a 150 méter hosszú és 50 méter széles "nagyhangárt" lebontották, és a helyén bevásárló központ épült.