Repülés, repülőgépek

jetplanes

jetplanes

Nyugdíjazva

2021. január 08. - stonefort2

A világban naponta történik meg, hogy egy régi repülőgépet kivonnak az aktív szolgálatból és egy újat üzembe helyeznek. A világjárvány erősen befolyásolta az előbbi feladatot, vagyis a forgalom visszaesése felgyorsította egyes cégek gépállományának csökkentését. Szerencsés esetben csak tartalékba kerülnek lekonzerválva a még megfelelő üzemidő tartalékkal rendelkező példányok, az öregebb gépekre viszont többnyire a bontó vár.

A svéd West Atlantic is kivonta flottájából a még meglévő kettő régi Boeing 767-esét, amelyek eddigi utolsó útjára 2021. január 1-én került sor, amikor Lipcséből, illetve Hamburgból a tengeren túl lévő Bangor-ba repültek tárolásra és selejtezésre. 

dsc_3052_1.jpg

Eddig semmi különös nincs a történetben, viszont az egyik gép az SE-RLB  több szempontból is érdekes a számunkra. Az egyik a nem mindennapi gyári száma, hiszen a Boeing-nél ez volt a 22222-es, a másik pedig, hogy az elmúlt évben számos alkalommal járt  Ferihegyen, ahol az ACE magyar szakemberei voltak felelősek érte, legalábbis műszaki szempontból. 

p1330841.jpg

A szóban forgó 767-es, egészen pontosan Boeing 767-232BDSF verziójú teherszállító 1983. május 12-én emelkedett először a levegőbe, de még utasszállító konfigurációban és néhány hét múlva az amerikai Delta légitársaság állományában állt szolgálatba, ahol egészen 2007-ig repült.  Akkor alakították át cargo, azaz teherszállító verzióra, majd az ABX Air állományában üzemelt 2015-ig. Ekkor vette át utolsó tulajdonosa a svéd West Atlantic, ahol a közelmúltig repült.

dsc_3058_2.jpg

Közben átesett egy korszerűsítési programon is, ami a pilótafülke műszerezettségét, és néhány avionikai rendszert érintette. A Rockwell Collins Aerospace által kifejlesztett fedélzeti berendezéseket építették be, ami közel egy mázsával csökkentette a gép üres tömegét, hiszen a korszerű berendezések a régiekhez képest több funkciót láthattak el. A műszerfalon érhető leginkább tetten a modernizálás, a régi CRT-k (Cathode Ray Tube) helyett nagyobb felületű folyadékkristályos kijelzőket építettek be. 

dsc_7159.jpg

A régi repülőgépek többségének sorsa a bontó, ami teljesen természetes folyamat, hiszen egy sor alkatrészüket újra lehet hasznosítani. Például az említett fedélzeti elektronikus berendezések még fiatalnak számítanak, ezek bizonyosan más gépek számára állnak majd rendelkezésre.

p1330844_1.jpg

A szóban forgó SE-RLB mögött tiszteletre méltó pályafutás áll. A Flight Log-ja (repülési napló) szerint a legutolsó nagyobb mélységű időszakos javításáig, azaz 2019 nyaráig 87634 órát töltött a levegőben, 41004 felszállást követően. Mindez arra utal, hogy viszonylag rövid, két óra körüli utakat teljesített javarészt, noha a hatótávolsága ennek többszörösét is lehetővé tette volna.

p1330849_1.jpg

A közel 38 éves repülőgép hajtóműveiben is durván nagy üzemidő van, a General Electric CF6-80A erőforrások közül az egyik 58651, a másik 56490 órát üzemelt az említett időpontig. A világ keletebbik felén ezek a számok még manapság is a "sci-fi" kategóriájába tartoznak. 

p1330853.jpg

Az öreg repülőgépek érdekes színfoltjai voltak Ferihegynek, de sajnos kevés fotó készült róluk fel- és leszállás közben, aminek oka elsődlegesen a menetrend. A DHL teher fuvarozó cég számára "bérrepülést" végző gépek kora reggel érkeztek és esténként már sötétben távoztak. De többet már nem látjuk őket. A típus, vagyis a 767-es érdekessége, hogy a teherszállító verziót mind a mai napig gyártják, például a FedEx számára, valamint a közelmúltban állt szolgálatba a katonai, légi utántöltő KC-46A Pegasus nevű változata is. 

p1330556.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr2916377530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása