1903. december 17-én az USA keleti partján lévő Kitty Hawk melletti síkságon először emelkedett a levegőbe motorral meghajtott repülőgép. A Wright fivérek konstrukciója forradalmat indított el, és sohasem látott mértékű fejlődést követően jutott el a mai színvonalára, amikor naponta emberek milliói repülnek úti céljuk felé, és a légierők pedig háborúk kimenetelének eldöntésére képesek.
A centenárium, vagyis a századik évforduló 15 évvel ezelőtt volt, amit a magyar repülő közösség nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő módon ünnepelt meg. Több mint száz repülőgép gyűlt össze a tököli (hajdani szovjet) légi bázison, majd hatalmas kötelékben repülte körül Budapestet, érintve a hazai repülés fontos helyszíneit. Szórád Tamás barátomnak köszönhetően az Indicator L-410-esének fedélzetén én is részese lehettem a nem mindennapi eseménynek, amit a ma már nevetségesnek tűnő kis 2,3 megapixeles Panasonic fényképezőgépemmel örökítettem meg.
Az L-410-es amelyen nem volt üres hely
Besenyei Péter Extra gépe
Az "üvegorrú" L-410-es függőleges tengelyű kartográfiai célú légi fotózásra szolgál
A Li-2-es akkor még nem a MALÉV színeiben repült
Pesterzsébet madártávlatból
A tököli volt szovjet légi bázis
A reptér keleti részén volt a hajdani Pestvidéki Gépgyár, később Dunai Repülőgépgyár, ahol a légierő gépeinek ipari szintű nagyjavítása történt. Ma már nem létezik a híres "nagyhangár", TESCO áruház van a helyén.
Az Extra első ülésében Veres Viktor, a "száguldó fotóriporter"
A ferihegyi műszaki bázis felett. Akkor még az Aeroplex of Central Europe használta mind a négy hangárt, a képen középen látható kettő ma már a Lufthansa Technik-é. Az apronon áll a "pénzmosó" Il-76-os.
Ma már teljesen másképpen néz ki a kettes terminál
Cessna és Z-142 raj úton Bicske felé, ahol az óceánrepülő Endresz György kényszerleszállt anno.
Budaőrs
Csepel szabadkikötő
Az emlékrepülés teljes sikerrel zárult, és nagy élményt jelentett minden résztvevője számára