Repülés, repülőgépek

jetplanes

Mit is tud a Halászsas?

2019. november 03. - stonefort2

Az amerikai Bell/Boeing CV-22 Osprey (Halászsas) billenő rotoros gép hazai nyilvánosság előtti "bemutatkozása" köszönhetően a gyatra szervezésnek és kommunikációnak siralmasan sikerült. Az előzetes hírveréssel szemben az USAF állományába tartozó géppár egy sem látványosnak, sem érdekesnek, ellenben zajosnak bizonyult lagymatag áthúzást végzett a Duna belvárosi szakasza felett, majd távozott. Sokan emiatt áztunk az esőben több mint egy órát, és még a bennfenteseknek sem volt érdemleges, és ami a fő, pontos információjuk arról, hogy mit és mikor láthatunk, érdemes-e még tovább várni.

A tényleges "bemutató repülés", amit vártunk volna, az ennél jóval érdekesebb. A repülésbiztonság mindenek felett áll, de az erre való hivatkozás sem magyarázhatja a dolgot, mivel a szóban forgó típus  már számos alkalommal szerepelt nagyközönség előtt, a tömeg közvetlen közelében. A Special Operation Forces állományában lévő gépek személyzete számára napi rutin az ismeretlen területen akár éjszaka végzett leszállás, a rossz látási viszonyok melletti kis magasságú repülés, de a gépek tényleges képességeiből semmit sem láthattunk. Pedig igazán nem nagy fáradságba került volna az "átalakulás" bemutatása, nagyobb sebességgel végzett áthúzás, függeszkedés, netalán a SOF katonák kötélen lecsúszása egy magyar aknász naszádra, vagy pontonra stb. De ha ilyet kíván valaki látni, ahhoz külföldre kell mennie. A Halászsas repülési képességeiről talán ízelítőt nyújt a néhány alábbi fotó, amelyeket brit földön készítettem Fairfordban és Farnboroughban.

Repülőgép üzemmódban, nagy sebességgel

dsc_0126_1.jpg

Pára kicsapódás a szárny felett

dsc_0142_1.jpg

Hajtóművek függőlegesbe fordítva, lassítás a helikopter üzemmódhoz

dsc_0144_resize.jpg

dsc_0160_resize.JPG

dsc_0161_resize.JPG

A proprotorok végein keletkező örvénylésben kicsapódik a levegő páratartalma

dsc_0162_resize.jpg

dsc_0163_resize_4.jpg

Felszállás utáni forduló. A proprotorok szinkronizáltan forognak, egymással ellentétes irányban

dsc_0179_resize_4.jpg

A 90 fokos, vagy még intenzívebb, akár leborításig fokozható bedöntés normális manőver a Halászsas számára. A képen a tengerészgyalogság MV-22-ese

p1120661_resize.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr2215285054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.