A svéd Saab követve a világon (majdnem) mindenhol tapasztalt tendenciát, folyamatosan fejleszti a  JAS-39 Gripen vadászbombázót. Az új technológiák fejlődése sok  lehetőséget rejt, amit érdemes kihasználni. A méregdrágán kifejlesztett fegyverrendszerek főleg a mikroelektronika terén gyorsan avulnak,  ami nem jelenti azt, hogy teljes cseréjük szükséges. A korszerűsítések ugyan nem olcsók, de egy új beszerzéshez képest töredék áron eredményezhetnek olyan előrelépést, ami a régebbi fegyverek, fegyverrendszerek képességeit a legmodernebb szintre emelik.

Különösen igaz ez a harci repülőgépek terén, hiszen az „csak” egy hordozó platform, amelynek az a dolga, hogy az elektronikát és a fegyvereket a kellő időben a kellő helyre juttassa. A gépek külső kialakítása, hajtóműve, alapvető fedélzeti rendszerei (hidraulika, üzemanyag, stb.)  az idők során alig, vagy egyáltalán nem változnak, ellenben a már említett elektronika és fegyverzet akár alapjaiban is megújulhat.

Több más típus mellett a svéd Gripen is jó példa erre. Az első széria JAS-39A gépei felületes ránézésre csak a széria számaik alapján különböztethetők meg a ma szolgálatban álló JAS-39C-től, képességeik között mégis drasztikus eltérés tapasztalható. Már több alkalommal cserélték a gépek fedélzeti számítógépeinek szoftvereit, amit követően mindig egyre újabb képességek realizálódtak.

Mindez vonatkozik a magyar légierőben szolgálatban álló gépekre is, de sajnos nem azért, mert a vezetés kiemelt figyelmet szentel a légierő fejlesztésére. Az ék alakú felségjellel repülő Gripenek ugyanis svéd tulajdonban vannak, mi „csak” lízingeljük azokat. Ezért aztán az aktuális svédországi időszakos munkák idején sor került a szoftver frissítésekre. Így lesz ez a legújabb MS20-as csomaggal is. Egyéb, kisebb külső módosításokra is sor került a svédországi időszakos munkák idején, például a gépek leszálló fényszóróit a hosszabb élettartamú LED-es technológiával váltották fel.

Az MS20-ast redetileg ezt már nem kapták volna meg ingyen a lízingelő országok (rajtunk kívül a csehek is hasonló módon rendszeresítették a Gripen-eiket) csak akkor, ha komoly összeget fizetünk. 2017. február 20-án mégis aláírták azt a szerződést, amelynek alapján a magyar gépeket is ellátják az MS20-as szoftverrel, és a többi módosítással. Hogy ez mibe kerül, az nem nyilvános. További fontos lépés, hogy nőhet a repült óra keret, 2026-ig akár 2000 órát is  a levegőben lehetnek a gépeink évente. A lépés leginkább valószínű oka, hogy a svédeknek így egységes logisztikai rendszert kell fenntartani, mert egyforma konfigurációjú gépek érkeznek a rendszeres időszakos javításokra Kecskemétről és Caslavból is.

Az MS20-as szoftvercsomag és a többi átalakítás lényegesen emeli a Gripen harcászati potenciálját, de nálunk sajnos borítékolható, hogy ezek töredékét használjuk csak ki. Az eddigi képességek kiaknázására sem került sor, így hadseregünk legkorszerűbb és legpotensebb összetevője a kecskeméti Puma század rendelkezésére álló fegyverzet még mindig hiányos, a gép a „kihasználatlan lehetőségek tárháza”. Békeidős szolgálatra ugyan maradéktalanul alkalmasak, de egy komoly ellenféllel szembe kerülve pl. közeli manőverező légi harcban már hátrányban lennénk, hiszen sem az egyébként integrált és hozzáférhető sisakdisplay, sem  közeli összecsapásra optimalizált korszerű légiharc rakéta nem áll pilótáink rendelkezésére. Utóbbi szempontból a Gripen visszalépést jelentett a 2010 végén kivont MiG-29-eshez képest, amely az R-73-as rakétákkal és a sisakcélzó berendezéssel a gép előtti 90 fokos tartományban bárhol (pontosabban előírt távolságon belül) lévő légi célt támadhatott.

A jelenleg rendelkezésre álló régi Sidewinder hasonló tartománya csak kb. 50 fok és a cél megjelölése is kevésbé korszerű módon történik. Bár kis mennyiségben, de a svédeknél már rendszeresítették a sisakdisplay rendszert, és ugyancsak rendelkezésre áll az európai közös fejlesztésű IRIS-T nagy manőverező képességű, 180 fokos tartományban indítható rakéta, amelynek használatához még az MS20-as szoftvercsomag sem szükséges, az előzővel is kihasználható volt az új rakéta által biztosított lehetőség.

Látóhatáron túl lévő légi célok ellen a magyar gépek is a kor színvonalán vannak, hiszen a PS-05A fedélzeti radar maradéktalanul lehetővé teszi a 40 példányban rendszeresített amerikai Raytheon AIM-120C-5 AMRAAM rakéták alkalmazását. Ezek a fegyverek még hosszú ideig elégségesek, bár egyes információk szerint nem teljes a hozzáférésünk, magyarán amerikai jóváhagyás esetén vethetők be éles helyzetben. Mivel békeidős készültségi szolgálathoz nem szükségesek, ezért állítólag nem is Kecskeméten tárolják azokat, legalábbis egy részüket.

2017 tavaszától azonban meglepő módon a készültség nem a megszokott Sidewinder rakétákkal adta a 24 órás szolgálatot, hanem az AIM-120-asokkal. Ez annál inkább furcsa, hiszen békeidőben az esetleges fegyverhasználat kizárólag vizuális azonosítást, azaz közvetlen megközelítést követően lehetséges, az AMRAAM pedig kifejezetten nagyobb távolságban lévő légi célok ellen készült.  A rakéták is bonyolult jószágok, amelyekkel kisebb-nagyobb problémák előfordulnak, és az, hogy a „keszi” remélhetőleg csak átmenetileg, de lecserélte a fegyvereit, a rendszer problémájára utal. Valószínűleg adminisztratív gond lehet a háttérben, például lejárt üzemidő, de erről nincs megbízható információ. Ha igaz a feltételezés, akkor az kimeríti a harckészültség veszélyeztetésnek fogalmát, ami régen főbenjáró bűnnek számított, de manapság fontosabb például az, hogy inkább a stadionok építésére időben legyen pénz, mint holmi rakéták üzemidő hosszabbítására.

Az új szoftverekkel és a többi módosítással a Gripen már alkalmassá válik az új európai fejlesztésű MBDA Meteor látóhatáron túli rakéta bevetésére. Az akár 150 km-es hatótávolságú fegyver előnye, hogy többszörösére növekedett az a zóna, amelyen belül képes elérni a célt. Ha például egy AMRAAM maximális távolságról történt  indításáról tudomást szerez az ellenséges gép pilótája, és azonnal fordulót hajt végre, akkor a rakéta nagy valószínűséggel nem éri el, de a Meteor igen. Az új fegyvernek ugyanis akár két percen át működő torlósugár hajtóműve van, amely biztosítja a sebesség tartását szinte a teljes aktív szakaszon.

Ezzel szemben az AMRAAM nyolc másodperccel az indítást követően már „csak egy elhajított dárda”, amely egyre lassulva repül, és a végfázisban ezért kevesebb a manőverezési tartaléka. Az amerikai koncepció szerint ez nem probléma, mivel valós harcászati szituációban amúgy sem lehet kihasználni a Meteor hatótávolságát. Ebből annyi kétségtelenül valós, hogy az összecsapások szemből kezdődnek, és az indítás előtt a fedélzeti radarral fel kell deríteni a célokat, ezt követi az azonosítás, kijelölés, és csak ha mindez kellő biztonsággal megtörtént, akkor lehet útjára bocsátani a fegyvert.  Mindez azt jelenti, hogy a rakéta maximális indítási távolságánál jóval messzebbről már észlelni kell a célt, azaz legalább 200 km-es hatótávú radarra van szükség, és ilyen csak kevés típuson áll rendelkezésre. Életszerű helyzetben, tehát amikor közepes magasságban közeledő célokról van szó, akkor még az AMRAAM maximális indítási távolságát sem lehet kihasználni, ellenben távolodó cél esetén már nagyon komoly a Meteor előnye. Cserébe az európai rakétának nagyobb a légellenállása a torlósugárhajtómű légbeömlő nyílásai miatt, ezen felül közeledéséről árulkodik a hajtómű füstcsíkja, így a kellő pillanatban végrehajtott éles kitérőmanőverrel elkerülhető a találat. Noha az AMRAAM manőver lehetősége hasonló helyzetben  a csökkenő sebesség miatt már kisebb, a megtámadott gép pilótája számára láthatatlanul közeledik a fegyver és így nem választható meg a kitérés optimális időpontja. Hogy melyik koncepció válik be jobban, azt majd az idő (és a jövő háborúi) eldöntik.

Az új rakéta miatt a szoftvereken kívül a Gripen radarja is módosításon esett át. A Meteor számára biztosítani kell az adatkapcsolatot, és a hatótávolságon is javítottakt. A PS-05A radar  Mk4-es verziója amely bevezetés alatt áll, kis magasságban lévő cél estén 100%-al, közepes/nagy magasságban 40%-al nagyobb felderítési távolságot biztosít az előző verzióhoz képest, és érzékenysége annyit javult az előző Mk3-ashoz viszonyítva, hogy egy 0,1 négyzetméteres hatásos visszaverő felületű célt ugyanolyan messziről detektál, mint a régebbi  egy 4 négyzetméterest.

Legalábbis az adatok a Saab reklámjában ezt állítják, aminek hitelességét nem tudjuk ellenőrizni. És ez még nem az új JAS-39E számára tervezett AESA radar, hanem „csak” a régi mechanikusan mozgatott antennával rendelkező berendezésre vonatkozó adatok. Érdekes módon a földi célok felderítését segítő SAR (szintetikus apertúra) üzemmódok felbontása nem kiemelkedő, közelíti lefelé az egy métert, amíg a legtöbbet emlegetett konkurens típus (APG-68(V)9) esetében ez 0,5 méter volt már tíz évvel ezelőtt.

Csapásmérő feladatnál ugrásszerű előrelépést jelent az MS20-as. A Gripen  alkalmassá vált a GPS és a kombinált irányító rendszerrel felszerelt precíziós bombák bevetésére. A svédek rendszeresítik az amerikai GBU-38 SDB (Small Diameter Bomb) bombákat, amelyekből négyzáras tartókon akár 16 darabot is hordozhat egyidejűleg.

A kisméretű, pontos, és a járulékos veszteség valószínűségét redukáló fegyver előnye, hogy megfelelő felderítés, bevetéstervezés esetén egyidejűleg több cél támadható, míg az eddigi lézervezérlésű bombával csak egy. Ugyancsak komoly előnyt jelent, hogy az SDB a kinyíló szárnyaival több tíz kilométeres távolságra repülhet el, vagyis a Gripen az ellenséges légvédelem megsemmisítési zónáján kívül maradhat.

A nagyobb pusztító erejű régi lézervezérlésű GBU-12-es kombinált irányítású verziója a GBU-49-es is integrálás alatt áll, ez az eddigi félaktív lézeres irányítás mellett GPS-el is megtalálja célját, amennyiben rosszak a látási viszonyok.

A mi szempontunkból lényegtelen, de a svédeknél napirenden van a hajó elleni RBS-15F rakéta továbbfejlesztése is, amit követően akár 250 km-ről is indítható lesz.

Az MS20 csomagnak köszönhetően javul a repülésbiztonság is. A GCAS (Ground Collision Avoidance System)  automatikus üzemmódban megakadályozza a gép földnek ütközését, így ha a pilóta a nagy túlterheléstől közel kerül az eszméletvesztéshez, és beszűkül a cselekvőképessége, a robotpilótával együttműködő rendszer időben kivezeti a gépet a zuhanásból.

A GCAS  rendszerre bármikor, békeidőben is szükség lehet, ellenben remélhetőleg sohasem kell a szintén új CBRN-re számítani. A vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris szennyezések pilótafülkébe jutását meggátoló rendszer már nem szoftveres, hanem hardveres módosításokat igényelt, főleg a gép kondícionáló, túlnyomás biztosító rendszerében. A bevezetését követően ugyancsak könnyebbé válik a műszaki állomány számára  gép mentesítése, dekontaminációja.

A fenti újdonságokból fegyverzetre vonatkozó része bizonyosan vágyálom lesz még jó darabig a számunkra, hiszen még a több évtizedes technológián alapuló régi lézervezérlésű bombák rendszerbe állítása is akadozva halad, legalábbis 2017 nyaráig még nem repültek a magyar Gripen-ek szárnyuk alatt az „új” fegyverrel, noha azok több mint egy éve rendelkezésre állnak.  A lehetőség azonban  nyitva áll, és ha valamilyen szükségszerűség, vagy csak egyszerűen politikai döntés következtében lenne pénz az új fegyverekre, akkor azok rövid idő alatt rendszerbe állíthatók.